Ennek a Citroënnek sehol nincs vége!

Két haszongépjárművet árul egybeépítve a Citroën, de jó oka van rá

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Formabontó értékesítési koncepcióval rukkolt elő a Citroën, már ami a haszongépjárművek piacát illeti. A Relayből akár egyszerre kettőt is lehet vásárolni, ráadásul egybeépítve, az ok egyszerűbb mint gondolnád!

Elsőre egy jobban sikerült átverésnek tűnik, azonban a Relay Back to Back valóban megtalálható a Citroën brit konfigurátorában. A koncepció elsősorban azoknak szól, akiknek a márka nem tudja a hagyományos kivitelekkel kielégíteni az igényeit. A két, egybeépített Relay ebben a formában kisebb előállítási és szállítási költséggel juthat el a vásárlókhoz, akik saját igényeik szerint alakíthatják a hátsó traktust.
Hirdetés
Természetesen a Relay továbbra is elérhető marad a többi kivitelben is, így platósként, vagy akár személyszállítóként is. A brit kalkulátorban a Back to Back 36 ezer fontról, vagyis forintba átszámítva 16 millió forintról indul, ezzel nagyjából egy ársávban helyezkedik el a többi kivitellel, de jelen esetben két (fél) autót adnak egy áráért.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?