Kínában már bemutatták az új Ford Mondeót!

Íme a Mondeo utódja: te megvennéd, ha árulnák itthon is?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagyon büszke a Ford az új Mondeo dizájnjára, ráadásul nem véletlenül. Az Európában leköszönő Mondeo és az Amerikában búcsúzó Fusion közös, kínai utódja nem csak rettentő jól néz ki, de nagyobb és modernebb is lett. Mutatjuk a részleteket!

Hivatalosan még nem láthattuk volna ezelőtt, ám az igazi rajongók már szinte minden részletét ismerik a Mondeo utódjának. Írtunk többek közt arról is, amikor Kína Ipari és Információs Minisztériumának oldalán lepleződött egy közel szériagyártás-érett prototípus. Mint látható, a dizájn azóta változott valamennyit, de semmi igazán radikális nem történt: osztott első fényszórókat, egy enyhe emelést és kupésított hátsó részt kapott a Sanghajban, a China Design Centerben bemutatott kínai Mondeo.
Hirdetés
Európai és amerikai bevezetésről szó sincs, pedig nem csak a nálunk is árult Mondeo megy nyugdíjba márciusban. A közelmúltban búcsúzott a tengeren túl ugyanebben a méretosztályában forgalmazott Fusion is. A dizájnra a legbüszkébbek a Fordnál, ami egyébként az Evos és az Equator modellekéhez hasonlít igazán.

Állítólag kimondottan a kínai vásárlóközönség igényeit szem előtt tartva készült az új formanyelv, ám valószínűleg a nemzetközi piacon is megállná a helyét.

Az Evos-szerű orr mögött egy laposabb tetővonalú szedán sziluett rajzolódik ki, a képek alapján nem csak látszólag négyajtós a modell, erre a hátsó ablaktörlő hiánya is utal.
Míg elöl az autó teljes széltében, a motorháztető alján végigfutó LED menetfény teszi messziről felismerhetővé az új Mondeót, hátul a Mach-E mintájára három függőleges csíkból megformált LED-es lámpatestek a legérdekesebbek. Oldalról a hangsúlyos lökhárítók és kerékívek adnak izomautós vonásokat a robusztusra sikerült családi szedánnak. Hátul ugyanezt a célt szolgálja a diffúzort imitáló lökhárító, illetve a sportos hatást fokozó, krómozott, kamu kipufogóvégek. A beltérről még nem sokat tudni, ahogy a motorokról sem derült ki szinte semmi. Az előbbi témakörben dizájn és funkcionalitás terén is az Evosban látottakra érdemes számítani, az utóbbi tekintetében viszont továbbra is csak a spekulációk maradnak. Szinte biztos az elsőkerék-hajtás és a 245 lóerős csúcsteljesítményre képes, 2,0 literes EcoBoost turbómotor kombinációja a kínálatban, ezt jelenti ugyanis arrafelé a bemutatott autó hátulján látható "245" plakett. A méreteit szerencsére elárulták, a képeken látható modell 1,88 méter széles és 4,93 méter hosszú.
Hirdetés
Azt már nyilvánosságra hozta a gyártó, hogy a Chongqing városában működő Changan Ford üzem fogja összeszerelni az új modellt a kínai piacra, és azt sem titkolják, hogy még 2022-ben megérkeznek majd az első példányok a vásárlókhoz. Arról viszont nem esett szó, hogy bárhol máshol tervezik-e az új Mondeo forgalmazását, de nem is tagadták ennek lehetőségét. Vajon ezzel a radikálisabb dizájnnal és modern beltérrel lehetne jövője errefelé is?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

5 thoughts on “Kínában már bemutatták az új Ford Mondeót!

Vélemény, hozzászólás?