Elképesztően jópofa a Renault legújabb tanulmányautója

A legendás Renault 5 előtt tiszteleg az R5 Turbo 3E elektromos driftautó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha minden koncepcióautó ilyen lenne, egy percig sem lenne gond az autókiállítások látogatottságával.

Nem kevesebb, mint 50 éves a Renault egyik legikonikusabb autója, az 5-ös - és milyen jó hír is ez mindannyiunknak! A jubileum alkalmából ugyanis a Renault idén egész évben szórakoztat minket érdekesebbnél érdekesebb koncepcióautókkal. Most megérkezett a harmadik, ami az 5-ös előtt tiszteleg, és eddig talán még ez a legizgalmasabb.
A számosságot követve a Renault 5 legsportosabb verziói, a Turbo és a Turbo 2 nyomdokán érkezik a Turbo 3, csak most még egy E betűt is a végére biggyesztettek. Természetesen ez a villanyhajtásra utal, ami a Renault jövőjét vetíti előre, mert 2030-tól Európában csak elektromos modelleket mutatnak majd be. Az R5 Turbo 3E elsőre az ikonikus 5-ös vonalait idézi meg nosztalgikusan, de a Renault elmondása szerint egyáltalán nem a múltidézés volt a cél, hanem a lehető legizgalmasabban szerették volna újraálmodni az elődöt. Ez sikerült is, a túlzóan kiszélesített kerékjáratoktól már csak az elképesztően masszív hátsó szárny vonzza jobban a tekinteteket.
Hirdetés
Mindezekre szükség is van, mert ez a teljesen elektromos tanulmányautó kifejezetten driftelésre termett. A hátsó kerekeket egy-egy villanymotor hajtja összesen 380 lóerővel. Bár nem a gyorsulás a fő szempont egy ilyen kocsinál, azért abban is elég erős: a 0-100 km/h-s sprint 3,5 másodpercig tart (vagy driftmódban 3,9). A végsebesség 200 km/h, ami bőven elég a drifteléshez, a hatótávot pedig nem tudjuk, de az nem is számít. A hátsó lökhárító egyes részei átlátszóak, így meg lehet csodálni a villanyhajtás alkatrészeit. Elöl az eredeti 5-ös háromosztatú légbeömlőjét idézték meg és hangsúlyozták sárgával, illetve a szögletes ködlámpákat is újraalkották LED-ekből. Az elektromos töltőnyílást a "motorháztető" nyílásába rejtették. Odabent egy igazi videójátékos utastér vár: az eredeti modell 10 analóg óráját 10 kis képernyőre cserélték, ezeken lehet például vezetési üzemmódot választani. Ezek elnevezése sem hagyományos: a Turbo mód drifteléshez van, de lehet választani "pályamegszálló" és "fánk" módokat is a szórakozáshoz és a 360 fokos farolgatáshoz. Kis múltidézés a '80-as és '90-es évek videójátékait idéző lila és rózsaszín dekorelemek, a driftautók kötelező tartozéka, a nagy kézifékkar pedig rikító sárga. Már csak hab a tortán, hogy az autóban helyet kapott Drifty, egy teddy mackó - ő azért van a kocsiban, hogy megnyugtassa az R5 Turbo 3E félelmetes, erőt sugárzó megjelenésétől és képességeitől megszeppent utasokat. A koncepcióautó a Párizsi Autókiállításon élőben lesz megtekinthető, de a virtuális térben is lehet majd még vele találkozni NFT-k formájában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?