A SEAT első igazi villanyautója egy városi mini lesz

Felfedte a SEAT a közeljövőbeli terveit és tavalyi eredményét: előbbi szép, utóbbi kevésbé

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megvan a SEAT és a CUPRA hamarosan érkező modelljeinek bemutatási terve, ám nem mellékes az sem, hogy Martorellben hétköznapi ésszel szinte felfoghatatlan mértékű veszteséget könyveltek el tavaly.

194 millió euró, azaz bő 71 milliárd forint. Ekkora összegről azt hihetnénk, egy nagyobb befektetés egy új gyárba, de tévednénk: ennyi volt a SEAT adózás utáni vesztesége 2020-ban. A tény viszont, hogy ez nem rengette meg alapjaiban a vállalatot, annak bizonyítéka, hogy a spanyolok (és persze a Volkswagen-csoport) kellő tartalékkal rendelkeznek, a negatív eredmény csak az átmeneti vírushelyzetnek köszönhető, nem pedig a kínált autók iránti hosszútávon csökkent kereslet miatt. A SEAT tehát újra profitábilis lesz, legalábbis ez a cél 2021-re. Ehhez nagyban hozzájárul majd a CUPRA idén érkező villanyautója, a Born is, illetve a Formentor konnektoros hibrid verziója - ezek menthetik meg a céget a csúnya bírságoktól, amikre csak tavaly 95 milliárd forintnak megfelelő összeget költöttek (SEAT alatt itt a SEAT S.A.-t értjük, a SEAT és a különálló CUPRA márkák közös holdingcégét: bár utóbbi önálló brand, a kibocsátási adatokba együtt számítanak bele az anyavállalat égisze alatt).
Hirdetés
A CUPRA-nak azért jól sikerült az év, eladások alapján 11%-kal nőttek 2019-hez képest, és idén sem akarnak megállni: dupláznák az értékesített autók számát. Jön idén a Born, de már a láthatáron van a második villanymodell: a már korábban bemutatott, a Formentornál nagyobb méretű Tavascan SUV koncepcióautó sorozatgyártású változata 2024-ben érkezhet. Előtte viszont szeretnének Ausztráliában és a régiójában is megjelenni, az ottani fiatalos piaci igényeket tökéletesen ki tudnák elégíteni, mint egy valóban fiatal márka.
Ne feledkezzünk el azonban a SEAT-ról sem, természetesen ők sem maradnak ki a villanyautó-lázból. A Volksagen up!/Skoda Citigo alteregó Miivel már kipróbálták magukat a zéró emissziós kategóriában, de azért az egy alapvetően belsőégésű erőforrással fejlesztett modell kísérleti átalakítása volt akkumulátorossá. Érdekes módon első valódi, önálló villanyautójuknál sem térnének el a szegmenstől, ugyanis a következő zöld SEAT egy városi miniautó lesz. 2025-ben érkezhet, és elvileg Spanyolországban fejlesztik és gyártják majd. A CUPRA Born a Volkswagen ID.3 platformjára épülhet, miniautó kategóriában viszont nincs modern alapja a Volkswagen-csoportnak - a SEAT ambíciói szerint Spanyolországban fejlesztenék ki ezt a platformot, amit aztán a csoport további márkái is használhatnak. A martorelli gyárat évi 500.000 villanyautó gyártására készítenék fel, illetve a Dél-Európában egyedülálló kutatás-fejlesztési központjukat környezetbarát autók fejlesztésére szakosítanák. Mindehhez az Európai Unió és a spanyol kormány támogatását kérik - hogy pénzben, vagy egyéb módokon, az nem derült ki. Wayne Griffiths vezérigazgató így nyilatkozott: "70 éve mi tettük kerekekre Spanyolországot. A célunk most az, hogy elektromos kerekekre tegyük az országot." Addig azonban még frissítik jelenlegi modelljeiket is, a már fotózott Arona ráncfelvarrásán kívül az Ibiza is csinosodik idén.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?