Ennek a hibrid Porschénak nem a világ megmentése a célja

Szupersportautókat megszégyenítő gyorsulással jön a hibrid Porsche 911

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyedi hibrid hajtásláncot fejlesztett a Porsche a 911-eshez, amely jóval erősebb és gyorsabb lett, cserébe alig hízott egy keveset.

Május elején a Porsche hivatalosan is bejelentette, hogy sikeresen teljesítették a hibrid 911-esek a tesztet. Most először teljes valójában megmutatták a frissített modellt, amely nem csak a villanyos hajtásláncban változott.
Hirdetés
A csúcsmodell Carrera GTS szívét mostantól egy teljesen új fejlesztésű 3,6 literes, hathengeres boxermotor adja, a korábbi 3,0 literes egység az olcsóbb modellekben él tovább. A debütáló benzines erőforrás önmagában 479 lóerős teljesítményt és 570 newtonméteres forgatónyomatékot tud, a villanyhajtással kiegészülve pedig 534 lóra, és 610 newtonméterre képes. Ezzel az elődhöz mérten 60 pacival erősebb, és mindössze 50 kilogrammal nehezebb. A GTS Coupé így mindössze 3,0 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, míg a végsebessége 312 km/óra. Az utastérben több hagyománnyal is szakított a Porsche. 911-esbe most először kerül indítógomb, de az analóg óracsoportot is beszántották, a helyét egy 12,6 colos digitális műszeregység veszi át. Apró vigasz a típus rajongóinak, hogy a képernyőn a már megszokott kiosztásban jelennek meg az adatok, így a fordulatszámmérő kerül középre.
Hirdetés
Ahogyan azt a Porsche ígérte, valóban nem konnektoros hibridként mutatkozott be a frissített 911. A márka azzal indokolta, hogy nem szerettek volna fölösleges tömeget pakolni az autóba. Azért egy 1,9 kilowattórás, 400 voltos akkumulátor így került a modell orrába, de az ebben tárolt energiát kizárólag gyorsításhoz használja fel a rendszer, egyetlen pillanatban sem közlekedik kizárólag villannyal.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?