Megéri várni a Škoda Enyaq rendelésével, hamarosan sokat javul

Nem modellfrissítés, mégis komoly előrelépés a Škoda Enyaq felszereltségének fejlesztése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szinte minden területen javul a Škoda villanyautója: gyorsabb töltés, nagyobb hatótáv, újabb infotainment-rendszer, jobb gyorsulás, magasabb végsebesség.

A 2024-es modellévre komoly újdonságokkal készül a Škoda Enyaq. Egyelőre a pontos hazai specifikációkat még nem ismerjük, de a nemzetközi hírek alapján a hamarosan gyártásba kerülő Enyaqok sokkal jobbak lesznek szinte minden téren, mint elődjeik - éppen ezért megéri várni, ha valaki esetleg mostanában tervezett rendelni egyet a Škoda villany-SUV-jából. A 80-as modell mostantól 85, a 80x pedig 85x néven fut - előbbi 81, utóbbi 21 lóerős gyarapodást kap a névváltozással. Ehhez persze jobb gyorsulás is társul, a 100 km/h-s sprint 1,8 és 0,2 másodperccel javul a két modell esetében. Sőt, az RS változat is fejlődik, egy teljes másodperccel hamarabb tudja le az említett gyorsulást, 5,5 másodperces értékével ez a valaha készített leggyorsabb sorozatgyártású utcai Škoda.
Hirdetés
Végsebesség terén is fejlődnek az Enyaqok, a 85 és a 85x most már eléri az RS csúcsát, ami 180 km/h. Más tekintetben szintén javulnak az Enyaqok, immár gyorsabban képesek felvenni az áramot, ideális esetben a 10-80%-os töltési ciklus 28 perc alatt letudható a 85-ös modelltől felfelé, ami egyes variánsoknál 8 perces javulást jelent. Végezetül pedig fontos tudni, hogy a hatótáv is növekedett: a legjobb ezen a téren a 85 a maga 565 km-es értékével, de a 85x és az RS is javított 528 és 541 km-re - ezek 18-24 km közötti javulások. A 60-as modell csak a hatótávban fejlődik, 11 km-t javítva eléri a 400 km-t. Itthon egyébként az 50-es modell a belépő szintű Enyaq, annak a 2024-es változtatásairól egyelőre még nincs információnk.
Az x betű egyébként azért kerül a 85-ös modell nevének végére, mert az jelöli az összkerékhajtást, bár ez korábban is így volt. Az alapfelszereltség szintén erősebb felhozatalt kínál, az infotainment-rendszert például átdolgozzák: megjelenésében újabb, elrendezésében kezelhetőbb lesz. Egyes biztonsági asszisztensek és kényelmi rendszerek, mint például a táblafelismerő vagy a lábbal nyitható csomagtérajtó, alapáron járnak olyan modellváltozatokon, melyeken korábban felárasak voltak. Mindezek természetesen növelni is fogják az összes Enyaq árát, de jóval nagyobb teljesítményt és praktikusabb használhatóságot biztosítanak a jövőre elkészülő modellek, így érdemes mérlegelni, ha már a kereskedők meg tudják mondani a pontos árakat.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?