Itt a Lotus új limuzinja, az Emeya

A Lotus újjászületése az Eletre SUV után az Emeya elektromos limuzinnal folytatódik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Villámgyors elektromos limuzin lett a Lotus Emeya, de dizájnban nem mutatnak sok újdonságot, szinte egy az egyben az Eletrét zsugorították limuzin méretűre.

Az új kínai tulajdonosok nem sajnálják a pénzt a Lotustól, a komoly befektetések gyümölcse immár egy harmadik új modell. Az Emira sportkupé (egyben az utolsó benzines Lotus) és az Eletre elektromos SUV után most bemutatták az Emeya villanylimuzint, vagy ahogy ők hívják: hiper-GT-t. Valóban kissé kupésan lejt a tetővonal, de az elektromos autóknál ez nem szokatlan.
Hirdetés
Az Emeya egyértelműen az Eletre testvére, utóbbi főbb ismertetőjegyei rögtön feltűnnek. Elöl két-két L alakuú, vékony fénycsík világít, ami mintha csak az Eletre lámpáinak duplázása lenne. Az első lökhárító motívumai is azonnal felismerhetők a SUV-ról, hátul pedig ugyanolyan csíklámpa kapott helyet. Még az eltérő színű tető és a karosszéria színének találkozása a C-oszlopon is ismerős lehet, csakúgy, mint a szélvédő előtt helyet foglaló sötét sáv - mindezek laposítják vizuálisan a járművet. Pedig az Emeya egy limuzin, erre tehát nem feltétlenül lenne szükség, de elöl a sok vízszintes osztással és a magasra húzott dupla fényszórókkal a termetéből adódó laposságot is elveszik - sokkal magasabbnak hat például, mint egy Porsche Taycan, egyik fő riválisa.
Odabent egy hatalmas központi érintőképernyő trónol a minimalista műszerfalon, de egy-egy vékony képernyőcsíkot a sofőr és az utas is kap. Nagy hangsúlyt fektettek a kényelemre, adaptív légrugózással és Dolby Atmos-kompatibilis KEF hangrendszerrel érkezik az Emeya. A környezetbarátság nem csak a helyi emissziómentességben testesül meg, hanem az anyaghasználatban is, több kárpit újrahasznosított anyagokból készül. 350 kW-os töltést tud felvenni, 5 perc alatt akár 150 km-re elegendő áram kerülhet az akkumulátorba, a 80%-os töltöttség pedig 18 perc alatt elérhető. Legerősebb konfigurációjában 2,8 másodperc alatt felszökken 100 km/h-ra álló helyzetből, végsebessége pedig 250 km/h. Azt nem árulta el a Lotus, ezt milyen erős villanymotor szolgáltatja, de a Carscoops szerint 905 lóerő a rendszerteljesítmény. Ugyanígy nem tudjuk még az árakat sem, de az Emira és az Eletre árazásából kiindulva olcsóbb lehet majd, mind a vetélytársak, vagy legalábbis jobb ár/teljesítmény arányt kínál majd. Az Emeya gyártását 2024-ben kezdik meg, ami fontos szerepet játszik majd abban, hogy 2028-ra a Lotus a terveik szerint az egyik meghatározó elektromos sportmárka legyen a világon.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?