Az ORLEN az elmúlt években jelentősen növelte piaci jelenlétét a régióban. A minőségi VERVA és EFECTA üzemanyagokat, valamint komfortszolgáltatásokat kínáló hálózat Németország után, közel másfél éve Magyarországra is megérkezett, majd a szlovák és az osztrák piacon terjeszkedett. A vállalat ügyvezetője szerint a 7 országban is jelenlévő cégcsoportot éppen ez a nemzetközi tapasztalat és szaktudás teszi sikeressé:
Az elmúlt két évtizedben több millió autóst szolgáltunk ki töltőállomásainkon, s ennek során nagyon fontos tapasztalatokra tettünk szert, ugyanakkor mindig gyorsan tudtunk reagálni a piac változásaira. Amikor lehetőségünk volt új piacokon terjeszkedni, azt megtettük, így hamarosan 3500 töltőállomásunk lesz Európa-szerte. A magyarországi piacon is elkötelezettek vagyunk fejlődés
mellett, ezért folyamatosan keressük erre a lehetőségeket
– mondta el Jaroslaw Szeliga, az ORLEN Magyarország ügyvezetője.
Az ORLEN termékei és szolgáltatásai csak idén több mint 50 új helyszínre érkeztek meg. A vállalat már tavaly megkezdte a kutak átvételének előkészítését, így most rendkívül hatékonyan, átlagosan 5 nap alatt, hetente 4 új egységet épített át a fővárosban, vidéki nagyvárosokban és autópályák mellett. A budapesti helyszínek száma megduplázódott, és olyan fontos vármegyeszékhelyeken is megjelent a hálózat piros sasos emblémája, mint Győr, Székesfehérvár, Kaposvár vagy Szombathely, jelentősen megkönnyítve ezzel sok vidéken közlekedő autós mindennapjait.
Az ORLEN számára fontos mérföldkő a hálózatbővítés befejezése, de itt nem áll meg. Még idén felújít számos kutat, továbbá bővíti az elérhető szolgáltatások körét a már meglévő és az újonnan átvett töltőállomásokon egyaránt.
Az új kutak közül több helyszínen is elérhetővé válik a gépi autómosás, emellett a közkedvelt DESPAR-üzletek száma is tovább növekszik, így az autósok könnyen összeköthetik a bevásárlást a tankolással, valamint olyan autós kellékeket is beszerezhetnek a kutakon, mint a kiváló minőségű ORLEN kenőanyagok. A tervek között szerepel még a kedvező feltételeket kínáló flottakártya program bővítése, amellyel az ORLEN az ügyfelek adottságaihoz igazodó szolgáltatásokat, többek között kényelmes, készpénzmentes üzemanyag-vásárlást kínál partnereinek.
Az ORLEN a járművezetők és az utasok feltöltődésére is nagy hangsúlyt fektet, hiszen az utazás élményéhez – legyen az rövidebb vagy hosszabb – az élvezetes megállók is hozzátartoznak. Az elsőként 2023 nyarán bemutatott Stop.Cafe éttermi koncepciót több töltőállomása körében is kiterjeszti, amely az ínycsiklandó ételek mellett kávéházi minőségű feketét is kínál az utazóknak, köszönhetően a kávékínálatot összeállító szakértők 200 éves tapasztalatának. Így még több magyar autós kóstolhatja meg az olyan különlegességeket, mint a külön az ORLEN számára pörkölt, 100% Arabicából készült Stop.Cafe kávék.
A már régebb óta meglévő kutakon és az új helyszíneken egyaránt elérhetőek az ORLEN minőségi üzemanyagai. A VERVA Diesel a magyar piacon kiemelkedő adalékolással készül, ennek köszönhetően pedig a prémium mezőnyben is ritkán tapasztalt, egyedi tulajdonságokkal rendelkezik: rendkívül hatékony égést tesz lehetővé a motorban, ráadásul a porlasztócsúcsok lerakódásainak eltávolítását is
segíti, javítva ezzel a teljesítményt és optimalizálja az üzemanyag-fogyasztást. A VERVA 100 prémium benzin ETBE komponensének köszönhetően rendkívül magas oktánszámmal rendelkezik, a detergens adalékokkal pedig meggátolja a lerakódásokat a motorban, elősegítve ezzel a teljesítményromlás megelőzését. Mindkét formula az ORLEN minőségbe vetett hitét mutatja, amelyet a vállalat
országszerte átad a magyar autósoknak is.
Az ORLEN egyik alapvető célkitűzése piaci pozíciójának további erősítése. Integrált multienergetikai vállalatcsoportként regionális szinten is kulcsszerepet játszik az energiaszektorban, ami fontos alapot jelent a további fejlődéshez. Az ambiciózus tervek mögött mély szakmai tudás és konstruktív szervezeti kultúra áll, amely lehetővé tette, hogy az ORLEN magyar hálózata rendkívül gyorsan kiépüljön, és már az első nyitástól kezdve elérhetők legyenek a vállalat minőségi üzemanyagai.
