Talán felesleges megjegyezni, hogy ezt senki se próbálja ki otthon, könnyen ez lehetett volna a kaszkadőr utolsó mutatványa
Egy 32 éves kaszkadőr próbált egy a Nivával az egyik épület tetejéről a másikra ugratni. Az orosz Jevgenyij Csebotarev népes követő táborral rendelkezik az Instagramon, népszerűségét az életveszélyes mutatványainak köszönheti. A legutóbbi attrakció volt a 94. a sorban, ami felér egy újjászületéssel.
A terv szerint az egyik lakatlan négyemeletes épület tetejéről ugratott volna át a másik ház tetejére, ránézésre mindössze körülbelül 6-7 métert kellett volna áthidalni. A Niva egy rámparendszer segítségével emelkedett a magasba, viszont nem tudott elég lendületet venni a táv leküzdéséhez. Már a komótos elrugaszkodás után látszik, hogy gyorsan bukik le az autó orra, és ez a legrosszabb forgatókönyvhöz vezetett. A terepjáró nem az elejével, hanem a szélvédőjével csapódott a tető élének, majd ezután még 15 métert zuhant. A komoly károkat szenvedett Lada az esést követően a kerekein állt meg, a sofőr a csodával határos módon a szélvédőn keresztül önerőből elhagyta a járművet, bár később kórházi ellátásra szorult.