Igen szigorú tekintetet kölcsönöztek a Motorsports Technical Center dolgozói a Supra Heritage Edition-nek
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az amerikai SEMA Show napjainkra az egyik legmeghatározóbb tuningkiállítássá nőtte ki magát. Ugorjunk is vissza kicsit az időben a tavalyi rendezvényre, hiszen lesz min ámuldozni a Toyota háza táján. Történetesen ugyanis bemutatták a gyár égisze alatt a Toyota GR Supra Heritage Edition névre keresztelt - borzasztóan ízléses - tuningkezelésen átesett gépcsodát. Ha közelebbről megvizsgáljuk a járgányt, akkor rögtön egyértelművé válhat, hogy honnan ered a Heritage Edition elnevezés. Ugyanis a hátsó szárny szinte egy az egyben az előd, A80-as (negyedik generációs) Supráról került átmentésre, valamint a lámpatestek is teljesen új, múltidéző dizájnt kaptak. És valljuk be, borzasztóan jól áll ez az új Suprának!
Messziről látható, hogy nem egy "mezei" Suprával van dolgunk
Természetesen ezen felül még rengeteg szembeötlő változtatás esett az autón mind a lemezeken felül, mind alattuk. Akár a lökhárítókra, akár az ültetett futóműre vagy éppen a hatdugattyús Brembo féknyergekre esik epedező tekintetünk. Utóbbira volt is szükség, hiszen az MTC csapatával közösen összerakott Suprában bizony a hathengeres erőforrás sem maradt érintetlen. Átdolgozott vezérléssel, combosabb kipufogórendszerrel, illetve a gyári turbón némi módosítással könnyedén elérték, hogy ez a szépség ötszáz lóerőt énekeljen ki magából. Ha engem kérdeztek, akkor már ez a Supra is súrolja a szemünk előtt vizionált tökéletesség finom határát.
Azt hiszem, bármelyikünk örökbe fogadná ezt a párost
Azonban ez már tavaly volt és a SEMA Show-t hála Istennek idén is megrendezték, a Toyota, pedig megörvendeztetett minket a Heritage Edition-re épülő, azonban merőben újat mutató GR Supra Sport Top verzióval. Hogy miben is rejlik az újdonság? Ehhez a nyolcvanas évek közepére érdemes visszatekintenünk, hiszen ekkor, pontosabban 1986-ban mutatták be a Toyota Supra A70-et, amelynek eltávolítható keményteteje a valódi kabriók frisslevegő-élményét biztosította, azok rossz borulási biztonsága nélkül. A megoldást más nyelveken Targa tetőnek neveznek. A koncepció annyira népszerűnek bizonyult, hogy az A80-as modell sem kapott kabrió kivitelt, ellenben a kezdetektől elérhető volt a targa (avagy a Toyota-terminológiában Sport Top) kivitel. Így már teljesen jogosnak tekinthető a rengetek Supra-imádó kesergése, miszerint az új modellből nemhogy targa, de még kabrió kivitel sem készült. Legalábbis mostanáig.
A vártnál nehezebb munkálat volt a tető átalakítása, viszont minden munkaórát megér ez a végeredmény
Ugyanis az onile SEMA-ra elkészült az egyetlen egy példányban létező Toyota GR Supra Sport Top, ami végre megkapta az előd inspirálta hőn áhított kiemelhető tetőszegmenseket. A sokszor nehéznek bizonyuló munkát arra a Marty Schwerterre bízták, aki 25 éve vezeti a Toyota Racing és a márka PR-marketing stábja részére különleges kiviteleket megvalósító Toyota Motorsports Tech Center részleget. A végeredmény, szerintem több mint gyönyörű, mit meg nem adnánk, hogy szériagyártásba kerüljön...
Ha Supráról van szó, nálam ez a Sport Soft kivitel viszi a prímet, azt hiszem, jó darabig nem találok nála kívánatosabbat. Kommentben szívesen fogadjuk a ti kedvenceiteket is a Suprák birodalmából!
„Szép az ami érdek nélkül tetszik.”
Mivel nekem nincs, és nem is lesz annyi pénzem, hogy egy ilyet vehessek, bátran kijelenthetem hogy nem fűződik hozzá semmi érdekem. De majd megszakad a szívem, annyira tetszik!