Örülök, hogy van egy relatíve új szereplő a piacon, alaposan ráfér a hazai autósokra egy új kúthálózat, főleg hogy már nincsen BP, Aral, Esso, Agip stb. A MOL egy pancsolt szar, szignifikánsabb gyengébb, mint amit Ausztriától kezdve egész Nyugat-Európában lehet kapni (min. 50 km-mel megyek többet egy osztrák, szlovén, német vagy svájci benzinnel). A kulcskérdés az, hogy vajon az ORLEN kitől veszi alapbenzint, mert ha a MOL-tól, akkor eleve ki van zárva, hogy náluk tankoljak, és akkor marad az OMV kizárólag.
Márpedig az alap üzemanyagokat (95 és sima D) a MOL-tól veszi, ugyanúgy mint a Shell.
Valahol olvastam az aktuális magyarországi vezetővel készült cikket, hogy fokozatosan próbálnak majd a saját finomítói bázisukra támaszkodni de az még most nem egyszerű.
Van „szerencsém” az egyik MOL bázistelep közelében élni, így gyakran látom az oda érkező és távozó saját MOL-os, Klacska és West-Bridge tankereket.
Igen, így sejtettem én is. 🙁 Az AVIA-val ugyanez a helyzet. Svájci hálózatként lépett a piacra, de persze hamar lehull az álarc, és csak kiderül, hogy az alap üzemanyagokat a MOL-tól veszik ők is. Sajnos a Shell is. No way.
Marad az OMV, az egyetlen érdemi alternatíva.
Milyen objektív méréseken alapul az állításod, miszerint a MOL üzemanyag „pancsolt szar, szignifikánsan gyengébb”?
Már vártam az ördög ügyvédjét. MOL alkalmazottnak tetszik lenni?
Empirikus alapú ismeretről van szó. Ugyanolyan felhasználási körülményeket (beleértve a hőmérsékletet is) alapul véve a sima 95-ös itthoni, MOL-alapú benzinnel kevesebbet megy el az autó, mint Ausztriában, Svájcban, Németországban. Nem egyszeri alkalomról van szó és nem is egy autóval tapasztaltam ugyanezt. A hatótávbeli különbség átlagosan 50km. Ennyi.
Roppant érdekes, hogy ezt még soha senkinek nem sikerült objektív mérésekkel bizonyítani.
A Speedzone vette a fáradságot és egy osztrák Shell-kúton vásárolt 20 liter 95-öst, egy budapesti Auchan-kúton meg a legpuruttyább magyar „pancsolt” benzint. Ezután kerítettek 2 db hótt egyforma Golfot, leengedték belőlük a nyálat, majd feltöltötték azokat kannából. A magyar benzinnel 247,4 km-nél állt meg, az osztrákkal 253,5 km-nél. Ez épp megfelel az E5-ös (osztrák) és az E10-es (magyar) benzin közötti fűtőérték-különbségnek.
Az uralkodó nyugati szélben hazafelé autózva teljesen természetes, hogy kevesebbet fogyaszt az autó, valamint a legtöbb osztrák település magasabban is fekszik, mint pl. Budapest.
A többi urban legend.
Aha, értem. A speedzone vette a fáradtságot. És különben is: bemondták a tévében, és ami a tévében van, az igaz is. Urban legend, ja.
Hát nem.
És az én tapasztalatom nem egyedi.
N
Csóri gyereknek két műszaki diplomája és fióknyi egyéb papírja van, (120 feletti IQ) de itt rajtad kívül mindenki hülye!
Nem is értem miért alacsonyodsz le a pórnéphez.
Miért kéne MOL alkalmazottnak lennem ahhoz, hogy kételkedjek abban, amit ideböffentettél?
Már csak azért is, mert én semmi különbséget nem érzek a MOL és az OMV üzemanyagai között. Nagyrészt ugyanabból az orosz kőolajból finomítják, a szigorú uniós követelmények miatt ugyanolyan körülmények között, csak az adalékolás sajátja mindkettőnek.
Mihez képest 50 kilométer a különbség? Azt akarod mondani, hogy tele tankoltad egymás után mindkét benzinnel és levezetted azt az 5-600 kilométert, amíg ki nem fogyott az autóból, és ezalatt azonos volt a széljárás, az útvonal, a forgalmi helyzet, a hőmérséklet és az autóval szállított súly is?
Mert legfeljebb így kaphatsz nagyjából objektív eredményt, de ez utcai körülmények között kivitelezhetetlen.
Böffenteni legfeljebb te szoktál, evés előtt, közben és után. Én közreadtam itt a tapasztalatomat, amit te ne vitass el, és mások sem, ha szabadna. És nem vagyok egyedül, ahogyan ‘qq’ olvtárs is tanúsíthatja.
