Hatalmas sikert aratott a 9. Balatonfüred Concours d’Elegance

Most már magabiztosan kijelenthető, hogy hagyományt teremtett a Balatonfüred Concours d’Elegance

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A környező országok egyik legnagyobb, klasszikus járműkülönlegességeket felvonultató seregszemléjét május 10-12. között tartották, a BMW Group Magyarország főszponzori támogatásával.

Az elmúlt hétvégén a balatonfüredi Tagore - sétányon közel 22 ezer érdeklődő ismét ízelítőt kaphatott az autózás és motorozás történelméből. A IX. Concours d’Elegance-on több mint negyven különleges, nagy becsben tartott veterán és youngtimer sorakozott fel.A rendezvény impozáns autócsodái közt olyan ritkaságokat is látni lehetett, mint például a csehszlovák Tatra T603, vagy épp az 1987-es Daimler Limousine-t, amelyet még II. Erzsébet angol királynő is használt néhányszor. Utóbbi el is nyerte a rendezvényen a BMW Group különdíját. A fődíjat, a Best of Show elismerést viszont az 1963-ban gyártott Facel Vega II érdemelte ki. A modellt máig a francia autógyártás egyik nagy büszkességének tartják, ami a maga idejében felvette a versenyt a Aston Martin DB4-el, a Ferrari 250 GT-vel és a Mercedes-Benz 300 SL-lel, rászolgálva akkoriban a világ leggyorsabb négyüléses kupéja címre.
Hirdetés
A régió egyik legnagyobb klasszikus járműkülönlegességeket felvonultató seregszemléjén, a FIVA (Fédération Internationale des Véhicules Anciens / Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetsége) által akkreditált Balatonfüred Concours d’Elegance-on a legjobb restaulásért járó FIVA-díjat az 1960-as Volkswagen Bogár 1200, míg a legjobb állapotban megőrzött autónak odaítélt MAVAMSZ-díjat az 1993-ban gyártott Porsche 968 Clubsport kapta meg. A BMW Group Magyarország idén is egy különleges classic túrával indította az eseményt, ahol mi is vezethettünk egy 1966-os BMW 2000 CS és egy 1999-es évjáratú BMW M Coupé modellt a vadonatúj BMW M440i Coupé, 230i Coupé és az X2 M35i mellett. Erről hamarosan részletesebben is beszámolunk. Addig viszont nézzétek meg a díjazottak listáját a A díjazottak listája ide kattintva található meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?