A siralmas eladások ellenére Európába jön a Cadillac XT4

Alig fogy Cadillac Európában, az új modell viszont népszerű szegmensbe érkezik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Van is, meg nincs is a Cadillac Európában, talán így lehetne összefoglalni az amerikai luxusmárka helyzetét. Az XT4-et viszont komolyan gondolják, Európának még dízel változat is készül.

A Cadillac XT4 alapvetően már nem számít újdonságnak, mivel 2018 óta létezik, Európába viszont eddig nem tette be a lábát, legalábbis hivatalos úton. A General Motors az Opel (és a Vauxhall) eladásával az utolsó európai bástyáját is elvesztette, 2015-ben pedig a Chevrolet távozott az öreg kontinensről. A Cadillac viszont sosem tudott szabad szemmel látható piaci részesedést elérni ezen a földrészen, noha létezik kereskedőhálózat, ha csak csekély mértékben is. A tavalyi évben Európában 614 Cadillac talált gazdára, 2020 első hét hónapjában 32 darab fogyott az amerikai luxusmárka termékeiből.
Az XT4 személyében a siralmas számokat egy egészen Európa-kompatibilis modellel próbálják orvosolni. Az XT4 hossza 4,6 méter, ami még nálunk is kellemes méret, ezzel pedig a Ford Kuga lesz az egyik konkurens. Az Európának szánt gázolajos két literből és 174 lóerőből gazdálkodik, nyomatékból pedig 381 Nm áll rendelkezésre. A benzines szintén kétliteres lesz, a kor szavának megfelelően turbós, ezzel a konfigurációval 230 lóerő áll rendelkezésre, ami tízzel kevesebb az amerikai változatnál. Váltóból csak kilenc fokozatú automata lesz, a fronthajtás mellett mind a négy keréknél lehet féltengely, ha jó helyre ikszelnek a vevők.
Hirdetés
A Kínában már arcfelismerő rendszerrel is elérhető XT4 október 10-én érkezik a német piacra. Az ottani árak már ismertek, az alapár 42 900 euró lesz, ami a jelenlegi árfolyammal számolva bő 15 millió forintnak felel meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “A siralmas eladások ellenére Európába jön a Cadillac XT4

Vélemény, hozzászólás?