Közel 2 millió előrendelés érkezett a Tesla pickupra

Már 5 évet kell várni a Cybertruckra, pedig még csak most kezdődött a gyártása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bő egy hete gördült le a szalagról az első szériagyártású Tesla Cybertruck, a számok alapján pedig hatalmas a várakozás az Egyesült Államokban a pickupra.

Éppen egy hete jelentette be a Tesla, hogy a texasi Gigafactoryban elkészült az első szériagyártású Cybertruck. A hírek szerint mostanra már 1,9 millió előrendelés érkezett rá, igaz nem csak az elmúlt egy hétben, hiszen a Cybertruckot már a 2019-es bemutató óta elő lehet jegyezni. Ha a Tesla tartja a szavát, akkor ez könnyedén jelenthet akár öt éves várólistát is, hiszen Elon Muskék a tervek szerint évi 375 ezret fognak gyártani belőle.
Hirdetés
Persze könnyen elképzelhető, hogy az előrendelések bizonyos százaléka nem takar valós vásárlási szándékot, hiszen a Cybertruckra mindössze 100 dollárnyi foglalót kért a Tesla, ami nagyjából 34 ezer forintnak felel meg. Illetve az is az előrendelések visszamondásához vezethet, hogy a márka a korábbi ígéretével szemben nem tudta tető alá hozni az 1000 kilométeres hatótávot, a szériagyártásba küldött Cybertruck "csak" 560 kilométert tud, ami még mindig egy nagyon jó érték, de az amerikai piacon nem a legjobb, ugyanis a Chevrolet Silverado EV 720 kilométert ígér, kevésbé megosztó formavilággal.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?