Milyen útfejlesztésekre számíthatunk jövőre?

Új hidak, bővülő gyorsforgalmi utak, átalakuló Budapest? Körülnéztünk a tervek között!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csak úgy repkednek a tíz- meg a százmilliárdok az útépítésekkel kapcsolatban, úgyhogy nézzük meg, milyen útfejlesztések következnek az előttünk álló években!

Az elmúlt hétvégén érkezett a hír, hogy a kormány 82 milliárd forintot biztosít újabb útfejlesztések előkészítésére. Ám ez az összeg csak az előkészítés, hiszen 2024-ig 600 milliárd forintot terveznek a közúthálózat fejlesztésére szánni. Természetesen 2020-ban is tapasztalhattunk fejlődést. Habár az tény, hogy sokfelé katasztrofális az utak minősége, azért a fejlődés tagadhatatlan. Összesen 178,5 kilométernyi négysávos utat adtak át 2020-ban a Magyar Építők blog számításai szerint. Így már három egymást követő évben is meghaladta a 100 kilométert az átadott gyorsforgalmi utak hossza.
A múlt héten belengetett 82 milliárd forintból gyorsforgalmi, főúti, települési elkerülő, csomóponti és hídfejlesztések előkészítése kezdődik. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár nyilatkozatából azonban kiderült, hogy 1200 kilométer új és fejlesztett közútszakasz, ezen belül mintegy 560 kilométer négysávos út készülhet el a következő években. Amit már most biztosan tudni, hogy négy év alatt 430 milliárd forintot szánnak négy nagy projektre. Megépül az M76 autóút Fenékpuszta és Zalaegerszeg közötti szakasza. Az M76-os beruházásban a zalai megyeszékhely négysávos kapcsolata mellett a sármelléki repülőtér bekötését is elkészítik.

A 28 kilométeres szakaszon belül ráadásul a ZalaZone tesztpályához kapcsolódó, nagysebességű közúti tesztek végrehajtására alkalmas szakaszt is kialakítanak majd.

Továbbá befejezik az M6 autópályát a Bóly és Ivándárda közötti szakasz megépítésével, négysávúra szélesítik a 37-es főút Szerencs és Gesztely közötti szakaszát, illetve megépül a Sajószentpéter-Berente elkerülő út is.
Az M6-os autópálya legdélebbi szakaszának közbeszerzési eredményeit pont a napokban tették nyilvánossá, úgyhogy hamarosan kezdődik is a kivitelezés a STRABAG Építő Kft. és a Duna Aszfalt Zrt. konzorciumának munkájával. Az építkezés 90,45 milliárd forintba fog kerülni, ebből körülbelül 20 kilométernyi négysávos út épül, Bólyt az ivánvárdai országhatárral összekötve a 192+200-as és a 212+139-es kilométerszelvények között. Ebben benne van három különszintű csomópont is az M60 és az M60 elválásánál, Bóly keleti részénél és Villánynál. Összesen 16 hidat is építenek, amelyek közül a legnagyobb egy 67 méteres szabadnyílású átkelő lesz Nagynyárádnál, ahol komplex pihenőhelyet is kialakítanak. A legfontosabb pedig, hogy az út egészen Horvátország határáig ér majd.
Hirdetés
Elkerülő útszakaszokat terveznek többek között Bajánál, Etyeknél, Gyöngyösnél, Győrnél, Hatvannál, Környénél, Siófoknál és Soltvadkertnél. Emellett hídépítésben sem lesz hiány, ugyanis Mohácson és Vácott a Dunán, Szolnokon az M4-es részeként és Szegeden a Tiszán, Szamossályiban a Szamoson épül majd új híd. Autópályás és főúti csomópontok tervezése pedig Balatonfürednél, Gödöllőnél, Kunszentmártonnál és Üllőnél kezdődik, de ezek befejezésének dátuma még nem ismert. Ha már a hidak szóba jöttek, fontos megemlíteni Budapestet is, ahol két híd is a láthatáron van már. Vagyis a lelki szemeink előtti láthatáron. Egyikük a Galvani híd, amely jóval közelebb került már a megvalósításhoz, mint az Aquincum környékére tervezett átkelő. Utóbbi annyit tudni, hogy a BKK már kért egy ajánlatot a híd tanulmánytervére. A tervezési terület a Bécsi úttól, az esztergomi (2-es számú) vasútvonal, majd a Körvasút mentén a Marcheggi híddal párhuzamosan, az M3-as autópálya bevezető szakaszáig tart. A tanulmányterv két részből áll. Az első az Újpest vasúti hídtól északra, egy új dunai átkelő híd tervezése. A második rész pedig a kapcsolódó közlekedési hálózat tervezése. Itt nem városi autópálya kialakítása a cél, hanem egy városi szövetbe jól illeszkedő, új gyűjtő-elosztó körút létesítése. Az ajánlattételi határidő január negyedike, szóval hamarosan még több információ is kiderülhet a projektről.
Hirdetés
A másik átkelő egyelőre Galvani híd néven fut, de valószínűleg nem ez lesz a végleges neve. Csupán azért ragadt rá a név, mert a dél-budai Galvani út folytatásaként épülhet. A körülbelül fél kilométer hosszú, 2x3 sávos hídon villamos is közlekedik majd, az előzetes információk alapján négy támasszal épülhet meg, amelyek között a legnagyobb nyílás 220 méteres, a hajózási szélesség pedig minimum 180 méteres lesz.

