Verstappen magabiztos rajt-cél győzelmet aratott Kanadában is

Verstappen magabiztosan nyert Kanadában, ezzel utolérte Sennát egy nagyon fontos mutatóban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Red Bullra továbbra sincs ellenszer, az Aston Martin visszatalált a dobogóra, a Ferrari pedig továbbra is nagyon messze az élmenőktől.

Kisebbfajta bohózattal indult a Kanadai Nagydíj hévtévéje az idei évben. Az első szabadedzés gyakorlati szinten öt percig tartott, Pierre Gasly Alpine-jában ugyanis megadta magát a technika és kénytelen volt a pálya szélén leparkolni az egyszeres futamgyőztes. A francia autójának mentése után viszont nem váltott zöldre a boxutca lámpája és a csapatok hosszú percekig rostokoltak a garázsokban. Később kiderült hogy a kényszerszünetet a helyi biztonsági kamera rendszer meghibásodása okozta, így pedig nem lehetett újra autóversenyt bonyolítani a pályán mert a toronyban a döntéshozók nem látták az élőképet az aszfaltcsík egyes pontjairól. A probléma olyan komolynak mutatkozott hogy az első gyakorlás tulajdonképpen teljes egészében elmaradt, ellenben jelezte az FIA, hogy a kimaradt időt visszakapják a csapatok és a második edzés hatvan helyett kilencven perces lesz.
Hirdetés
Ezúttal már sikerült kiengedni az autókat a boxutcából de a pénteki második gyakorlás sem volt unalmas. Az utolsó percekre leszakadt az ég, így a csapatoknak a megszokott 120 perc helyett, ezúttal jóindulattal is 70-80 perc állt rendelkezésükre hogy felkészüljenek a másnapi időmérőre. A szombati szabad edzés már végig nedves aszfalton zajlott, többen a határon túlra is elmerészkedtek és pörögtek-forogtak a pályán. A legrosszabbul minden kétséget kizáróan Carlos Sainz járt, aki az egyes kanyarban a tech-pro fal mellett a Ferrariját is csúnyán lebontotta miután a száradó pályán a jobb első kerekét rátette a fehér vonalra.
A nehéz körülményekbe kódolva volt egy izgalmas időmérő, ami valódi csillaghullást hozott. Az első szakaszban némi meglepetésre kihullott az egyik Alpine Pierre Gaslyval a volánja mögött. Erről részben a már emlegetett Ferraris spanyol tehetett, aki az utolsó sikán előtt több autót is feltartott, később ezért egy három rajthelyes büntetést is rászórtak. A francia mellett az Q1-ben búcsúzott még a két Alpha Tauri, Sargeant és Zhou is. A második periódusban aztán jött a káosz. A pálya a váltóponthoz közelített az átmeneti és a száraz pályás abroncsok között, a legjobbkor pedig minden kétséget kizáróan Alex Albon váltott aki egy hatalmas körrel be is húzta a második szakaszt Verstappen előtt. Az eső időközben újra rákezdett, így eszeveszett kapkodás kezdődött hogy még a száraz íveken tudjanak kört teljesíteni a veszélyzónában lévő versenyzők. Azonban a kármentés sem Charles Leclernek, sem Sergio Péreznek nem sikerült, mindketten mehettek nyilatkozni a médiának a második szakasz után. A monacói zsinórban másodszor, a Red Bullos pedig sorozatban harmadszor nem tudott bejutni az utolsó fordulóba.
Hirdetés
A Q3-ban az egyre fokozódó esőben valódi egykörös időmérőt láthattunk hiszen a folyamatosan érkező csapadék miatt egyre több víz gyűlt fel a pályán. A legstabilabbnak ezúttal is Verstappen bizonyult és mindenkire több mint egy másodpercet verve húzta be a vasárnapi rajtelsőséget. Mögötte nem kis meglepetésre Nico Hülkenberg végzett a Haasszal, igaz ehhez kellet az Oscar Piastri által előidézett piros zászló is. Alonso behozta az Aston Martint a harmadik helyre, mögötte a két Mercedes végzett Hamilton-Russell sorrendben. A harmadik sorba Esteban Ocon és Lando Norris ért oda, Sainz csupán a nyolcadik lett az autóját összetörő Piastri és a Q3-ban kört sem teljesítő Alex Albon előtt. Az FIA viszont az időmérő után egy rakat büntetést kiosztott, így alaposan felfordult a rajtrács. A már említett Sainz büntetésen túl Lance Stroll és Yuki Tsunoda is kapott egy hármast amiért feltartották társaikat az időmérőn, valamint a szenzációs teljesítményt nyújtó Hülkenberg is elvesztette az első soros indulás jogát, mert megszegte a piros zászlóra vonatkozó előírásokat.
