Ez a BMW nem csak villog, de csillog is, a világító veséivel pedig a márkatársai közül is kiemelkedik
Észérvek mentén beszélni az XM-ről képtelenség, de mindenképpen fölösleges, hiszen biztos vagyok benne, hogy már a tervezőasztalon sem a racionalitás játszotta a főszerepet. A BMW jelenleg kapható legdrágább modellje minden aspektusból sok, és ez már első ránézésre süt róla. A robusztus vonalak, a világító hűtőrács, és az elképesztő méretei mind arra utalnak, hogy a márka valami kirívót akart alkotni.
5,1 méteres hosszával már-már túlnőtt a magyar utakon
Több mint 2 méter széles, ezzel pedig már valódi kihívás a szűkösebb belvárosi utcákon közlekedni
A lámpák elöl és hátul is nagyon egyedire sikerültek
Ízlés kérdése kinek mennyire tetszik az autó külleme, viszont azt nem lehet elvitatni a formatervezőktől, hogy sikerült a megszokottól teljesen eltérő vonalakat rajzolni. A nagy egészen túl pedig az apró részletek teszik igazán különlegessé, mint például a rombusz mintákkal telenyomott kilincsek vagy az autó minden pontján fellelhető XM logók, amelyekből éppen annyit használtak, hogy még ne tűnjön guruló reklámtáblának az autó.
Még a kilincset is sikerült megbolondítani
Összeszámolni is nehéz, hány XM embléma került az autóra
Az összképet nagyban befolyásolja a felnik megítélése. A tesztautó a 23 colos felniket kapta elképesztően peres gumikkal, de ez már erős túlzásnak érződött, főleg a nagyobb kátyúk után, ugyanis nem sokat tompítottak az ütéseken, bármennyire is jó futóművet pakoltak az XM alá
Ha a külső még bármi kétséget hagyna afelől, hogy melyik kategóriában játszik a BMW az óriás SUV-jával, akkor az utastér gyorsan világossá teszi. Mindenütt minőségi bőr Alcantara burkolat vár, egyszerűen mindenhez jó hozzányúlni. A szó átvitt és szoros értelmében is a fénypontot azonban a tető jelenti: a bajorok ezúttal elengedték a napfénytetőt, helyette pedig egy egyedi, és elképesztően látványos megoldással dobták fel az utastér tetejét. A kilincseken már emlegetett rombusz minták itt is megjelennek, a tetőkárpit két oldalán pedig igényesen elrejtve LED-ek futnak végig, amelyek ráadásul rengeteg színben tudnak tündökölni. Előzetesen féltem tőle, hogy ezek az éjszakai túrák során túlságosan is bevilágítják majd a belső teret, de még a maximális fényerőn sem zavaróak.
A műszerfal elrendezése a márkától megszokottat hozza: a két kijelző egymás mellett, a multimédiás pedig egy picit a sofőr felé fordítva. Előbbi 12,3, míg utóbbi egy 14,9 colos egység
A tetőkárpit egyszerűen mesés, a BMW még az autó legunalmasabb pontját is képes volt kívánatossá tenni
Bár karbontetővel az XM nem rendelhető, a középkonzolra némi szénszálas berakást odabiggyesztettek, ha már M-es modell
A csomagtér 527 literes, az ülések lehajtásával pedig 1820 literig bővíthető
Természetesen az utastérben is számtalan "M-bléma" található
Elöl is akad hely bőséggel, de az XM-ben a hátsó utasoknak sem kell összehúzniuk magukat
Ha már a kirakatban nem fukarkodtak, a lemezek alatt is odatették magukat a németek. Az autó szívét egy 4,4 literes, ikerturbós, V8-as motor adja, amely már önmagában 489 lóerőt kínál, azonban erre jön még a villanyhajtás a maga 197 lovas erejével, a rendszerteljesítmény pedig 653 pacira jön ki a gyári adatok szerint. A 2,8 tonnás össztömeggel igencsak éhes jószágnak számítana, de mivel az XM konnektoros hibrid, így a BMW adatai szerint a kombinált fogyasztása csupán 1,6 és 1,9 liter között ingázik, mert az akkumulátorról akár 81 kilométert is képes a nyolchengeres motor beindítása nélkül megtenni. Ez egyébként meglepően szerény becslés a BMW-től, ugyanis a tesztidőszak alatt nálam a 91 kilométer is sikerült városban, a V8-as nélkül.
Már-már túlzás a rendszerteljesítmény, de ezen a ponton talán már senki sem lepődik meg
A belvárosi poroszkáláson kívül sem vall szégyent, igaz a kanyarokat nem igazán szereti, a hatalmas tömeg miatt nehéz belőni a határait, de az elektronika ügyesen kordában tarja a dolgokat. Sajnos a magyar utakon szabályos keretek között nem igazán lehetett kipróbálni, valójában mire is képes az XM, ám a hanghatások még az autópályán is kárpótoltak valamelyest. A négy kipufogó közül kettő szabályozható, de néhány kilométer után inkább kiengedtem a fojtószelepeket, és csak élveztem a V8-as duruzsolását. Hivatalosan egyébként 4,3 másodperc alatt tudja álló helyzetből a százas sprintet, és egészen 250 km/óráig tud száguldani, ugyanis azon a ponton leszabályoz a rendszer, de némi felárért cserébe
ezt 270-re módosítják gyárilag.
