A Genfi Autószalonon végre hivatalosan is bemutatták a Renault 5 elektromos városi autót
Túlzás nélkül lehet állítani, hogy a Renault 5 az egyik legizgalmasabb villanyautó lesz a piacon, ez pedig első ránézésre süt róla. Az 1972-ben bemutatott eredeti 5-ös néhány megoldása visszaköszön rajta, de egy futurisztikus formaterv született, méreteiből fakadóan pedig ideális jármű lehet városi közlekedésre. Mindössze 3,92 méter hosszú, 1,77 méter széles, a magassága pedig 1,5 méter a 2,54 méteres tengelytávval rendelkező autónak.
A nagyobb akkumulátorral felszerelt modell 1450, míg a kisebb csomaggal rendelkező 1350 kilogrammot nyom
Rendhagyó formaterv, még a Renault modellpalettáján sem találni hasonlót
Az első fényszórók az emberi szemre utalnak, míg a hátsó lámpákat egyértelműen az 1972-es modell ihlette
Az autó tetejéről sem feledkeztek meg, oda is sikerült némi izgalmat csempészni
A motorháztetőn lévő kijelző valós időben mutatja a töltöttségi szintet, ha pedig az akkumulátor teljesen feltöltött, a modellnév kezd el világítni
Nem csak sárgában lesz elérhető
19 colos felnik kerülnek az autó alá
Az utastér sem jellemezhető az unalmas kifejezéssel, hiszen mindenhol izgalmas vonalak futnak, és a Renault szerencsére a nagyot mondásba sem szállt be, hiszen a középső, érintésérzékeny kijelző 10,1 colos. A kor szelleme azért itt is megjelenik, hiszen egy mesterséges intelligenciát használó személyi asszisztens is bekerült a szoftverbe, amelynek a "Reno" nevet adták.
A műszerfalon igényesen helyezték el a multimédiás kijelzőt, enyhén a sofőr felé döntve, az anyósülés előtt pedig bőrhatású kárpitozás kapott helyet, illetve egy aprócska kijelző
Az irányváltó a kormány mögé került, így a középkonzolon még több tárolóegység áll rendelkezésre
Motorfronton háromféle kivitel lesz elérhető. A leggyengébb 94 lóerőt kínál 215 newtonméterrel, a középső kivitel már 118 lovat 225 newtonméter nyomatékkal, míg a csúcsváltozat 148 lóerős és 245 newtonméteres nyomatékot kínál. Akkumulátorból két opció szerepel a kínálatban, a kisebb Urban 40, míg a nagyobb Comfort 52 kilowattórás. Előbbinek WLTP ciklus szerint maximum 300, míg utóbbinak 400 kilométer lehet a hatótávolsága. A 148 lóerős kivitel kevesebb mint 8 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, a végsebessége pedig 150 km/óra.
A Renault 5 az első autó a piacon, amely az AmpR Small platformra épül
Méreteiben nagyobb mint a Twingo, de kisebb mint a Clio
A Renault 5 után hamarosan jön az erősebb kivitel is belőle, viszont az már Alpine néven
Nem szeretem a porszívókat,de ezt elfogadnám.Vegre egy formás,nem egyen ,semmilyen kinézetű villanyos.Bár a hangszórókból biztos szólna nekem a benzinmotor hangja.
Marhára nem értem – és eléggé bosszant is -, hogy miért hivatkoznak több helyen „legendaként” az ős 5-ösre!? Egy sima kisautó volt, az akkori Polo se volt legenda, a Fiesta se, a 205 se, a Visa se, a Starlet se, az Uno se… Persze, voltak fűszeresebb verziók ezekből, amikre rá lehetett gerjedni, de en bloc ráhúzni az R5-re, hogy „legenda”??? Pfff… És most magunk alá kéne csinálni, mert francia barátaink visszahozták ezt a „csodát”. Most épp nem érek rá, de ha lesz időm, megejtem a dolgot.
Talán a rally-versenyeken elért eredményei miatt nevezik legendának. Anno Ferjáncz Attila is ment a Renault5 turbó/Alpine változatával…