Egy csipetnyi Amerika? Jeep Renegade teszt

A legkisebb Jeep igazából a Fiat 500 L, Fiat 500 X rokona, meg persze a szabadidő-autósabb megjelenésű Compassnak is. Így aztán hiába emlékezetet kerek lámpáival és robusztus felépítésével a Wranglerre, ez is önhordó karosszériás. Ennek ellenére kilóg a SUV-modellek sorából, főként a terepjárós Trailhawk verzió. Utóbbi emelt, 21 centis hasmagasságú, fixre zárható összkerékhajtású és még felezőváltót is adó. Ezek persze mind-mind elektromosan kapcsolhatók, de összességében a Renegade jóval többet tud annál, mint amit egy városi SUV-tól elvárunk.
Ugyanakkor feltehető a kérdés: elvárunk valódi terepképességeket egy városi SUV-tól? Aligha, de a Jeep persze meg is adja a választás lehetőségét: nem kötelező a Trailhawk terepes csúcskivitelt vásárolni, ez csak lehetőség, a kínálat csúcsáról. Bár meg kell hagyni, ettől lesz valódi Jeep a Renegade, ami nem mellesleg toronymagasan a Jeep legnépszerűbb modellje hazánkban. Az első félévben eladott 718 autóból 529 példány Renegade volt. Mindez az utcaképen is látható, a Renegade egészen gyakran feltűnik. Igaz, nem is nehéz észrevenni. Bár csak 4,24 méter hosszú, több mint 1,8 méter széles és csaknem 1,7 méter magas. A megjelenés egyszerre macsó és visszafogott, természetesen megvan a függőleges hűtőmaszk hét lyuka és a körbeműanyagozás is. Amerikai stílusban vannak oldalsó prizmák is, a karosszéria pedig praktikusan körbeműanyagozott. Temérdek stílusos részletet találhatunk, a fényszórók kerek menetfényétől kezdve a terepképességeket bizonyító "Trail Rated" logón át a marmonkanna hatású hátsó (persze LED-es) lámpákig vagy a szélvédők szélén is megjelenített apró Jeepekig.
A Renegade két fő ütőkártyája a stílusa és a terepképességei, hétköznapi használhatósága szintén elég jó, mert elég sok mindent tud, például holttérfigyelőt, tolatókamerát, navigációt, szépen szóló Beats hifit és nagy felülettel nyitható panorámatetőt is kaphatunk hozzá. Ugyanakkor az vitathatatlan, hogy a kivitelezés minősége hagy kívánni valót maga után. Nem csak az utastéri anyagok, a műszakiság sem elsőrangú. A 2,0 literes dízel bár viszonylag korrekt a maga 350 Nm, már 1750/perc fordulattól elérhető nyomatékával, s a 9 fokozatú ZF automata is jól hangzik (bár nem túl gyors), igazából a motor mindig jól érezhető hangja és rezonanciája az, ami ma már egy kissé bántónak tűnik. A zömében városi használatot jelentő teszten ráadásul elég hajmeresztő, 8 literes átlagfogyasztást produkált. Országúton persze sokkalta kevesebbet (5 liter körül) fogyaszt, s mivel az autópályás 130 km/órás tempó mindössze 2000/perces fordulattal futható, a nem éppen légellenállás-barát forma ellenére ott is aszkétább.
Negatívumként említhető még, hogy darabosan járnak a kapcsolók, a holttérfigyelő extra hisztis. Ám ha másként fogalmazok, a kapcsolók kesztyűben is jól érezhetők, a holttérszenzor pedig kifejezetten kulturált sávváltásokra és besorolásokra ösztönöz, bőséges követési távolsággal számol. A Renegade ügyes, formájával és stílusával feledteti hibáit, remek terepjáró és még elég jól el is lehet benne férni, 351 literes csomagterével még családi használatra is alkalmas. Ülései főként elöl jó tartásúak, Trailhawk hímzéssel díszítettek. A komfortot beárnyékolja azonban a Trailhawk egy kissé feszes, a fekvőrendőrökön dobáló felfüggesztése, annak ellenére, hogy hátra például független felfüggesztés került a szabványos első MacPherson folytatásaként.
A Renegade lényege és további ütőkártyája vélhetően az, hogy nem kötelező belőle megvenni a profi terepest, akár háromhengeres benzinessel és fronthajtással is választható, ugyanezzel a formával, de már-már felezett, 5,63 millió forintos bázisárral. Annyiért pedig tényleg macsó gép, pláne úgy, hogy a csak elöl hajtó, szerényebb hasmagasságú verziók komfortosabbak is lehetnek.