Mi tagadás, a városon kívül érzi igazán jól magát
Ellentmondásos, de ettől még a V8-as motorral felszerelt, közel 700 lóerős XM is zöld rendszámos
Nem csak az élményautózás, a sima közlekedés is remek az XM-mel. Egy hosszú éjszakai utazás során próbára tettem a vezetősegédeket, a tempomat, valamint a sávtartó sokat segített a biztonságos közlekedésben. A táblafelismerője meglepően jól működik, ritkán jelzett rosszul, így összességében jól vizsgázott a rendszer. Még arra is figyelt, hogy ha az infotainment kijelzőjét babráltam, egy kis idő után egyszerűen letiltotta a képernyőt, majd jelezte, hogy jó lenne, ha az útra figyelnék, de a szankció csak átmeneti.
Szoftveresen nagyon rendben van, talán mondanom sem kell, de vezeték nélkül támogatja az Android Autót és az Apple CarPlayt is, emellett a vezeték nélkül töltés is adott
Az egyetlen negatívum, amit fel tudok ellene hozni az éppen a kolosszális mérete. Országúton és autópályán teljesen rendben van, menekül előle, aki tud, de a városi dugókban rendszeresen azon szorongtam, hogy most éppen melyik busz vagy villamos fogja levinni a tükrömet, hiába álltam tökéletesen a saját sávom közepén. Ennél egy fokkal már csak a parkolás rosszabb, kisebb utcákban ugyanis lehetetlen vele megállni – legalábbis egy helyen biztosan – de még a tágasabb placcokon is valamerre biztosan ki fog lógni vagy az eleje vagy a hátulja. A 23 colos felnik miatt pedig az olyan szakaszokon is melós lehet vele a megállás, ahol félig a padkára kell felállni, mert biztos vagyok benne, hogy senki sem akar hetente rohangálni az egyenként 600 ezer forintos felniket rendbe rakatni. Ha már a sokkoló áraknál tartunk: a BMW XM alaphangon 71 640 000 forintról indul itthon, de ez könnyedén növelhető olyan extrákkal mint a felnik, a csomagtartóban található táska a töltőkábeleknek, vagy éppen az M-csomag. Ezekkel együtt a tesztautó ára már inkább a 80 millió forintot közelíti, mintsem a 70-et.
Nehéz vele parkolni, de nem megoldhatatlan feladat
Te adnál majd' 80 milliót az XM-ért?
Értékelés
Pozitív
Gyönyörű utastér, kiváló vezetéstámogató rendszerek, hatékony energia visszatöltés
Negatív
Hatalmas mérete, rázós futómű a 23 colos gumikkal
Árak
Tesztautó ára
0 Ft (2023.10.19.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
4395 cm3
Teljesítmény:
480 kW (653 LE)
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4,1 s
Gyári vegyes fogyasztás:
1,6-1,9 l/100km
Méretek
Motor és váltó
Hengerűrtartalom:
4395 cm3
Hengerek/szelepek száma:
8/4
Sebességváltó:
8 fokozatú automata
Teljesítmény:
480 kW (653 LE)
Menetteljesítmény
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4,1 s
CO2-kibocsátás:
37 - 43 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
1,6-1,9 l/100km
Fogyasztás a használónál:
10,3 l/100km
Ez kívűl nagyon ocsmány,de belül se jobb.Mint egy 20 éve bemutatott kínai valami.Ezt hogy lehet szeretni?? ” Was is das gagyilószar”
Élőben még otrombább, mint a képeken. És világít mindenhol, mint egy műanyag bazári karácsonyfa.
Hier ist mein auto,
Ez az én autóm,
Brrr Brrr
Oké is challanger
Mégis jobb ez az ajtó
Ó je
Tricikli I’m riding
Neue system turbó
Ó je
https://lyricstranslate.com
Félelmetes technika egy totálisan idióta formában. A Kia Sorentónál voltam úgy hogy bármennyi munkát is fektettek bele ezzel az idióta orral nem fogom megvenni.
De ez egy teljesen új liga… Ezt a horvát csávót nagyon el kellene küldeni…
„A hagyományos értelemben vett szépség mára túlhaladottá vált.” – ezt ő nyilatkozta. Ha megnézed a többi gyártót, elég sokan osztják a nézeteit. Elküldve meg majd gondolom, akkor lesz, ha valahogy ki tudják majd mutatni a főhadiszálláson, hogy az eladások csökkenésének egyik fő oka a design. Amúgy meg önként és dalolva is van lehetősége távozni, biztos lenne hova mennie(pl. kínai gyártók, a vietnami VinFast, a török TOGG és társaik). A feltörekvők fel tudnának vágni vele, hogy „ex-BMW-s formatervezőt sikerült leigazolnunk, ezt kapjátok ki” 😀
„A hagyományos értelemben vett szépség mára túlhaladottá vált.” – ezt ő nyilatkozta”
Igen? Csak nem egy woke-os bzi ez a BMW vezér?
Azoknak a mottója ez: ” A rút az új szép, a régi szép az új rút”
Akárhogyis, ezek a férgek mindent megfertőznek erőltetett ízléstelenségükkel, aberráltságukkal…úgytűnik az autóipart is.
Ez ma már világjelenség. Európa sem kivétel. A mértéktartó harmónia, stílusos, elegáns, valamely nációra jellemző egyediség a múlté. Szép és ízléses autót nagyjából 2000-it, 2005-ig gyártottak. Azóta egy kezemen meg tudom számolni, hány szép, vágyható autót terveztek. Mondom:
Peugeot 508
Volvo S60
Alfa Romeo 159 (és nem, nem a Guilia!)
És kb. ennyi
Szívvel szeretni?! Ezt?! Hogyan lehet ezt komoly ábrázattal leírni!?! ÉS ha ezt szívvel lehetne szeretni, akkor mivel lehet szeretni egy BMW 636 Csi-t, egy Alfa GTV6-ost vagy egy Volvo 480-ast?!
Beteg egy világ ez.
BMW 635 Csi-t, természetesen.