Eladó a Száguldó Vipera sorozat egyik filmes autója

Mélyen a zsebébe kell nyúlni annak, aki elvinné a sorozatba burkolt Dodge reklám szereplőjét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Na, nem a tűzpiros eredeti Dodge Viper került kalapács alá, hanem annak zárt és “golyóálló” változata, ami csak a sorozat kedvéért született.

A kilencvenes évek végén könnyed délutáni matinéként itthon is a képernyőre került a Száguldó Vipera című sorozat, amelyet őszintén szólva már a maga korában sem lehetett komolyan venni, csupán a 12 éves kor alatti autórajongók számára kínált remek szórakozást. A sorozat 1994-ben az amerikai NBC-n debütált, majd egy kis kihagyással 1996 és 1999 között újabb három évad készült, de már egy másik csatorna gyámsága alatt. A történet nem túl szofisztikált, a jók egy maroknyi csapata epizódonként újabb és újabb gonosztevőket likvidál, ehhez pedig egy Dodge Vipert használtak.
Hirdetés
A készítők fejében szöget üthetett a gondolat, hogy a gonoszok kereszttüzébe autózó főszereplő vajon hogyan úszhatja meg golyó nélkül az akciókat egy nyitott, gyárilag még oldalablakkal sem szerelt járműben. A megoldás a Viper menet közbeni átalakulása lett, amit számítógép segítségével oldottak meg, az ezüst kupék viszont valóban léteztek, összesen 14 darabot készítettek a forgatáshoz, ebből most az egyik kalapács alá került. Az autó Viper alapokra épült, de a motorja más, a nyolcliteres V10-es helyett egy 5,9-es V8-as mozgatja a sportkocsit. A karosszéria üvegszálból készült, az utastérben lévő képernyők csak imitációk, a leendő tulajdonosnak az autó golyóállóságát sem érdemes tesztelni.

Hirdetés
A Viper projekt 1988-ban indult, az első generációt 1991-ben mutatták be. Az autó a nyers erő sallangok nélkül jegyében született, ami a hétköznapi használhatóság és a biztonság rovására ment. A nyolcliteres V10-es 405 lóerőt és 630 Nm nyomatékot szabadított a hátsó kerekekre, de semmiféle biztonsági elektronikát nem építettek be, így pillanatok alatt keresztbe állt a Viper, szóval egy kifejezetten nehezen vezethető autó lett a végeredmény. Az oldalablakok mellett külső kilincs sem került autóra, így zárhatatlanná vált, csak belülről lehetett nyitni, de a vászontető sem segített, annak plexi ablakainál cipzáros megoldást alkalmaztak. A motortér is bárki számára hozzáférhető, ugyanis csak kívülről nyitható, de zár ide sem került. A súlycsökkentés jegyében évekig klímát sem építettek a modellbe, cserébe a küszöbök alatt elvezetett kipufogó fűtötte az utasteret. A dinamikához nem férhet kétség, a 0-100-as sprintet 4,5 szekundum alatt teljesíti, a végsebessége 266 km/h.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?