A Japánok meglépték: kínai technikára épül a Mazda6 utódja

Kevés rá az esély, hogy Európának is jusson a Mazda következő szedánjából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elektromos szedánok Mekkája Kína, ezt jól bizonyítja a Mazda legújabb modellje is. A hagyományos formákkal operáló, mégis látványosan modern Mazda6 utódról Magyarországon jó eséllyel legfeljebb csak álmodhatunk majd.

2012 óta van velünk a jelenlegi Mazda6, utódlásról pedig szó sincs - legalábbis Európában. Nemzetközi szinten nézelődve egyes piacokon már abba is hagyta a típus forgalmazását a japán gyártó, ezekben az országokban sem kapott következő generációt a legendás szedán.

Aztán Kínában leleplezték az EZ-6 modellt, ami elsőre egy őszinte utódnak tűnhet, ám sajnos nem az.

A Changan Mazda által Kínában fejlesztett EZ-6 igazából egy Mazdának felöltöztetett Changan Shenlan SL03, vagy más néven Deepal SL03, amely egy 2022-ben bemutatott, ízig-vérig kínai típus. Mindez az EZ-6 belterében is jól látszik, ahol lényegében egyetlen Mazda megoldást sem találni: visszafogott tech-kütyük helyett óriási központi érintőképernyő fogadja az utasokat a fedélzeten. Az EZ-6 villanyautóként hátsókerék-hajtással, 600 kilométeres hatótávval, többlengőkaros hátsó futóművel és tökéletes, 50:50 súlyelosztással büszkélkedhet. Konnektoros hibridként is elérhető lesz a modell Kínában, ebben az esetben a bűvös ezer kilométeres hatótávolságot ígérte meg a gyártó. Méreteit tekintve az újdonság valamivel nagyobb a jelenlegi Mazda6 modellnél, 4,92 méter hosszú, 1,89 méter széles és 1,49 méter magas. A nemzetközi forgalmazásról hivatalos információt nem közöltek, ám a Kínai alapok és a kizárólag kínai szabvány szerint közzétett mérési eredmények arra utalnak, hogy erre az autóra is hiába várunk majd a népköztársaság határain kívül.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

4 thoughts on “A Japánok meglépték: kínai technikára épül a Mazda6 utódja

  • 2024.04.26. at 00:30
    Permalink

    Itt egy a lényeg: a platformot adó márka jelen van-e az adott kontinensen vagy nincs. A Changan Európában nincs jelen, emiatt Changan-platformos autót sem forgalmazhatnak Európában, akkor sem, ha az történetesen egy VW, Renault, Peugeot vagy épp Mazda. Francia platformos autót sem lehet forgalmazni az Egyesült Államokban(pl. Jeep Avenger, Alfa Junior), mert ott egyik francia márka sem forgalmaz autót.

    • 2024.04.27. at 12:51
      Permalink

      Az ilyenekből látszik, hogy totál kínai neked az egész autóipar. Leírtam. Azért, mert nincsenek jelen az USÁ-ban az anyamárkák, amiktől a platform származik. Ha Amerikában nincs Peugeot/Citroen, akkor olyan autó sem forgalmazható ott, ami az ő platformjukra épül, pl. Jeep Avenger, Alfa Junior. Nem véletlen, hogy ezeknek a gyártása Lengyelországban zajlik, onnan pedig még a büdös életben nem szolgáltak ki amerikai piacot…

      Renault-platformos Nissan vagy Mitsu sincs az Államokban, mily meglepő. Ezt magyaráztam neked a múltkor, hogy amint Renault Captur-alapú lett a Mitsubishi ASX, már egyből ki is lőtték vele az amerikai piacot – de ugye ez az egész egy hirtelen jött B-terv volt, amit szintén leírtam neked a múltkor. Jó, hogy nyomokban sem fedezhető fel nálad a demencia. Örülök, hogy javulsz 😀

      • 2024.04.28. at 13:06
        Permalink

        Számomra meg az látszik hogy nem vagy képes egyszerű dolgokat sem felfogni.
        Természetesem sosem volt tilos Renault vagy Stellantis modelleket homologizálni, sőt az Európai modellek műszakilag jó eséllyel túl is teljesítenék az amerikai kritériumokat.

        Nincs olyan hogy a Renault akár mint márka ki lenne tiltva az USÁ-ból. Ellenben az egyes modelleket tipusjóváhagyását el kell intézni, és rengeteg pénzbe kerül egy szervízhálózatot kiépíteni továbbá fenntartani a szalonokat, meg folyamatosan képezni a szerelőket stb.

        A Golfnak sem volt gond az USA piacra bekerülni, és sok kisebb eladást produkáló gyártó (pl Volvo, Mazda) nem is próbálkozik külön modellel. Persze kicsit drágább egy univerzális modellt kifejleszteni és gyártani.

        Természetesen számos Renault vagy épp Fiat vagy PSA modell futott odaát, csak nem vezettek be egy teljes márkát.
        A Nissan Rogue Sport pl az Európai Qasquai, a Dodge Dart pedig az Alfa Guiletta platformjára épült. A Captur pedig Nissan Juke-ként volt kapható az USÁ-ban (most pedig a Nissan Kicks az aktuális modell). Pont ezért, semmi sem akadályozná meg hogy az ASX-et bevezessék az USÁ-ban.

        Az ASX esetében annyi a bibi hogy a Mitsu az égvilágon nem csinált vele semmi fejlesztést, egyszerűen átvett egy kifutó modellt mert az ASX már menthetetlenül elavult addigra, és nem volt kapacitásuk saját utódot fejleszteni.
        Annak a Mitsubushinek ami 90-es években Japán egyik leginnovatívabb márkája volt, teljes európai modellpalettával, olyan élenjáró, vagy akár piacteremtő modellekkel mint a 3000GT , Eclipse, Lancer Evo,
        Egyszerűen valaki kiszámolta hogy a márka megítélését még nem sikerült annyira sárba tiporni hogy ne érné meg újraemblémázott modellekkel életben tartani.

        Ami a képet árnyalhatja, az az hogy vannak bizonyos anyagok amiket az egyes piacok egyoldalúan tiltanak, így pl a JDM modellek nem kerülhet forgalomba Európában használtan sem, kivéve ha a japán hatóságok Európára leigazolták a megfelelést. A jobbkormányos országoknak van egy külön engedélyezési együttműködésük a japán és brit rendszer között. De ehhez az kell, hogy a gyártó vállalja hogy mind a japán, mind az európai piacnak megfelel, amit a Toyota a Vitz esetében meg is tett, így akár használtan is behozhatod japánból, míg egy Eunos Cosmo esetében csak az oldtimer szabályok alapján regisztrálhatnád (ez Európában minden országban másszabályozás alá esik).

Vélemény, hozzászólás?