Mutatjuk, mennyibe kerül itthon az új Ford Explorer!

600 kilométeres hatótávot ígér a Ford a villanyos Explorerhez

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még tavaly mutatta be a Ford a teljesen elektromos Explorert, viszont csak most árulta el a márka, hogy mennyibe fog kerülni itthon. Mutatjuk az árakat!

Eddig még a hivatalos ára sem volt ismert az Explorernek, ám máris egy impozáns rekordot tudhat magáénak, ugyanis egy ismert vlogger, Lexie Alford hitelesített világrekordot állított fel azzal, hogy elsőként autózta körbe a Földet egy elektromos autóval. A franciaországi Nizza városában felállított célvonalat nem egyedül szelte át a világutazó, ugyanis a finisben egy legendás Fordokból álló konvoj élén kapta le a kamera.
Hirdetés
Az Explorer egyébként is egy kontinenseken átívelő autó, hiszen Amerikában tervezték, viszont Európában fejlesztették, az alapjait pedig a Volkswagen MEB platformja adja. A Ford palettáját vizsgálva dimenzióiban a Kugához áll a legközelebb , a Mustang Mach-E-nél valamivel kisebb.
Megjelenéskor kétféle kivitelben lesz kapható Magyarországon, mindkét esetben ugyanaz a lítiumion-nikkel-mangán-kobalt akkumulátor kerül a járműbe, viszont az olcsóbb modell csak a hátsó kerekeken adja le a teljesítményt. Ez 286 lóerővel érkezik, míg az összkerékhajtású 340 ló erejével bír, a hátsó tengelyen mindkét esetben 545 newtonméterrel, utóbbinál az első kerekeken további 134 newtonméter is rendelkezésre áll. Az négykerék-hajtás a hatótávban is megmutatkozik, ugyanis az a kivitel 566 kilométert kínál a WLTP szerint, míg a hátsó kerekeken hajtó akár 602 kilométert is megtehet két töltés között. A végsebesség egyformán 180 km/óra, ellenben a drágább verzió 5,3 alatt futja a 0-100 km/órát, míg az olcsóbb megoldásnak erre 6,4 másodpercre van szüksége. Na, de mennyi is az annyi? A Ford közleménye szerint a pénztárcabarátabb kivitel 15 900 000, míg az erősebb modell 18 200 000 forinton nyit hazánkban.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?