Hirdetés
Vasárnapra aztán az eső szőrén-szálán eltűnt és verőfényes napsütésben álltak fel a versenyzők a rajtrácsra. Verstappen simán eljött a rajt után az első helyen míg a Hülkenberg büntetése miatt a második helyről rajtoló Alonso kicsit bealudt a rajtnál, Hamilton pedig simán átlépte a spanyol versenyzőt. Csupán a hetedik körig kellett várni az első kiesőre ugyanis Logan Sargeant autója az első szektorban megadta magát és egy rövid időre a virtuális biztonsági autót is "be kellett küldeni". A tizedik körre a holland világbajnok már 3 és fél másodperccel vezetett az üldöző Hamilton előtt. A tizenkettedik körben már nem volt elég a virtuális, be kellett küldeni a valós biztonsági autót is George Russell miatt. A brit túl keményen tette rá a rázókőre a Mercedest a kilences kanyarban és csúnyán odacsapta az autót a betonfalhoz. Kisebb csoda folytán mégis tudta folytatni a versenyt, de a törmelékek miatt néhány kört a biztonsági autó mögött töltött a mezőny. Eközben Verstappen, Hamilton és Alonso is meglátogatta a boxutcát, utóbbi két versenyző kis híján össze is ütközött mert a Mercedes az érkező spanyol elé küldte ki a hétszeres világbajnokot. A verseny a 16. körben folytatódott, Verstappen pedig remek érzékkel lépett a gázra és esélyt sem hagyott Hamiltonnak egy esetleges támadásra. Néhány körrel később Hamilton már hiába nézett volna előre, inkább a tükröt kellett figyelni hiszen a mögötte érkező Aston Martin egyre nagyobbá vált benne. Olyannyira hogy Alonso rövidesen át is rágta magát az egyenesben egykori csapattársán, így feljött a második helyre. Féltávhoz érve Verstappen előnye már öt másodperc körül alakult, mögötte Alonso és Hamilton tisztes távolságból követték egymást, a korábbi boxutcai incidenst pedig hiába vizsgálták a felügyelők végül nem büntették a brit versenyzőt. A 36. körben De Vries és Magnussen akadtak össze ezt pedig Russell köszönte szépen és mindkettejüket megelőzte az egyes kanyarban, ráadásul a két versenyző a nagy kakaskodásban a hármas kanyar előtt beszaladt a bukótérbe és mindketten tolathattak vissza a pályára és egyben a mezőny végére. 15 körrel a vége előtt végül megadta magát Russell korábban leharcolt Mercedese, pedig a brit ügyesen egerészte vissza magát a pontszerző helyekre a mezőny végéről. Verstappen végül tíz másodperccel hozta be Alonso előtt az RB19-et, a dobogó alsó fokára pedig Hamilton állhatott fel. A Ferrarik ezúttal stabil pontszerzésre voltak jók, Leclerc-Sainz sorrendben, a hatodik helyen futott be a győztes konstrukcióval Pérez, szép teljesítménnyel Albon lett a hetedik, míg a pontszerzőket Ocon, Stroll és Bottas egészíti ki. Folytatás két hét múlva Ausztriából!
A Kanadai Nagydíj végeredménye:
Hirdetés

Versenyző Pont
1. Verstappen 25
2. Alonso 18
3. Hamilton 15
4. Leclerc 12
5. Sainz 10
6. Pérez 9
7. Albon 6
8. Ocon 4
9. Stroll 2
10. Bottas 1


Hirdetés
A bajnokság állása nyolc hétvége után:
Versenyzők Pontszám Csapatok Pontszám
1. Verstappen 195 1. Red Bull 321
2. Pérez 126 2. Mercedes 167
3. Alonso 117 3. Aston Martin 154
4. Hamilton 102 4. Ferrari 122
5. Sainz 68 5. Alpine 44
6. Russell 65 6. McLaren 17
7. Leclerc 54 7. Alfa Romeo 9
8. Stroll 37 8. Haas 8
9. Ocon 29 9. Williams 7
10. Gasly 15 10. Alpha Tauri 2

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?