Kifogott a turbó körforgalom a Dacián

Nem érted a turbó körforgalmat? A Magyar Közút videója alapján mások sem!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még mindig nehéz a többsávos körforgalmakban navigálni a magyaroknak, főleg, ha még jelzőlámpa is bonyolítja a helyzetet. Két balesetet is rögzítettek gyakorlatilag egymás után a Magyar Közút forgalomfigyelő kamerái.

A 11-es főút és az M0-s autóút csomópontjában egy úgynevezett turbó körforgalom található, ahol két sávon, jelzőlámpás irányítás mellett haladhatnak a járművek. Nemrég a mellette telepített forgalomfigyelő kamerák egymás után két balesetet is rögzítettek. Az elsőnél alacsony sebesség mellett vesztette el az irányítást autója felett egy öreg Ford Ka sofőrje, emiatt kicsúszott, ráadásul egy táblát és jelzőlámpát is kidöntött. A közutasok gyorsan a helyszínre siettek, hogy helyreállítsák a megrongált forgalomtechnikai berendezéseket, amikor konkrétan az orruk előtt történt egy újabb baleset. Egy személyautó a turbó körforgalom külső sávjából nem az M0-ra hajtott fel, annak ellenére, hogy neki csak ez az irány volt megengedett. Ráadásul előre ki is táblázták még a körforgalom előtt, hogy melyik sávba soroljon, aki Szentendre irányába tart. Ehelyett a Dacia Spring sofőrje szabálytalanul, a körforgalom kellős közepén fordult Szentendre irányába, a belső sávban közlekedő kisteherautó elé. Szerencsére nagyobb baj nem történt.
Hirdetés
Az első eset tanulsága, hogy esősebb időszakban is óvatosan vezessünk és kalkuláljunk azzal, hogy kisebb tapadása van a járműnek, más tempóval és más íven kell közlekedni. A második esetben pedig egy hasonló turbó körforgalomnál figyeljük a jelzéseket, mielőtt még behajtunk, hogy az egyes sávokon milyen irányokba és módon tudjuk majd elhagyni a csomópontot. Ha pedig véletlenül tévesztenénk, ne essünk pánikba, menjünk tovább, amerre a sáv vezet és utána előbb-utóbb úgyis biztonságosan tudunk majd korrigálni, visszafordulni, legfeljebb egy kis kitérőt kell tenni. Ez pedig még mindig jobb, mint egy olyan baleset, ami az alábbi videón látható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.05.08. at 11:33
    Permalink

    Analfabéták előre. Gondolom a Fordon jó állapotú gumik lehettek, a Dacia sofőrje, meg azt gondolhatta, hogy ha eltéveszti a lejáratot, akkor egy feketelyukban meg fog semmisülni.

Vélemény, hozzászólás?