Porsche helyett? – BYD Seal teszt

Felejtsd el, hogy kicsi olcsó kínai. A BYD Seal komoly prémiumgép

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már itthon is megvásárolható a BYD luxuslimuzinja, amiről nem véletlenül ugrik be sokaknak a Porsche Taycan. A formai hasonlóság tagadhatatlan, de tényleg versenytársa lehet a prémiummárkák termékeinek a Seal? Erre kerestük a választ.

Lényegében a semmiből építette fel hírnevét itthon a BYD, pedig itthon helyzeti előnyben voltak a Komáromi buszgyár okán. Ennek ellenére, ha néhány éve megkérdeztünk 10 embert, hallott-e már róla, akkor kb. 8 azt mondja, hogy nem. Most már tízből tíz biztosan találkozott a névvel és azt is tudják, hogy egy kínai gyártóról van szó, amelyik nem olcsó, de azért jó ár/érték arányú autókat hoz a piacra. Ez igaz a Seal limuzinra is, ami simán hozza a prémiumszinten elvárt minőséget. Méghozzá a szemnek igen kellemes formába öltöztetve. Igazából sportlimuzinnak is nevezhetném, vagy kupélimuzinnak, hiszen széles, lapos, nagy kerekeken gördül. Legnagyobb erénye, hogy bár tényleg hasonlít a Taycanra, azért mégis önálló karakter és 4,8 méteres hosszával, illetve 1,8 méteres szélességével leginkább a Tesla Model 3 orra alá törhet borsot. Már csak azért is mert egyedi fényszórókkal, különleges küszöbkialakításával, látványos hátsó lámpáival jóval autószerűbb teremtés. Hátul a „dísz-diffúzor”, valamint az első lökhárító díszbetétjei is figyelemfelkeltőek, utóbbiba ráadásul LED-fényeket integráltak. A formatervével valószínűleg máris elnyerte sok impulzusvásárló szívét.
Hirdetés
Bent még inkább a klasszikus autós divatot követi, hatalmas digitális kijelzőkkel. Szerencsére jut a sofőr elé is, de a középkonzolon ott a 15,4 colos, elforgatható érintőképernyő is, ami a BYD védjegyének számít. Sajnos külön klímakonzol nincs, de az Android alapú kezelőrendszer könnyen megtanulható és gyors is. Az anyagválasztás és az összeszerelési minőség példás, a formák itt is egyediek. Az első és a hátsó ülések is nagyon kényelmesek, nagy a hátsó lábtér, ráadásul a kupés tetővonal sem ront a hátsó fejtéren. A csomagtér 400 literes, egyetlen hátránya, hogy nem a hátsó szélvédővel együtt nyílik az ajtó, viszont elöl is található egy kis frunk.
Hirdetés
Az autó erejéről a hátul látható 3.8s felirat árulkodik, ez ugyanis nagyon hangulatosan a százas gyorsulási értékét jelenti. Ebből pedig a szakavatottak már tudják is, hogy a kétmotoros, 530 lóerős változatról van szó, ami 670 Nm forgatónyomatékkal tépi az utat, mind a négy kereket hajtva. Ez masszívan sportautós érték, igazából bárkit megesz az utakon gyorsulásban és a kanyartulajdonságai is egészen megnyerőek, de mint minden villanyautó, a tömegét, szóval az alapból 2,2 tonnáját nem tudja letagadni. De amúgy is a higgadt cirkálás illik hozzá, nem az ideges gyorsulgatás. Az elöl MacPherson, hátul multilink futómű szépen elnyeli az úthibákat, kellemes érzés a Sealt vezetni. Akár hosszabb távon is, hiszen a gyári hatótáv értéke 450 km. Ez a saját, Blade akkumulátor csomagnak is köszönhető. Az összesen 82,5 kWh kapacitású akkumulátor a padlólemez szerves része. Tölteni utcai oszlopról, váltóáramról 11 kilowattal tud, de a villámtöltés lehet 150 kW is, amivel bő fél óra alatt tízszázalékról 80-ra tölthető. Ráadásul, ha szükséges le is tudja adni külső eszközöknek az áramot 3 kilowattal. De a lényeg, hogy 350-400 kilométert mindenféle hatótávpara nélkül tud, vegyes használat során 20,1 kWh/100 kilométeres fogyasztás adódott.
Hirdetés
Ahogy az Atto 3 esetében, úgy a Sealnél sem arra törekedik a BYD, hogy egy olcsó kínai márka képét alakítsa ki magáról. Ám nem is elrettentő a 18,1 millió forintos alapár. Főleg, hogy ebben minden vezetősegéd és asszisztens benne foglaltatik, ami manapság elvárható ezen a szinten. Csak néhány dolgot hagytak az összkerékhajtású, erősebb változat számára, például a szélvédőre vetítő HUD-ot, hogy nagyobb presztízzsel rendelkezzen. A kétmotoros, összkerekes Seal listaára 19 212 900 forint. Ezekkel az árakkal a Tesla alá nem tud bemenni, viszont a többi ellenfelét veri, és ahogy fentebb már említettem a minőségével, kényelmével, autósabb jellegével szerintem bőven megéri a felárat a Teslához képest is. Tehát a címben feltett kérdés valójában úgy szól pontosan, hogy: Tesla helyett?
Árak
Tesztmodell alapára
18 114 900 Ft (2024.05.22.)
Tesztautó ára
19 601 900 Ft (2024.05.22.)
Műszaki adatok
Teljesítmény:
390 kW (530 LE)
Nyomaték:
670 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
3.8 s
Végsebesség:
180 km/h
Méretek
Hosszúság:
4800 mm
Szélesség:
1875 mm
Magasság:
1460 mm
Saját tömeg:
2185 kg
Tengelytáv:
2920 mm
Karosszéria-kivitel:
limuzin
Csomagtér:
400 l
Motor és váltó
Motor:
Villanymotor
Sebességváltó:
irányváltó
Nyomaték:
670 Nm
Teljesítmény:
390 kW (530 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
180 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
3.8 s
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.05.24. at 17:00
    Permalink

