Merész és izmos lett az új Hyundai Tucson

Az új Hyundai Tucson több részletével is a Mercedes-Benz S-osztályt idézi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sok-sok újítást hoz a Hyundainál az új, negyedik generációs Tucson, ám nem csak ezzel hasonlít a Mercedes-Benz S-osztályra. Lesz belőle zöld rendszámos is.

A Mercedesnél hagyomány, hogy ami az S-osztályban megjelenik, az később a kisebb szériákba is leszivárog. Most a Hyundai az új Tucsonnal jelöl új irányt a márkának. Azt már eddig is tudtuk, hogy a szegmens legfeltűnőbb SUV-ja lesz, sőt azt is, hogy nem csak divatterepjáró, a Hyundai azonban most rántotta le a leplet és mutatta meg, milyen is valójában az új Tucson. Merész és sok újítást hozó. Nyilván nem véletlen, hogy e modellel jelöl új dizájnvonalat önmaga számára a Hyundai, a Tucson a márka legnépszerűbb globális SUV modellje, a 2004 óta futó sorozatból eddig világszerte 7 millió példány fogyott, csak Európában 1,4 millió.
Az elődéjénél 2 centivel hosszabb, most kereken 4,5 méteres Tucson a kompakt SUV-ok leginkább szerteágazó hajtáslánc-kínálatával jön, normál és 48V-os lágy hibrid, valamint konnektoros hibrid is lesz belőle, benzines és dízel motorokkal egyaránt érkezik. Formája még a Konánénál is izgalmasabb és merészebb, kellően maszkulin, sok-sok töréssel tarkított. Ez az első modell, ami a márka új "érzéki sportosság" formanyelve szerint született. A sajtóanyag központi szava a parametrikus ékkő, amiből a hűtőmaszkon találkozhatunk leginkább, de szintén parametrikusak a LED fényszórók és persze a hátsó lámpák is. A Tucson az első olyan Hyundai, amelynek hátsó ablaktörlőjét a tetőspoiler alá rejtették. A kilenc fényezéssel érkező Tucson mindegyik árnyalat esetén kérhető lesz kontrasztos tetővel.
Hirdetés
Amennyire vad a külső, olyannyira finom a belső. Mondhatni, hogy mercedeses stílusban, ám nem egybeépítve egy-egy 10,25 colos panelből áll a műszerblokk és a középkonzol infotainment panelje. Utóbbit szépen integrálták az amúgy is kecses vonalú műszerfalba. A Tucson azzal is első, hogy egyetlen fizikai gombot sem hord középen, mindent, a légkondi beállításait is érintőgombokkal vezérelhetünk. Hogy ez mennyire lesz kényelmes, majd kiderül, az viszont biztos, hogy az akár háromzónás légkondicionáló olyan finomságokat is tud, mint a diffúz, észrevétlen légáramoltatás, meg persze kapunk okostelefon-tükrözést (Android Auto és Google CarPlay), mobilalkalmazást egyes járműfunkciókkal és a sofőr telefonjára átadott "utolsó útszakaszos" (last mile) navigációt. A helykínálatot meghatározza, hogy nőtt a Tucson, a hosszúság már említetten 2, a szélesség 1,5 centivel, s bár a tengelytáv csak 1 centivel, a hátsó utasok lábtere 2,6 centiméterrel bővült. Egyáltalán nem szerény a csomagtér sem, kiviteltől függően 33-107 literrel bővült, 577-620 literes. Ahogyan teret, sofőrsegédeket is bőséggel kínál az új Tucson, távolságtartós tempomattól kezdve intelligens sebességkorlátozón át a holttéri ütközésre figyelmeztető rendszerig minden van, sőt a Tucson (a holttérszenzorokkal) már kiszálláskor is figyel, nehogy rányissuk az ajtót valakire. Ha mégis baleset adódna, légzsák már az első ülések közé is kerül.
Hirdetés
Ami a hajtást illeti: kezdetben az 1.6 T-GDI Smartstream benzinmotor 150 lóerővel és 48V-os hibridrendszerrel indít. Ez még csak elöl hajt, de a 180 lóerős esetén opcióként elérhető az intelligens, terepüzemmód-választót is kínáló összkerékhajtás, ahogyan az 1.6 CRDi Smartstream (136) dízelmotor esetén is. A váltók 6 fokozatú kézi vagy 7 fokozatú duplakuplungos egységek lehetnek. A hibrid verzió az erősebbik benzinesre épül, azt egy 1,49 kWh-ás lítium-ion akkumulátorból táplált 44,2 kW-os villanymotorral egészíti ki, 230 lóerős rendszerteljesítményével a kínálat csúcsa lesz - mindaddig, amíg meg nem érkezik a 265 lóerős, zöld rendszámra is jogosult plug-in változat, várhatóan 2021-ben. A váltó a hibridek esetében 6 fokozatú automata, hajtásból pedig első és összkerék is választható lesz. A kézi váltók és az automaták között a mild hybrid verziókhoz egy iMT váltó is választható lesz, ez egyenletes tempó melletti haladás és a gázpedál elengedése esetén üresbe kapcsol, hogy hagyja az autót kigurulni, miközben a motor megáll. Ismételt gázpedálérintésre a mild hibrid indítógenerátora villámgyorsan indít, ami után a választott fokozatban zár vissza a váltó.
Hirdetés
Az első új Tucsonok már idén év végén várhatók a hazai kereskedésekben is, míg jövőre a plug-in verzió mellé még egy sportos N Line verzió is várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?