Új Audi A4 kombit rejt az álcafólia: rengeteg infónk van róla!

Már tesztelik az utolsó belsőégésű motoros, kombi A4 generációt, íme a részletek!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jövőre érkezik az A4 hatodik generációja, már gőzerővel folynak az álcázott tesztek. Most a kombi változatot kapták rajta kémfotós kollégáink, itt az ideje tisztázni tehát, hogy mit tudunk, és mit várhatunk az új Avant modelltől.

Közúti fékteszteken kapták rajta a 2023-ra várható, továbbra is MLB platformos, következő Audi A4 generáció kombi változatát az Osztrák Alpokban. Bár ez a generáció még elérhető lesz lágy hibrid vagy konnektoros hibrid rendszer keretei közt belsőégésű motorral, ám készül majd belőle műszakilag tejesen különböző, a platformon sem osztozó elektromos sportmodell is, a csúcsváltozat pedig egy hibrid RS4 lesz a már megszokott 2,9 literes, V6-os szívvel, 450 lóerő feletti teljesítménnyel. Az elektromos változat állítólag a Porschéval közösen fejlesztett PPE padlólemezre épül majd, ám kívül-belül igyekezni fog az A4 stílusjegyeinek megtartására. Ezen a fronton hátsókerék-meghajtású egymotoros és quattro összkerékhajtásos kétmotoros verziókra is számíthatunk, a kínálat tetején állítólag egy 475 lóerős, 800 Nm nyomatékkal bíró RS modell foglalhat majd helyet.
Hirdetés
Belsőégésű-motoros változatok terén sem lesznek teljesen változatlanok a műszaki alapok, az MLB platform módosított változatában ugyanis helyet kap egy 14,4 kWh hasznos kapacitású akkucsomag is, amelyen az új A4 a jelenlegi Q5, a Q6 és A7 modellekkel osztozna. Mivel az A4 kisebb és jobb légellenállású az említetteknél, könnyen elérheti még akár a 100 kilométert is a konnektoros hibrid modellek tisztán elektromos hatótávolsága. Aki nem konnektoros hibridet választ majd, annak is tartogat újdonságot a platform: a lágyhibridek 48 Voltos rendszerrel kerülnek majd forgalomba, ezzel a nagyok összkerék-kormányzását is átveheti a kettes szintű önvezető funkciók mellett.
Motorok terén a 2008 óta futó, 2,0 literes, négyhengeres EA888 motorcsalád továbbfejlesztett, Euro 7 kompatibilis változataira érdemes számítani, teljesen új befecskendezőrendszerrel és részecskeszűrővel. Információink szerint végleg elbúcsúzik viszont a kézi sebességváltó, helyét kizárólag automata egységek veszik majd át a lehető legcsekélyebb kibocsátás, a maximumra fokozott hatékonyság és az egyszerűbb gyártási folyamat jegyében. Természetesen az alumíniumból készült első és hátsó soklengőkaros futómű is megmarad, amelyet még az emlegetett 2,0 literes erőforrásnál is régebbről hoz magával a típus. Ez a megoldás a '90-es évek közepe óta jellemzi az A4-et, szintén a jelenleg futó generációban található rendszer továbbfejlesztett változatát kapja majd az újdonság, aminek piaci bemutatkozása jövőre várható.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?