Egyszerre idézte a múltat és vetítette előre a jövőt
Az Alfa Romeo 8C Competizione egyszerre tette tiszteletét az autógyártás korai időszakai előtt és vetítette előre a márka jövőjét. A 2003-as Frankfurti Autószalonon nagy port kavart koncepcióautó alapján született 2006-os sorozatgyártású változat egy pillanatkép a járműipar két nagy korszaka közötti átmeneti állapotból: abból az időből, amikor talán utoljára készítettek tömeggyártó márkák nagy lökettérfogatú, turbó és villanyhajtás nélküli erőforrásokat, mint ahogy azt előtte egy évszázadon keresztül tették, és amikor a limitált széria még valóban limitált és ritka volt - a menetteljesítmény terén pedig már a jövőbe tekintett, hiszen még mai sportautók is megirigyelhetik a 4,2 mp-es 0-100 km/h-s gyorsulást.
Messziről felismerhető a jellegzetes Alfa Romeo arc
A mára ikonikussá vált Alfát egy 4,7 literes V8-as hajtotta 450 lóerővel, a lazább környezetvédelmi előírások és hangszennyezésre vonatkozó szabályok miatt turbó és hangtompítás vagy mesterséges beltéri hanggenerálás nélkül - a 8C Competizione morgása olyan, amilyet jó ideig nem fogunk hallani egy új autóban. A korlátozásmentes autógyártás egyik hattyúdala ez, ezen belül pedig az Alfa Romeo múltjának feltámasztása is: a hátsó tengely fölé helyezett sebváltó egy olyan elrendezés volt, amit már a '90-es évek eleje óta nem használt a márka. Jól tették, hogy visszahozták, a könnyű anyagok, mint például a szénszál, titán és alumínium felhasználásával párosítva ez remek súlyeloszlást szavatolt a kupéban, ami a precíz felfüggesztéseken keresztül fantasztikus vezethetőséget eredményezett.
Számos részlet a klasszikus Alfákra emlékeztet
A stílus terén igazi összekötő kapocsnak számít a 8C Competizione a múlt és a jövő között. A jellegzetes trilobo, azaz a pajzs alakú, Alfa Romeo emblémát magába foglaló hűtőmaszk és az ezt kiegészítő két további légbeömlő (a "bajusz") hármasa a 6C 2500 Freccia d'Oro óta a márka meghatározó arca, a Giuliettákon és Giuliákon régen ez díszelgett, csakúgy, mint a jelenlegi, új generációkon is. Az első fényszórók a 33 Stradalét, a hátsó traktus az 1961-es Giulia SZ-t, a hátsó fényszórók pedig a Giulia TZ-t idézték meg. A gömbölyded, mégis sportos vonalak ugyanakkor a későbbi modellek kinézetét is meghatározták, még a kis MiTo is a 8C-ből inspirálódott. Az egyértelmű utód azonban a 4C: az apró méregzsák négyhengeres, 1750 köbcentis motorja viszonylag szerény 240 lóerőt adott le, ám a középre beépített blokk miatti jó súlyeloszlás, illetve a puritán beltér és a könnyű anyagok széleskörű használata által alig maradt el nagytestvérétől, 0 és 100 km/h között például csupán 3 tizedmásodperccel.
A hátsó tengely fölé épített váltómű optimális tömegközéppontot tett lehetővé
Ez utóbbi modell már korlátlan darabszámú volt, a 8C Competizione viszont limitált kiadásban érkezett - akkor, amikor ez még ritkasága miatt jelentett is valamit. Ma minden hónapban bemutatnak egy korlátozott darabszámú modellt, amiből több ezer példány készül, a 8C-ből viszont csupán 500 (és még 500 a nyitott tetős változatból). A nagy várakozás és a sikeres bemutató miatt ezek mind el is keltek szinte azonnal, még a gyártás kezdete előtt - sőt, néhány hét alatt majdnem háromszor ennyi érdeklődő szerette volna megvásárolni. Jómagam egyetlen egyszer láttam egy 8C Competizionét, ahogy egy szabadtéri parkolóban kitűnt élénk piros színével. Volt még ott 911-es Porsche és M4-es BMW is, de csak az Alfa körül láttam járókelőket megállni, hogy megcsodálhassák ezt a ritka szépséget.
A közvetlen utód, a 4C méltó elődje hírnevéhez
Ez egy valóban gyönyörű modell, és a műszaki tartalom is méltó (ilyen formában még a badge engineering is szekszi 🙂 ).
Ha jól emlékszem ez még Kalbfell Regnálása idején született, hihetetlen hogy mennyi tehetséget kergetett el Marchione…
Annak idején igencsak drága volt a modell, nem gondoltam volna hogy alig lesz értékvesztése, mostanra pedig már az összes tulaj a pénzénél van (ha nem dől össze az egész luxusautó-gyűjtői piac).