Elképesztő, megint munkagépnek csapódott egy autó az M7-esen!

Úgy tűnik, nem javul az autópályán közlekedők figyelme

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ismét szomorú felvételeket közölt a Magyar Közút. Ezúttal az M7-esen történt csúnya baleset.

Újabb döbbenetes felvételt mutatott a Magyar Közút, amelyen egy június 8-án, az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán történt baleset látható. Az eset Velence térségében a belső sávban történt. Ott mozgó terelés mellett végeztek kaszálási munkákat, ám egy terepjáró nekiment a munkaterületet és az ott dolgozókat védő energiaelnyelőnek, majd nekicsapódott az előtte lévő kaszálógépnek. Az előjelző autók most is az előírások szerinti távolságra haladtak a guruló munkavégzéstől, a baleset idején a burkolat is száraz volt, és a látási viszonyok is jók voltak. A baleset bekövetkezéséig torlódás nem alakult ki, a forgalom addig a középső és a külső sávon zavartalanul haladt.
Sajnos a balesetet okozó személygépkocsi vezetője, valamint a kaszálógépet vezető dolgozó könnyebben megsérült, akiket a székesfehérvári kórházba szállítottak. Az energiaelnyelő totálkáros lett, az Unimog két jobb oldali kereke között történt becsapódástól pedig több elem is megsérült, többek között a rézsűkasza támasztó és kirögzítő eleme. A károkozó a felelősségét elismerte. A Magyar Közút egyébként korábban is kommunikálta, hogy bár a kaszálási munkák jelentős részét éjszaka és a hajnali órákban, valamint a csúcsidőszakokon kívül igyekeznek elvégezni, azért a 460 millió négyzetméternyi felület kaszálása során nappal is találkozhatnak a közlekedők a belső sávot kaszáló géplánccal a gyorsforgalmi utakon. Ezért továbbra is mindenkit kérnek, hogy nagyon figyeljenek oda az előjelzésekre, hogy ne fordulhassanak elő ilyen balesetek.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?