Az Izera márkanév az Elba folyó egyik mellékágára utal
Manapság egyre többször halljuk, hogy a tradicionális autógyárakat még az ág is húzza, hála a szabályozások és rendeletek hadának, illetve a rohamosan változó piaci szokásoknak, trendeknek. Ezek hatására a hatalmas gyártók egyre nehezebben tudnak profitot realizálni, így erről az oldalról közelítve kifejezetten merész döntés napjainkban egy új márka felépítésébe belekezdeni.
Rögtön két modellel kezdené az offenzíváját az Izera
Nos, Lengyelországban valahogy mégis másként látják a dolgot, illetve valahol pedig mégsem. Történt ugyanis, hogy a lengyel kormány közbenjárásával 2016-ban négy energetikai cég egyesült és létrehozták az ElectroMobility Polandet (EMB), melynek azóta nem titkolt célja, hogy saját autómárkát teremtsen az országnak. Ami egész logikusnak tűnik, hiszen Lengyelország Európa legnagyobb olyan országa, akinek nincs saját autómárkája. Mindazonáltal az autóipar a második legnagyobb gazdasági águk, mely 7 százalékot harap ki az ország teljes GDP-jéből. Tehát kijelenthetjük, hogy a tudás és a kereslet is rendelkezésre áll. Így az EMB megalapította az Izerát, amely még véletlen sem lesz egy tradicionális autómárka. Sokkal inkább egy elérhető árú, jövőbe mutató és nem utolsó sorban kizárólag elektromos autókat kínáló vállalat.
A fő vásárlóközönséget leginkább a gyerekes családokban határozták meg, nekik is szimpatikus lehet a lágy, gömbölyded formavilág
No de térjünk is rá a két koncepcióautóra! Igen letisztult, "természet inspirálta" formájukkal a kompakt és a szabadidő autó szegmenst célozzák. Nem akarnak túlzottan agresszívnek vagy sportosnak tűnni, sokkal inkább barátságosnak nevezném őket kívülről. Az egyedi formákat egyébként a Torino Design stúdiójával közösen rajzolták meg, melyek állításuk szerint nagy részben a végleges modelleken is vissza fognak köszönni. A lengyelek komolyságát tükrözi, hogy nem bízták akárkire a dolgokat, hiszen a projektet az a Tadeusz Jelec vezette, aki sokáig a Jaguarnál tevékenykedett.
Abszolút egyedire és hangsúlyosra sikerültek a fényszórók, reméljük nem változnak sokat a sorozatgyártásig
Ha az autók belterére vetünk egy pillantást, akkor meglepődve tapasztalhatjuk, hogy az a végletekig ki van dolgozva és szinte már széria érett. Nagy hangsúlyt fektettek a praktikumra és az ergonómiára, illetve a képeket elnézve a minőségre is. Sajnos a technika paraméterekről nem árultak el túl sokat, csupán azt, hogy 400 kilométeres hatótávval illetve 8,0 másodperc alatti 0-100-as sprinttel lehet majd kalkulálni. Az Izera a padlólemezt készen kapná, külső beszállítótól. E kérdésben még folynak a tárgyalások, hogy pontosan kitől, de minden bizonnyal elég erős versenyző a Volkswagen az MEB padlóval, ugyanakkor a PSA csoport, de még a Tesla is szóba kerülhet.
Kidolgozott, kellemes formák részletek jellemzik a beltér hangulatát
Mint említettük, a forgalmazás 2023-ban indul, méghozzá Európa összes országában. Nagy hangsúlyt fektetnének az online eladásokra, de minden országban akarnának egy-két hivatalos márkakereskedést is nyitni. A terv annak ellenére sem hangzik rosszul, hogy elég sok hasonlót hallottunk már. Viszont az érdemes figyelembe venni, hogy az egész projektet a kormány támogatja és az eddigi referenciák alapján elég jó úton járnak.
Sajnos a zongoralakk itt sem maradt ki, viszont ezen kívül másba elég nehéz belekötni