A Halloween szellemében érkezik a Lexus LC legújabb limitált szériája

Black Edition néven debütál az egyedi Lexus LC

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

November elsején kerül a márkakereskedésekbe a Halloween szellemében újragondolt Lexus LC, amely fekete színt ölt magára.

A Black Edition fantázianévre hallgató luxuskupé a nevéhez hűen csupán grafit-fekete fényezéssel kérhető. A gyártó még a krómelemeket is eltávolította az autóról, a különlegesebb összhatás érdekében, továbbá a féknyereg, és a 21 colos felnik is feketében pompáznak. A kupé különleges látványvilága mellett a szalonokba küldés időpontjával (november elseje) is azt üzeni a Lexus, hogy ez az autó bizony a Halloween szellemében készült.
A japán mérnökök a belteret is újragondolták, ám a külsővel ellentétben, itt nem csak a feketével találkozunk annak ellenére, hogy ez a domináns szín. Európában két hajtáslánccal is elérhető lesz a különleges kupé. Az egyik az ötliteres, V8-as motorral felszerelt változat, amely 464 lóerőt ígér, 270 km/h végsebességgel, és 4,7 másodperc alatti 0-100 km/h gyorsulással. A környezettudatosabb megoldást egy 3,5 literes, V6-os hibrid hajtáslánc, amely nem sokkal marad el a V8-as teljesítményétől a maga 359 lóerejével, 250 km/h végsebességével, 5 másodperces 0-100-as gyorsulásával. Emellett az autót adaptív lengéscsillapítót, változó áttételű kormányművet, és részlegesen önzáró differenciálművet is kap.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?