Teljesen hétköznapi látkép: egy úr vödörből mossa a Porschéját a parkolóban
Nagyjából 1300 kilométerre Budapesttől, az Olasz-Francia határnál található a világ második legkisebb országa, a Monacói Hercegség. Az egyetlen városból álló ország adóparadicsom mind a lakosság, mind a helyi bejegyzésű cégek számára, illetve világhírű kaszinójáról is híres a kevésbé autóbolondok számára.
McLarent és Aston Martint is sikerült menet közben lencsevégre kapni a rövid sétám során
Ez itt azonban egy autós magazin, így én inkább egy olyan aspektusát igyekeztem megfogni ennek a városnak, ami egyesek figyelmét talán elkerüli egy rövid látogatáskor: az autóparkot. A Monacói őslakosok ugyanis - magyar szemmel - felfoghatatlanul vagyonos emberek, ráadásul a kaszinó más országokból is idevonzza a leggazdagabbakat. Persze, Budapesten azért akadnak olyan
"lelőhelyek", ahol kis szerencsével látni hasonló autókat, ám ezek a gépek még ott is a legkülönlegesebb és legdrágább járművek, itt viszont teljesen átlagos látványt nyújtanak. Ahhoz, hogy Monacóban kitűnj a tömegből, nem elég egy Ferrari vagy egy Lamborghini, de még egy McLaren vagy egy Aston Martin sem.
Csak egy hétköznapi parkoló, a monacói őslakosok számára hétköznapi autókkal
A német prémiummárkák kedvelőinek is akad mit nézni, bár ezek itt már tényleg kispályás modellek
Számomra a délelőtt legérdekesebb autója mégis ez a Mercedes volt, de ugyebár ízlések és pofonok
Az SLS AMG 2010 és 2015 között készült, 6,2 literes, V8 hengerelrendezésű motorral, bármikor ezt választanám egy Ferrari helyett
Egyike azoknak a modelleknek, amit - videki gyerekként - eddig még csak képről láttam, Monacóban azonban testközelből csodálhattam meg
Félreértés ne essék azonban, nem csak Ferrarik, McLarenek és Rolls-Royce-ok szaladgálnak a városban. Ahogy az emberek, úgy az autók is nagyjából egyforma arányban oszthatók három csoportra: A már említett
"olyan gazdag, hogy azt sem tudja, mennyi pénze van", a munkásosztály, ami ezt az előbbi a réteget helyi lakosként kiszolgálja, illetve a turisták. Az első csoport hétköznapi autóit láthatjátok a képgyűjteményben, a második csoport azonban jelentős kontrasztot szolgáltat ezekhez a gépcsodákhoz, lényegében a hazai járműpark alsó szegmensét kell elképzelni.
Rengeteg felbecsülhetetlen értékű veteránautót, illetve ezek replikáit is látni az utakon
Akár bérelni is lehet klasszikus versenyautó-replikát, ha ilyesmivel közlekednél a városban
Természetesen a kaszinó előtt is csoportosulnak drága modellek, ám nem szabad elfelejteni, hogy más európai nagyvárosokhoz hasonlóan itt is a föld alatt tárolják az autópark jelentős részét. Inkább az idelátogatóknak fontos információ, hogy a nyílt utcán megállni szinte lehetetlen, ám a mélygarázsok minden második sarkon szabad helyekkel várják a turisták járműveit, óránként legfeljebb néhány euróért cserébe.
Ferrari F8 Spyder is állt a kaszinó előtt
720 lóerővel indokoltnak mondható a látványos féktárcsa és a hatalmas légbeömlő is
Rengeteg az érdekes részlet a Ferrari 2019 óta gyártott, középmotoros, keménytetős kabrióján
Akadt 812 Superfast is, mindösszesen néhány parkolóhellyel arrébb, ezek itt közkedvelt típusok
Nagyjából másfél óra alatt tehát több tucatnyi különleges négykerekűt sikerült elcsípni, ráadásul bármiféle aktuális autós rendezvény nélkül. Sajnos igazán kis szériában gyártott hiperautót nem láttam, de azt is tegyük hozzá, hogy nem a különlegességeket kutatni mentem, mikor átutaztam a városon, hanem a szabadságomat töltöttem. Persze, Monacóban a motorsport rajongóinak is akad látványosság bőséggel, főként a helyi Formula 1 pálya miatt, amelyet - közúti jellegéből adódóan - bárki bejárhat akár a saját autójával, akár gyalogosan. Fontos azonban megjegyezni, hogy amennyiben érdekel a város és annak háborítatlan hangulata, úgy nem érdemes versenyhétvégén jönni, hiszen olyankor egy teljesen más atmoszféra uralkodik, mint amit ezeken a képeken láthattok.
Nem csak a legújabbak és a veteránok vannak jelen: az 5. generációs Corvette például a '90-es évek végén díszítette megannyi gyerekszoba falát
Ha a család többi tagját nem érdeklik az autók, akkor sem feltétlenül kell elvetni ezt a különleges városállamot, mint úti célt. Óceanográfiai múzeummal, látványos botanikus kerttel és egy drága hajókkal teletömött yachtkikötővel is rendelkezik, illetve magát a kaszinót is meg lehet nézni, ám a legérdekesebb látványosság a kevésbé benzinvérűeknek biztosan a Hercegi Palota lesz. Amennyiben pedig több időd akad körbenézni és kimondottan a különleges autókra hajtasz, akkor a Herceg autógyűjteményének kiállítására is érdemes lehet befizetni, ott garantáltan találsz olyan gépeket, amit itthon sohasem lenne lehetőséged élőben megcsodálni.
A kikötőben a yachtok és a hegyoldalban a különleges építészeti megoldások is látványosak
Ti jártatok már Monacóban? Ha igen, akkor mi volt a legkülönlegesebb autócsoda, amit forgalomban sikerült elcsípnetek? Várjuk a válaszokat a kommentmezőben!
A dolgozói réteg egyébként nem helyben lakik, hanem ingázik. A magas árak miatt éhen halnának a nálunk csillagászatinak számító fizetésükből.
Most már könnyedén hozzáférhetsz a Mostbet kaszinójátékokhoz bárhol és bármikor az új alkalmazás segítségével! Egyszerűen töltsd itt le az alkalmazást a mobiltelefonodra vagy tabletedre a hivatalos weboldalról, regisztrálj, és máris kezdheted a játékot és a fogadásokat! Ne maradj le erről a fantasztikus lehetőségről!