Értéknövelés – 20 éves az új MINI

Valódi gyöngyszem az eredeti Mini a brit autógyártás történelmében, de az sem túlzó, hogy az egész autóiparéban.

Alec Issigonis megálmodott aprósága forradalmasította a népautókat, a minimális helyen maximális helykihasználás fogalma lett hirtelen a Mini.

A brit autógyártás viszont amennyire virágzott a második világháború után, a ’90-es évekre úgy tűnt el a tűz, befektetőkre volt szükség a gyártók fenntartásához, és a Minit, pontosabban annak akkori tulajdonosát, a Rovert a BMW vásárolta fel a ’90-es évek közepén. A Rovernél már az évtized elején elkezdték tervezni a Mini utódját, 1993-ban vázolták fel az első terveket. Az új Minit a Rover 100-as sorozatának utódjaként is szánták, így a márka lényege meg is változott volna. A Rovernél úgy nyilatkoztak a tervekről akkoriban, hogy az eredeti koncepció szerint a modern világ szükségautóját fogják megalkotni, ezeket a terveket azonban a BMW-nek is látnia kellett.

A Rovernél Angliában és a BMW-nél Münchenben, illetve Amerikában egyidőben kezdtek el dolgozni a Mini utódjának tervein.

Az eredeti Mini ekkor még gyártásban volt, de már az utolsó szériát készítették, érett a váltás, legkésőbb az ezredfordulóra. A tervezés és fejlesztés döcögősen indult, 1995-ben hozták össze a két fejlesztőcsapatot, hogy prezentálják a látványterveket és az életnagyságú modelleket. A Rover három valódi méretű modellt prezentált és számtalan rajzot, a BMW projektjeinek számáról nincs pontos információ, de legalább hat, egyes források szerint hét autót mutattak be és rengeteg rajzot. Jelentős különbségek adódtak a projektek között, a legfontosabb, hogy a Rovernél mindenképp négyüléses autóban gondolkodtak, ahogy az eredeti Mini is levette lábáról a közönséget. Ám azóta 40 év eltelt, az igények teljesen megváltoztak, és a BMW már a jövő nemzedékének tervezett autót, így náluk a Mini a két első ülésre és a vezethetőségre, a sportosságra koncentrált. A Rover tervei között szerepelt háromajtós négyüléses, majdnem gömb alakú négyüléses kisautó és annak hosszabb tengelytávú ötajtós kivitele is. Csővázas karosszériában gondolkodtak, a márka bevett Hydragas rendszerű futóművében és japán kei carokból származó 660 köbcentis motorokkal a hátsó tengelyen. A BMW-nél fronthajtású autót terveztek, mindenképp négyhengeres motorral és akár erősebb verziókkal is. A legfontosabb persze a dizájn volt, amit végül 1997-ben mutattak be a Genfi Autószalonon, ez Frank Stephenson munkája volt és visszanézve valójában már a kész autót láthattuk. Viszont a tanulmányautó és a valódi bemutatója között még eltelt három év, mialatt minden megváltozott a vezetőségben és a tervekben is.

1999-ben a BMW vezérigazgatója Bernd Pischetsrieder távozott a posztjáról, ő volt az egyetlen, akiben a Rovernél igazán bíztak.

A brit márka felvásárlásakor ő biztosította a Rover vezetőségét és fejlesztését arról, hogy a Mini múltját tökéletesen tiszteletben tartják és pontosan tudják azt, hogy mennyit jelent a világnak a kisautó. Az új Mini már Pischetsrieder távozása előtt lényegében elkészült, már a közúti és versenypályás teszteket végezték a Mini és a Rover emblémás modelleken is, amikor a BMW új vezetősége eladta a Rover márkát. Az új autó fejlesztésének nagyobb részét birtokolta a BMW, ezért a Mini projektet teljes egészében megtartották. A fejlesztés utolsó stádiumát és a gyártást a Rover Longbridge-i üzeméből a BMW oxfordi telephelyére költöztették. Változtattak az új kisautó nevén is, Mini helyett MINI-ként anyakönyvezték az új márkát és az emblémán is csupa nagybetűvel szerepeltették, hogy ezzel is egyrészt elkülönítsék a régi modelltől, másrészt közelebb húzzák a BMW-hez. Roverként nem készült el az új kisautó, de 2000-ben egy olyan MINI mutatkozott be, ami ízig vérig tökéletesen hozta a klasszikus Mini vonásait a világ változásaival, modernitásával együtt. A MINI jóval nagyobb és biztonságosabb lett, minőségben, összeszereltségben és technikailag is a prémium vonalhoz igazították, stílusos múltidéző és hamisítatlan második generációja lett az eredeti Mininek. Vonásaiban megjelenik az eredeti autó, amit azzal tettek teljessé, hogy már az elején is vidám színekkel és bőséges variálhatósággal kínálták. Apró érdekesség, hogy a történet szerint Stephenson az első prezentálandó agyagmodellről lefelejtette a kipufogót, amit az utolsó pillanatokban egy alumínium üdítős dobozzal pótolt. Hogy valóban így volt-e, sajnos nem tudjuk, de állítólag ez annyira tetszett a vezetőségnek, hogy megtartatták és ezért hasonlít rá a sorozatgyártású kipufogóvég. A BMW saját fejlesztésű McPherson első és Z-Axle többlengőkaros hátsó futóművét alkalmazták. Motorja Brazíliában készült, az 1,4-es és 1,6-os Tritec négyhengeresek 90-116 lóerős teljesítménnyel kerültek a One és Cooper modellekbe ötfokozatú kézi váltóval.

A nagyobbik motorral sem nyomott többet 1050 kilónál, a rendkívül alacsony súly pedig potenciális sportos háromajtóssá tette.

A Cooper S kivitel 1,6-os Tritec motorját kompresszorral támogatták meg 170 lóerőt kihozva ezzel az apróságból. Készült további sportmodell a John Cooper Garages jóvoltából, melynek akkori vezetője a névadó és az eredeti Cooper S megalkotójának fia, Mike Cooper volt. Első körben hagyományos módon az 1,6-os szívó motorból hoztak ki 130 lóerőt a hengerfej átdolgozásával, új kipufogórendszerrel és keményítettek a futóművén is. Később a kompresszoros motorhoz is hozzányúltak, 209 lóerőt és 245 Nm nyomatékot hoztak ki belőle, a limitált példányszámú GP modellből pedig kiszedték a hátsó ülést, toronymerevítőt kapott a hátsó tengelyre, előre sportüléseket kapott és még pár kilót lefaragtak a súlyából. A MINI új nemzedékének első generációjából 2001-ben 150 000 darabot gyártottak, később növelték az éves gyártási számot 200 000-re. Karosszériaelemeit Swindonban préselték, a motorokat Brazíliában gyártották (a dízel viszont Toyota), az összeszerelést pedig Oxfordban végezték. A BMW teljesen britnek szerette volna tudni a MINI-t, ezért 2006-ban bejelentették, hogy az új modell motorjait már Angliában fogják gyártani. Vezethetőségével lenyűgözte a korabeli sajtót, és ma sem bizonyít másként egy jó állapotú példány.

A könnyű súly, a BMW-sen masszív összeszereltség és a precíz irányíthatóság jogosan szegezte rá a gokart jelzőt.

Az első új Mini annyira brit, amennyire csak lehet, de ehhez az kellett, hogy a márka jövőjét is lássák. Életstílus-autóként született újjá, divatos lett a retro, és ezt az autóipar java részt a MINI-nek köszönheti.