Spéci Juke-kal indítja az évet a Nissan

A Nissan Juke új különkiadása, az Enigma stílusban és technológiában remekel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Többek között vagány mintázatú tetőpanellel és okosotthonunkkal való kompatibilitással csábítja a fiatal vásárlókat a japánok egyedi crossovere.

A Nissan Juke már önmagában egyedi modell a SUV-ok zsúfolt piacán, még ha a második generáció valamivel visszafogottabb is lett a mindenkit meghökkentő elsőnél. A kupésan lejtő tetővonal, az érdekes, osztott első fényszórók és a biztonságosabbra sikerült, de még mindig vonzó hátsó traktus az egyik leginkább fiatalos crossoverré teszik a Nissan Juke-ot, aminek izgalmasságát csak tovább növeli a legújabb különkiadás, az Enigma.
Hirdetés
Megjelenésben és technológiában is erős az apró Nissan, az Enigma sajátossága az ezüst, fehér vagy fekete karosszéria, amihez egyedi mintázatú tetőpanel is társul a már-már vadászrepülős stílus megidézéséhez. Persze nem kell lábujjhegyre állva csodálni a speciális tetőt, a minta a C-oszlopra is lenyúlik, illetve a külső visszapillantótükrök házán is visszaköszön. Amilyen pöttöm a Juke, olyan nagy felnikkel látták el az Enigma kivitelt, a 19 colos keréktárcsák sportos megjelenést kölcsönöznek az autónak, főleg a sokküllős kialakítással és a fényes fekete színnel - nem véletlen, hogy az "Akari" fantázianevet kapták, ami japánul könnyűt jelent. A különleges Juke egyediségét az Enigma feliratok teszik teljessé kívül-belül.
A Juke Enigma a beltérben is hódít, bár itt főleg a speciális infotainment rendszerével. Ezen a Juke-on debütál ugyanis Európában a márka új, Nissan Skill szoftvere, ami kivételesen nem is a beltéri képernyőn villant nagyot: képes az Amazon Alexához kapcsolódni. Bár magyar nyelven az Alexa nem elérhető, aki hajlandó vele angolul társalogni, az egy személyi asszisztensként használhatja otthonában. A különböző méretben kapható, a nappaliban vagy a ház bármely részében kihelyezhető hangszórókat elég megszólítani, és teljesítik - alapvető - kívánságainkat, például elindítják a zenét, vagy megmondják az időjárást. Alexa képességeit bővíti most a Nissan Skill, ugyanis a fentebbi parancsokon túl otthonunk kényelmében már saját Juke-unk üzemanyag-szintjét vagy az ajtók-ablakok zárt állapotát is megkérdezhetjük, fel- és lekapcsolhatjuk a lámpákat, de még úticélt is tudunk neki küldeni, hogy az már előkészítve várjon minket a TomTom navigációban, amikor beülünk. Sőt, ha elvesztettük a parkolóban, a kocsi helyének meghatározásában is segít. Alapvetően hasonló funkciókat kínál, mint az okostelefonon elérhető Nissan alkalmazás, a különbség csak annyi, hogy egy Amazon Alexa eszközzel már a telefont se kell elővenni, elég csak szóban kommunikálni a hangszórókkal házon belül. Januártól már elérhető lesz a Juke Enigma.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?