50 éves a Skoda S100

Fél évszázados az első Skoda, amely átlépte az egymillió darabszámos álomhatárt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A hetvenes évek Skodája kevés műszaki, de annál több esztétikai újítással lépett piacra. