Élnéd ezt a Fiat utasteret, amit legendás gyáruk ihletett?

A Fiat híres gyárának, a Lingottónak néhány motívuma közvetlenül is megjelenhet a Fiatokban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy év múlva új Fiat tanulmányautót lepleznek majd le az olaszok, addig viszont megmutatták, 100 éves otthonuk hogyan inspirálja még ma is az új modelljeik tervezőit.

Az még csak-csak előfordul, hogy egy épületet autókról mintáznak, de az kifejezetten szokatlan, ha egy hatalmas gyár motívumait építik be egy autóba. Pedig úgy tűnik, a Fiatnál erre készülnek - bár tegyük hozzá, hogy ha olyan ikonikus épületről van szó, mint a Torinóban található Lingotto, akkor érthető egy komplett gyár formájának átültetése egy autóba.
Hirdetés
A Lingotto mai napig meghatározó eleme Torino látványának, az üzem több okból is híressé vált: a Fiat gyára egy időben a világ legnagyobbjai között volt, illetve egy valódi tesztpálya található a tetején. A stadion alakú épület tetején futó aszfaltcsík 1,5 km hosszú, két kanyarja döntött. Hajmeresztő élmény lehetett egy épület tetején száguldozni, és bár okos kihasználása volt ez a területnek, a mai világban már nehezen lenne elképzelhető a hatodik emeleten próbálgatni a frissen elkészült kocsikat. Az autóipar túlhaladta a Lingottót, 40 éve befejezték itt a gyártást, ekkor viszont példaértékűen átmentették a modern korba: a gyárként már nem funkcionáló épületet bontás vagy elhanyagolás helyett átalakították irodaházzá, de üzletek, illetve egy hotel is működik benne, a híres aszfaltcsík pedig hangulatosan megvilágított sétánnyá változott.
A Lingotto és a Fiat elválaszthatatlanok (ma is használ itt irodákat az olasz márka), a múltjuk előtti tisztelgésként az üzem 100. születésnapja alkalmából a márka vezérigazgatója ült le beszélgetni egy hölggyel, akinek ükapja nyitotta meg 1923-ban a létesítményt, és aki ma is itt dolgozik. A Fiat vezére aztán megragadta az alkalmat, hogy ízelítőt adjon a jövőbeli Fiat modellek belsejéről, és bemutatta, mennyire nagy befolyással volt a Lingotto a tervezési folyamatra. A gyárat meghatározó stadion alakzat a fő motívum, amit egy körülbelül egy év múlva érkező tanulmányban láthatunk, ilyen formájú lesz a műszerfal, a kormány, vagy a kesztyűtartó helyéről kiforduló tálca. A Lingotto másik fő ismertetőjegye a sok fény, amit magába enged téglalap formájú ablakain keresztül - ez pixel hatású hangulatvilágításban éled újjá a jövő Fiatjaiban. Láthattuk még néhány pillanatig a teljes utasteret is, ahol könnyed, színes és kissé futurisztikus megoldásokat alkalmaznak a tervezők, a beltér pajkosságát a Mini is megirigyelhetné. Nem tudni, mindez melyik modell(ek)ben jelenik majd meg, de egyesek az új elektromos Pandára tippelnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?