Több mint 50 éve szépítik az utakat az E-osztály kétajtósai

Az első generáció: "Stroke/8", 1968-1976 A W114/115 sorozat, azaz a '60-as/'70-es évek E-osztálya nagy sikernek örvendett, amikor 1968-ban a Mercedes a "Stroke/8" nevű változattal útjára indította felsőközépkategóriás túrakupéinak immár fél évszázados történelmét. A kupét a prémium szegmensbe pozicionálták, csak hathengeres motorokkal volt elérhető: a 250 CE változatban lévő blokk 150 lóerőt adott le, ez csakis a kétajtósban volt kapható. Több autós újság munkatársa is figyelemreméltó végsebességet ért el a klasszikus kupéban, megközelítve a bűvös 200 km/h-s határt, ami 50 éve elképesztő volt egy utcai autóban. 1972-ben aztán megérkezett a 280 CE, mint az új csúcsverzió, ami már 185 lóerőt termelt. Érdekes módon az autót tesztelők azt nyilatkozták a sportautóról, hogy kényelmesebb volt, mint a szedán változat, ám sportosabb és szebb is, sőt, mindez még elérhető árcédulával is párosult. Az elegáns modell megalapozta az E-osztály kupék stílusbeli örökségét is: alacsonyabb tetővonal, laposabb szögben álló szélvédő, és a B-oszlop eltüntetésével, illetve mindkét oldalablak lehajthatóságával elért dinamikus sziluett és tágas térérzet. Az első dízel: C123, 1977-1985 1977-ben érkezett a következő generáció, a W123 alapú C123 kupé. Ebben a hathengereseken kívül már egy négyhengeres erőforrás is választható volt (íme, nem csak a mai downsizing átka a négy henger) a 230 C verzióban. Az elődhöz hasonló stílusjegyek különböztették meg ezt a kétajtóst is a szedántól, ám az olyan apró részletek, mint a krómozott díszbetétek, melyek alapáron jártak a kupéhoz, csak a legmagasabb felszereltségi szinten voltak elérhetők a négyajtóson. Az elődhöz képest a biztonság is javult, hála a megerősített tetőpanelnek és a fejlesztett ütközési zónáknak az első és hátsó lökhárítóknál. A 109-től 177 lóerősig terjedő három benzinmotor mellett már a bemutatáskor megérkezett az első dízel változat, a 300 CD, ami magas modellszáma ellenére szerény teljesítményt produkált, mindössze 80 lóerőt, ráadásul csak az Észak-amerikai piacon volt elérhető. 1981-ben aztán a 300 CD változat egy 125 lóerős turbódízel egységet kapott. Nyolc év alatt majdnem százezer darab kelt el a kupéból, melyek között a legsikeresebb a 177 lóerős 280 CE kivitel volt. Az első kabrió: C124, 1987-1996 1987-ben mutatták be a harmadik generációt, stábunk egyik tagjának mindenkori kedvenc Mercijét, a W124 alapú kupét. Ez a széria nem csak azért különleges, mert itt tűnt fel először az E-osztály kupé megnevezés (1993-tól), hanem mert 20 évnyi kihagyás után ebben mutatkozott be az első vászontetős Mercedes, a legelső E-osztály kabrió. A dizájn természetesen az elődök hagyományait követte: a szedánt vették alapnak, de rövidült a tengelytáv, és elegánsabb arányokat kapott a kocsi. A mára youngtimerré érett modell nyitott tetős változatában számos módosítást végeztek, hogy a vezetési élmény és a biztonság terén se kelljen kompromisszumokat kötni. Extra merevítőkkel, rezgéscsillapítókkal és megerősített A-oszloppal tették szilárddá a karosszériát, így ütközés esetén legalább olyan biztonságos volt, mint a többi változat, boruláskor pedig automatikusan kilőttek a védőrudak az utasok háta mögül. A teljesítmények 130-tól 220 lóerőig terjedtek, ám a korán érkező modellfrissítés alkalmával bemutatták az első AMG kivitelt 1993-ban: az E 36 AMG-t 272 lóerő hajtotta, vizuálisan pedig a színezett lökhárítók és küszöbök különböztették meg a mezei kupéktól. A furcsa nevek és a versenysikerek kezdete: CLK első és második generáció, 1997-2008 Bár 1996-ig maradt gyártásban a 124-es kupé, a Mercedes már 1993-ban bemutatta a következő generációt felvezető tanulmányautót. Radikális változás volt ez az addigi stílushoz képest, itt debütált a két köralakú ikerlámpa, melyek sokáig meghatározták a Mercedes modellek arcát. 1997-ben meg is érkezett a sorozatgyártású változat, mellyel a németek meglepték a világot, ugyanis szinte maradéktalanul átültették a koncepcióautó stílusát az utcai változatra. Ez volt a CLK, a Mercedes érthetetlen modellnév-korszakának egyik első képviselője, ami furcsa neve ellenére mára legendás státuszúvá nőtte ki magát, köszönhetően az extrém AMG és DTM kiviteleknek. A CLK 200 136 lóerős blokkjától a CLK 430 279 lóerős V8-asáig terjedt az alapváltozatok palettája, 1999-ben pedig megérkezett az 55 AMG verzió is 347 lóerővel és menetstabilizátorral. 2002-ben aztán debütált a második CLK sorozat is, melynek 270 CDI verziójával újra megjelent a dízel erőforrás a kínálatban. A CLK széria fénypontja természetesen a DTM AMG, melynek hajmeresztő, 582 lóerős teljesítményét egy 5,5 literes V8-as egység szolgáltatta. A DTM versenysorozatban Bernd Schneider 2000 és 2003 között háromszor lett bajnok, egyszer pedig második helyezést ért el az extrém versenygéppel, az 55 AMG és a későbbi 63 AMG kivitelek pedig biztonsági autóként vettek részt a Forma-1-ben. Visszatér az elegancia: E-osztály kupé, 2009-2016 2009-től kezdve visszatért az E-osztály megjelölés a felsőközépkategóriás kupéba, ami elődjéhez képest kevesebb versenysikert ért el, inkább az elegancia irányába fejlődött tovább. Lágy sziluettjének köszönhetően ez volt annak idején a világ legaerodinamikusabb sorozatgyártású autója, légellenállási együtthatója mindössze 0,24 volt. Emellett a luxusminőségre és a kényelemre is figyeltek a Mercedesnél, főleg a kabrió esetében, hiszen a "légsál" fantázianevű, nyakra fújható fűtés által hűvösebb időben is lehetett lehajtott tetővel utazni. Dízel és benzines erőforrások egyaránt elérhetőek voltak, és bár AMG kivitel ebből nem készült, az E 500 verzióban azért egy 380 lóerős V8-as morgott. A 2013-as facelift során azonban sajnos ez is eltűnt a kínálatból, helyét egy 333 lóerős biturbó erőforrás vette át az E 400 modellben. A második CLK után ez volt a legsikeresebb E-osztály kupé, 2009-től 2016-ig 220 ezer darab készült belőle (előbbiből 2002 és 2008 között 230 ezer kelt el). 2016-ban pedig bemutatták az E-osztály jelenleg is kapható kupéját, melyből nemrégiben megérkezett[/url] a ráncfelvarrott változat is.