Újabb vásárlási támogatásra számíthatunk a villanyautóknál
Megkezdődött az újabb villanyautó-vásárlási támogatás lebegtetése
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Intelligens Mobilitás kapcsán tartott rendezvényt az MAN Truck & Bus, illetve a Volkswagen-konszern hazai forgalmazója, a Porsche Hungaria, a legérdekesebb viszont alighanem Palkovics László szavai voltak az eseményen.
A tegnap elhangzottak szerint tehát ismét várható a pályázat megnyitása, sőt elektromos kerékpárokra is kiterjedő ártámogatás is tervben van. Ugyanakkor az is újfent elhangzott, hogy szükség van a már több mint 20 ezer autóra felkerült zöld rendszám feltételrendszerének módosítására. De akadt ennél többeket érintő üzenet is: a nagy számban futó Euro3-as és Euro4-es autókat egyenesen nyugdíjaznák a hazai utakról, miközben az import által még mindig zömében ilyenek érkeznek be hazánkba. Hogy miként korlátoznák az elavult autók tartását, regisztrálását vagy akár a zöld rendszámos modelleket, arról részletek még ugyanúgy nem derültek ki, ahogyan arról sem, hogy mikor és pontosan milyen új villanyautó-vásárlási támogatást várhatunk.