Beárazták itthon a Mazda CX-80-at, ennyit kérnek érte!

Magyarországon is közzétették a Mazda hétülésesének az árait!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A CX-80 kétféle hajtáslánccal, és öt különböző felszereltségi szinttel érhető el, mutatjuk a pontos árakat!

Április közepén mutatta be a CX-80-at a Mazda, ezzel 6 év után újra szerepel hétüléses autó a modellpalettájukon. Akkor még csak annyit közöltek, hogy itthon az indulóára szűk 20 millió forint környékén lesz. A márka nemrég frissített konfigurátorából kiderül, hogy ez az Exclusive-Line felszereltségi szintet jelenti a 3,3 literes dízelmotorral, összkerékhajtással, és nyolcfokozatú automata váltóval. Ugyan ez a legolcsóbb verzió, már ebben a csomagban is szerepel a HUD, vagy vezeték nélküli Apple CarPlay és Android Auto. Az alapára 19 899 900, de ez olyan extrákkal mint a fényezés, vagy a panoráma napfénytető simán feltornázható 20 millió fölé.
Hirdetés
Ezzel szemben a legdrágább felszereltségi szint a Takumi Plus, amelyért alaphangon is 23 924 400 forintot kell kifizetni. A felárért cserébe immár fehér bőrülés jár (szemben az Exclusive-Line fekete szövetüléseivel), de itt már a tolató szenzorok helyett teljes 360 fokos kamera, sávváltást segítő rendszer és keresztirányú forgalomra figyelmeztető is kerül a CX-80-ba. Ha valakinek kellően vastag a pénztárcája, akkor zöld rendszámmal is hazaviheti a Mazda újdonságát. A 2,5 literes benzinmotor az elektromos rásegítéssel 327 lóerős teljesítményre és 500 newtonméteres nyomatékra képes, és a márka adatai szerint 60 kilométert képes megtenni emissziómentesen. A környezettudatosság Exclusive-Line szinten minimum 23 254 000 forintba fáj, de a Takumi Plus csomaggal 27 369 400 forinttól indul a konfiguráció.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.05.29. at 18:51
    Permalink

    Nem néz ki rosszul, a dízel változat egész jó utazóautó lehet, kíváncsi leszek az eladási számokra. Olcsóbb, mint a hasonszőrű, prémium kategóriatársak.

  • 2024.06.01. at 23:04
    Permalink

    Az a hétüléses változat sokkan inkább megindokolja a kocsi külméreteit, mit CX60 esetében.
    Kiváncsi leszek hogy miként alakulnak az eladások a modellek közötti elosztásban…

Vélemény, hozzászólás?