Hétüléses villany-SUV 9 milliótól? Íme az Opel Frontera

9 millió forintról indul Németországban az Opel újdonsága

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az autó külseje nem újdonság, hiszen több ízben is megmutatta az Opel, viszont a hajtásláncokról és az árazásról egészen mostanáig nem közöltek információkat. Mutatjuk, mit kínál az Opel legújabb modellje.

Bő egy hónappal ezelőtt közölt fotókat a Fronteráról az Opel, ám akkor még alig árult el részleteket. Az Isztambulban tartott világpremieren az autó dimenziót továbbra sem ismertette a márka.
Hirdetés
Mint korábban kiderült a digitális műszeregység és a középső érintőképernyő is egyaránt 10 colos. Az ötüléses kivitel mellett a későbbiekben egy hétszemélyes is elérhető lesz, bár azt pontosan nem közölték, hogy mikor. Talán a világpremier legfontosabb fejleménye, hogy nyilvánosságra hozták, milyen hajtásláncokkal kínálják az új Fronterát. Az Electric kivitel értelemszerűen kizárólag villanyos, ám erről csupán annyit közöltek, hogy 300 kilométeres hatótávval rendelkezhet a WLTP ciklus szerint, míg a "megnövelt hatótávval" akár a 400 is meglehet. A 48 voltos hibrid rendszerrel kapcsolatban elárulták, ennek alapját egy 1,2 literes, 100 lóerős turbós benzines erőforrás adja, amelyhez egy 28 lóerős villanymotor és egy hatfokozatú duplakuplungos automata váltó társul, de akár egy 136 lovas, ugyancsak 1,2 literes benzinmotor is hajthatja.
Hirdetés
Németországban a hibrid kivitel indulóára 24 ezer euró, vagyis forintba átszámítva valamivel több mint 9 millió forint. A teljesen elektromos modell nem meglepő módon valamivel drágább: 11 millió forintnak megfelelő eurót kérnek érte. A magyar árak egyelőre nem ismertek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?