Forgalommal szemben tekert, aztán még neki állt feljebb
Amikor a szabálytalan biciklis még mutogat is a szabályosan közlekedő autósnak
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az Ésszerűbb Közúti Közlekedésért Egyesület Youtube csatornájára került fel egy videó, amelyen egy szabálytalan, a forgalommal szemben közlekedő kerékpáros nekiáll hadonászni a levegőbe, mert egy autós szabályosan kíván haladni a sávjában.
Nézzük, hogy kellett volna ezt a helyzetet szabályosan megoldani, illetve miért lenne fontos erre figyelni?
Ennek ellenére ilyenkor a kerékpárosoknak a saját haladási irányuknak megfelelő sávban van a helyük!
Ha a felvételt vágatlanul, lassítás nélkül nézzük meg, akkor a szabályosan haladó autósnak nagyjából három másodperce volt reagálni a szalagkorlát holtteréből előtűnő, vele szemben haladó kerékpárosra, ami nagyon kevés idő, főleg egy olyan helyről érkezve, ahonnan nem számít rá az ember. Egy szabályosan, 60 km/órával haladó autó 3 másodperc alatt körülbelül 50 métert tesz meg, illetve az észleléstől számítva nagyjából ugyanennyi idő alatt képes állóra fékezni az autóját új gumikkal és kiemelkedő reakcióidővel.Tehát megállni szinte esélye sincs az autósnak, kikerülni pedig csak akkor tudja a kerékpárost, ha épp üres a záróvonallal elválasztott szomszédos sáv.
Ugyanígy az autópályáról a főútra hajtó járművek sem fognak az útjukat keresztező kerékpárosra számítani azelőtt, hogy kihajtanának a főútra, ami tovább rontja a helyzetet. Ebben a szituációban tehát kiemelten igaz, hogy a kerékpárosnak nem viccből kell odafigyelnie a szabályokra, illetve a lehető legkevésbé útban lennie az autóforgalomnak. Ez az útszakasz akkor sem biztonságos a biciklisek számára, ha mindent jól csinálnak, éppen ezért különösen fontos, hogy ne teremtsünk még veszélyesebb helyzeteket. Forrás: Traffix.hu
Itt csak 2 hiba volt. A kamerás autó nem egy Kraz volt és nem baszta el ezt a gyökeret. Nem lett volna kár érte…