    Habár elkezdtek már kidőlni azok a bizonyos csontvázak a szekrényből – és ahogy szaporodik az állomány, még hány ki fog -, azért erős próbálkozás egy ilyen fiatal cégtől. A 0-100-as gyorsulási adatot szerintem butaság az autóra kiírni, az nem egy kőbe vésett adat, láttunk már olyat, hogy egy jóskapista a gyár által megadott számot megpróbálta reprodukálni, és jobbat futott 😀 És szerintem valami kreatív embléma is kellett volna, mennyivel jobban mutatna a kocsi orrán valami Genesis-szerű logó…

  • 2024.05.24. at 18:14
    Permalink

    Néhány napja láttam egy ilyet fekete színben. Először nem tudtam milyen autó, aztán látom, hogy BYD. Ez a BYD felirat valóban nagyon bénán néz ki ezeken a kocsikon. Azt nem gondolnám, hogy akinek Porschera van pénze, az ilyet venne. A Posche mégiscsak egy lassan 100 éves brand, és egy-két dolgot letett már az asztalra. Az jobb kérdés, ami a cikkben is szerepel, hogy Tesla helyett. Aki villanyautót tervez venni, biztosan elgondolkodik. Bár éppen most ment el az egyik szomszéd a ház előtt, aki nemrég a kb. 8 éves 530d-t cserélte egy Tesla Y-ra. Több autójuk is volt, és mind nagyobb dízel (BMW, Volvo). Gondolom nyaralni majd ezután is azzal mennek.

    • 2024.05.24. at 19:31
      Permalink

      “A Posche mégiscsak egy lassan 100 éves brand, és egy-két dolgot letett már az asztalra.”

      Ezen mindig jókat röhögök. A Lancia is az volt. Hol van most?

  • 2024.05.24. at 21:32
    Permalink

    Most megy a nagy német duma amit a Mercedes kezdett, hogy nehogy büntetővám legyen a kínai autókra mert óriási kínai állami támogatásból épülek és tudnak “”olcsók lenni. Na persze a németek félnek hogy akkor visszabünetik az úniós/német autóipart is pedig a németeknek onnan van bő lé gazdagodni (de ez nekik érdekük.
    Most az olaszoknál fizet mint a katonatiszt a VW a dízelbotrány végett, magyoknál mikor fog?
    A Porsche helyett is lesz majd BYD ez most még a Teslát célozza.
    Ha tud megbízható lenni oda tud csapni…

    • 2024.05.25. at 10:51
      Permalink

      Már most is van Porsche, Lambo, Ferrari helyett BYD, csak az már egy másik almárka alatt fut: YangWang a márka neve, U9 pedig a sportkocsié. Biztos olvastál már róla, ez az, amelyik ugrálni tud, háromkerekezik meg akár egy helyben is megfordul.

    • 2024.05.26. at 11:19
      Permalink

      Lehet, hogy a sós tengeri levegő miatt vannak gondok.
      Olaszországban vannak olyan tengerparti vagy part közeli focipályák, ahol a füvet minden évben cserélni kell a levegő – és gondolom az eső – sótartalma miatt.

Vélemény, hozzászólás?