„Azt akarod mondani, hogy tele tankoltad egymás után mindkét benzinnel és levezetted azt az 5-600 kilométert, amíg ki nem fogyott az autóból, és ezalatt azonos volt a széljárás, az útvonal, a forgalmi helyzet, a hőmérséklet és az autóval szállított súly is?
Majdnem igen. Ugyanannyit mentem (mondjuk rendre 500-500 km-t), majd rátöltöttem és számoltam. A széljárásról nyilván fogalmam sincsen – senkinek sem lehet. De az kizárt, hogy ennyit számítson, pláne szisztematikusan, több alkalommal is.
Csóri gyerek nem járt be fizika órára, pedig ott elmondták, hogy a motorban elégetett tüzelőanyag képes munkát végezni, más nem. Mivel a motorbenzinek fizikai jellemzői ugyanazok Ausztriában és Magyarországon is, így a fűtőértékük azonos, feltéve, hogy az etanol tartalomban sincs különbség. Ausztriában később szűnt meg a normál E5-ös 95-ös benzin, de már ott is E10 van. Ha a magyar benzinből 100 km-en 5 decivel többet fogyasztott el ugyanolyan terhelés mellett, akkor az nem éghetett el, így más megfejtés nem marad, mint az, hogy valahol kifolyt az a benzin, esetleg elégetlenül távozott, ami szintén kizárt egy katalizátoros, szabályozott Otto-motorban.
Méretes idiótának kell lenni ahhoz, hogy „pancsolt szarnak” nevezze valaki a MOL által finomított benzint, amit az összes magyar kúttársaság megvásárol, leszámítva az OMV-t, amely cég a határhoz közel lévő kútjait jellemzően Schwechatról látja el, mivel olcsóbb a szállítás.
Tapasztalat autóra dettó.
Motorszerelőm mondta, OMV (ok a 100-as) még 2-3 év után sem esik szét amikor benne hagyják.
A mol, (szándékosan kis betűkkel) 1 év után „kocsonya”.
Szerintem a mol prémium teljesesen más kategória lehet. A prémium üzemanyagok mindenhol jók. De az tény, hogy a „sima 95”-ös nem vált be. A molhoz képest itthon még a Shellele és az OMV-al is többet lehet menni. (A dízelt nem ismerem, nincs vele tapasztalatom.)
Ez az osztrák üzemanyag takarékosabb mítosz kb. a legobskurusabb autós legendákkal van egy szinten, mint a mágneses fogyasztáscsökkentő vagy a teljesítménynövelő sportlégszűrő. Az ÖNORM 228/590 és MSZ 228/590 teljesen megegyeznek – amiben különbség van, hogy télen az osztrákok alacsonyabb dermedéspontú anyagot árulnak, hogy ha fel találnál hajtani valamelyik alpesi hágóra téli -30 °C-ban akkor is beinduijon a motor. Magyarországra kb. akárhonnan jöhet üzemanyag Ausztriától kezdve Oroszországon át Romániaig és Németorszáig. Lengyelország pont elég valószínűtlen, mert egyszerűen nincs a Kárpátokon átmenő csővezeték és nagy kapacitású tehervasúti vonal, néha jön át egy-egy szerelvény, ha megéri nekik küldeni egyet a nagy árkülönbség miatt, de nem jellemző. Plusz a lengyelek sem állnak túl jól finomítói kapacitással, gázolaj fronton meg minden európai ország behozatalara szorul amit az Egyesült Államokból, Indiából, Kínából, Közel-keletről pótol. Szóval bár az Orlen kutakon is a magyar üzemanyag a legvalószínűbb, tartály szinten nem különül el az anyag származás szerint. Amit tankolsz az gázolaj esetében lehet 50-%-ban MOL-os, 20-20%-ban OMV-Slovnaft, 5-5%-ban Aramco-Chevron.
2023-ban a MOL Dunai Finomítója 1329,4 kt motorbenzint termelt. Ez nagyjából 1,75 milliárd liter. Magyarországon tavaly összesen 2 milliárd liter benzint adtak el, amiből azt a logikus következtetést lehet levonni, hogy az import aránya csekély.
qq
Csóri gyereknek műszaki diplomája? Olvasd már el, miket firkálgatott Applefan néven az Index fórumon, aztán gyere vissza. Ha pedig magadra vetted, amit nem neked írtam, akkor téged is kiröhöglek, mivel 120-as IQ-val eleve feltűnt volna, hogy kiről beszélek. Talán a másik bohóccal együtt, kettőtöknek összesen van annyi.
Te skizó vagy?
Ne használj idegen szavakat, ha azt se tudod, hogy mit jelentenek, te szerencsétlen.
Ahhoz is hülye vagy levágd az szlenget.
Ne osszon eszet akinek kevés van.
Pár mondatot se tudsz hibátlanul leírni, te kétdiplomás bohóc, nyilván úgy vettek fel egyetemre, hogy nem kellett bejárnod az általános iskola alsó tagozatába.
Fogd már be!