60 helyett közel 220 km/órával húzott el a mozgótrafi mellett, nem is úszta meg a fotót (fotó: Police.hu)
Mozgó rendőrautóból trafiztak a rendőrök a 37-es számú főúton, lakott területen kívül november 28-án, amikor egy útépítés miatt kihelyezett 60-as táblánál elsuhant mellettük egy 200 felett száguldó Mercedes. Jól látszik a fotón is, hogy alig sikerült bemérniük a rendőröknek, ám végül csak kiderült, hogy pontosan mennyi az annyi. A fotón végül 219 km/h szerepel, ami 3,65-szörös sebességtúllépést jelent. Bár ez teljesen egyértelműen nem derül ki, a rendőrségi közleményből arra következtethetünk, hogy nem sikerült utolérni a száguldozót, így a sofőrrel szemben kiszabott 300 000 forintos közigazgatási bírságot postán kapja majd meg a Mercedes üzembentartója.
A képeken az is látszik, hogy rossz látási viszonyok közt, jelentős forgalomban és közel sem ideális tapadási körülményeket eredményező időjárás mellett készült a fotó, így aligha van mentsége a környezetére közvetlen veszélyt jelentő sofőrnek. Ne feledjük, a fizika nem hazudik, és ez a fékútnál mutatkozik meg igazán. Ezt manapság már nem is kell nekünk számolgatni, a
"fékút kalkulátor" kifejezésre több internetes találat is a segítségünkre siet. Így pillanatok alatt derül ki, hogy 219 km/h sebességnél a féktávolság nagyjából 350 méter, amelyből a reakcióidő alatt, lassulás nélkül megtett út 30,5 méter. A megengedett 60 km/óránál ezzel szemben a teljes féktávolság alig több, mint 32 méter, így amennyiben egy hirtelen eléd kerülő akadálynál 60 km/h sebességgel épp meg tudtál volna állni, 219 km/órával haladva - 32,33 méter megtétele után - 218 km/h sebességgel ütközöl neki. Mindezt a lehető legjobb reakcióidővel és új gumikkal számoltuk a képen is látható útviszonyokat figyelembe véve, ám ez még mindig ideális esetnek mondható. Érdemes ezen elgondolkozni.
Ez már „terrorcselekmény előkészülete”, sztem!
Előre tervezett bevétel az egész lényege az államkincstár javára.Évi tíz -tizenkét alkalommal.Szégyelhetnék magukat.Értem ezalatt a kisebb sebesség túllépést, az ilyen nagy túllépésért börtönbe kellene zárni.
Üres a kassza nincs már miből lopni így már az 51 kmh-ért is gyüjtik a pénzt. A 220 azért valóban gondatlan netán részeg sofőr lehetett !!