Az előzetes hatástanulmányok szerint naponta 55 ezer autó halad majd át rajta, amellyel jelentősen tehermentesítheti a belváros túlzsúfolt hídjait, illetve csökkentheti az Üllői út forgalmát is 6 ezer gépjárművel.

Hiszen miután Csepelt átszeli, a pesti oldalon a tervek szerint az Illatos útba csatlakozik, ahonnan egészen az Üllői útig épül ki egy új körút. Erről hat nyomvonaltervet is készítettek már, ám nagy felháborodást váltott ki a környéken lakók körében a József Attila-Lakótelep és a Wekerletelep közötti, kiserdőnek nevezett zöldterület sorsa. Ezért születtek olyan tervek, hogy a Határ utat szélesítik ki, de olyan is, hogy a kiserdő alatti alagútban vezetik el a forgalmat. Bár kötöttpályás fejlesztés, de mindenképp hatással lesz az autóval közlekedőkre is a budai fonódó villamoshálózat új eleme. A BFK-nál a fák és az akadálymentes kerékpárutak és járdák érdekében finomhangolták az eredeti terveket. Az átépülő Déli összekötő vasúti híd új hídfője jóval tágasabb lesz, így az új terveket már ezt figyelembe véve készítették el. Az új villamosvonal a Szent Gellért térről a Műegyetem rakparton át éri el a Pázmány Péter sétányt, onnan pedig a Kopaszi gátat és az épülő új lakó- és irodai negyedet, majd a Budafoki útnál érkezik a végállomásra. A 2,8 kilométeres új sínpályából legalább 1,2 kilométer fűvel borított lesz. Sőt, az érintett újbudai terület zöldfelületei is megújulnak, „kerékpárral és gyalogosan is bejárható zöldfolyosó jön létre a Budaörsi úttól egészen a Dunáig” az ígéretek szerint.
Hirdetés
Megújul a Hamzsabégi út Budaörsi út és Bartók Béla út közötti szakasza, valamint a Bartók Béla út-Tétényi út csomópont is. Az a cél, hogy a vasúti töltés északi oldalán, a Hamzsabégi út Budaörsi út és Bartók Béla út közötti szakaszán lévő egyes telephelyeket felszámolják, emellett intenzív fásítást terveznek, rendeznék a közterületeket, a légkábeleket földkábelre cserélnék, javítanák a közvilágítást.

Új, „városiasabb” arculatot kapna a Bartók Béla út-Tétényi út csomópont, az átépítés után az ígéretek szerint javulni fog a kereszteződés gyalogos és kerékpáros átjárhatósága, a villamosperonok és a buszmegállók megközelítése.

A Hamzsabégi útról a vasúti töltés alatt jól megvilágított, kizárólag gyalogosok és kerékpárosok számára használható átjárókat is létesítenek majd. A Csonka János teret a jelenleginél sokkal zöldebbre tervezik, a töltés menti utakon pedig kettős fasor kialakítása várható. Ez a déli oldalon jellemzően a meglévő fasor kiegészítését jelenti, míg az északi oldalon új fák ültethetők, és természetesen a parkolás rendezett körülményeit is megteremtik majd. Viszont nincs még pontos információ az olyan fontos fejlesztésekről, mint például az M0 körgyűrű befejezése, hiszen még megy a vita a nyomvonalról. Szintén évek óta a levegőben lóg a pesti alsó rakpart átalakítása, hogy a Duna könnyebben megközelíthetővé váljon a gyalogosok számára.

Erről hamarosan döntést kell hozni, hiszen 2021-ben komoly lezárások várhatók, mivel időszerűvé vált egy főnyomócső cseréje, illetve nagyobb vízvezetékfelújítások is a környéken.

Balogh Sámuel várostervező, a főpolgármester kabinetfőnöke úgy fogalmazott, minden készen áll, hogy kiírják a tendereket. Végül pedig a Lánchíd felújítása sem tűr már sok halasztást a fővárosban. Állítólag a Budapesti Közlekedési Központ folyamatosan végzi az ajánlatok értékelését, ám egyelőre csak annyit látunk, hogy parttalan pénzügyi vita folyik a kormány és a főváros vezetése között a híd és környezetének felújításáról, átalakításáról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?