Toyota: árthat a túl gyors átállás a villanyautókra

A Toyota szerint káros lenn siettetni a villanyautók terjedését

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A japán gyártó vezető kutatója, Gill Pratt figyelmeztetett a túl gyors változtatás veszélyeire, a hétvégi G7 csúcs előtt.

A Toyota hirosimai kutatóintézetének igazgatója szerint összességében hasznosabb, ha a hibrid hajtás és az alternatív hajtóanyagú autók betiltása helyett az autógyártást lassabban állítják át az elektromos típusokra. Pratt azzal érvel, hogy azok, akiknek a jövedelméhez mérten az elektromos autók túl drágák, az olcsóbb lehetőségek híján kénytelenek lesznek megtartani régebbi, benzines autóikat, és ezzel a villanyautókra való gyors átállás összességében több kárt tehet a környezetben, mintha a hibrid hajtású típusokat hosszabb ideig engednék forgalmazni. Pratt szerint egyelőre kevés az akkumulátor-alapanyag, illetve megújuló energiából sem termel eleget a világ egy teljes átálláshoz. Azt mondja, a dugattyús motoros megoldások tiltásával legalább azt meg kellene várni, hogy ezek az akadályok elháruljanak.
Hirdetés
Ezzel Pratt tulajdonképpen csak megerősítette a Toyota – a világ legnagyobb, és egyik legrégebbi hibridautó-gyártója – ismert álláspontját, de az érvelést nehéz kikezdeni, mivel egyelőre senki nem tudja biztosan, hogy az elektromos autók terjedéséhez szükséges feltételek milyen tempóban fejlődhetnek a következő egy-másfél évtizedben.
A jelenleg ismert a leggyorsabb átállási terv is 2035-re írná elő a dugattyús motorral felszerelt járművek forgalmazásának betiltását, azaz legalább 12 év van még a kiváltó megoldások fejlesztésére. A halasztások ellenzői szerint a hibrid hajtás, mint kiskapu meghagyása – kényszerítő körülmények híján – lelassítaná az elektromos járművek használatára történő átállást. Pratt a nyilatkozatát egyébként nem véletlenül tette a napokban: a Japánban zajló G7 csúcstalálkozó résztvevőinek címezte, akik várhatóan a járművek károsanyag-kibocsátásának szabályozását is napirendre tűzik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?