Nyugdíjas korba lépett a Volkswagen Karmann Ghia

Az ötvenes években kétféle modell alkotta a Volkswagen kínálatát: a cég berkein belül Type 1 néven futó Bogár, illetve Wolfsburg második gyermeke, a Transporter. Hiába volt a világ egyik legnépszerűbbje a Bogár, minden igény kielégítésére nem volt alkalmas. Érezték ezt a Volkswagennél is, a második világháború távolodó emléke pedig egyre jobb gazdasági körülményeket hozott, így már belefért egy drágább modell is, persze szigorúan csak volkswagenes mércével. Az új modell műszaki alapjai csakis a Bogártól jöhettek, a sportosabb modell külsejének megálmodásához külső partner után nézett a Volkswagen. A választás a Karmann cégre esett, akik már bizonyítottak a nyitott Bogár megalkotásakor. A két cég közös munkája 1951-ben kezdődött, a siker viszont még váratott magára. Hiába készült számos agyagmodell, egyik sem nyerte el VW tetszését. A Karmann ezért az olasz Ghia stúdióhoz fordult segítéségért, akik papíron már korábban is készítettek különböző modelleket Bogár alapra, a megvalósulásig azonban egyik sem jutott el. A két cég együttműködése gyümölcsözőnek bizonyult, 1953-ra elkészült a 2+2 üléses kupé Bogár alapokon, amire már a VW is rábólintott. A gyártás 1955-ben indult be a Karmann-nál, ahova futóművel, motorral és váltóval szerelt Bogár alvázak érkeztek, a Karmann pedig ráadta az ünneplő ruhát. A három cég együttműködéséből született Type 14-es modell a Volkswagen Karmann Ghia nevet kapta. A Bogár örökség miatt léghűtéses boxermotorok hajtották a sportos VW-t, amit minden esetben a farba szereltek. Az ötvenes évek derekán 1,2 literes lökettérfogattal debütált a kupé, a maximális teljesítmény pedig 30 lóerő volt. Mai szemmel megmosolyogtató ez a teljesítmény, ám ez akkor sem számított soknak, a kevés lóerő miatt bizonyos körökben gúny tárgyává vált a Karmann Ghia, de ez az értékesítési adatokra nem igazán hatott. A kupé sikerén felbuzdulva 1957-ben megjelent a kabrió, majd ‘59-ben egy frissítés keretében magasabbra kerültek a fényszórók és króm keretet kaptak az első légbeömlők. A modell gyengeségén folyton dolgozott a VW, 1960-tól 34 lóerős lett az 1,2-es, illetve a hátsó utasok levegő utánpótlásáról már billenthető oldalablakok gondoskodtak, a sofőr pedig a szinkronizált váltónak örülhetett. A hatvanas években jött az első és második motorváltás: ‘65-ben a lökettérfogat 1,3 literre nőtt (40 LE), majd 1969-ben megérkezett az 1,5-ös blokk 44 lóerővel. Az utasok biztonságáért már hárompontos biztonsági övek feleltek, rendelhető lett a félautomata váltó, akik pedig rákívántak a Karmann Ghiára, de nem vásárlás útján akarták megszerezni, azok életét gyári riasztó nehezítette. A 1961-ben egy viszonylag új típussal rukkolt elő a Volkswagen. A modell továbbra is Karmann Ghia néven futott, de már nem Type 14, hanem Type 34 lett a kódja. A külsőn egy él jelent meg, ami szinte végigfut az egész autón, elöl pedig négy lámpája lett a sportmodellnek. Az esztétikai változások mellett az alapok is változtak. A Type 34 már nem a Bogárra épült, hanem az annál feljebb pozicionált Type 3-as modellcsaládra. A „nagy Karmann” néven emlegetett típus több helyet kínált a csomagoknak, jobb anyagokból épült a beltér, és itt jelent meg az elektromos mozgatású tetőablak. A Type 34-es szériából csak néhány kabrió készült, így a szellős utazásra vágyóknak továbbra is a Type 14-es modellt kellett választaniuk, amelyből a kupé is a kínálat rész maradt. A két széria párhuzamosan futott, az újabb és drágább viszont csak 1969-ig készült. A Németországban gyártott 445 ezer példányos mennyiség kevesebb mint 10%-a került ki a fejlettebb sorozatból, ami ma jóval többet is ér a 14-es sorozatnál. A drágább modell kifutásával 1970-ben a Type 14 kódjelű sorozat megkapta pályafutásának legnagyobb motorját. Az 1,6 literes blokk 50 lóerőt termelt, ezzel a motorral búcsúzott el a Karmann Ghia 1974-ben Európában. A brazil piac azonban egy kicsit tovább élvezhette a formás VW-t, sőt, egy új változat is készült a helyi piacra. A Karmann Ghia 1600 TC (Touring Coupe) a brazil Type 3 család alapjaira épült, az erdeinél jóval egyszerűbb formáért pedig Giorgetto Giugiaro felelt.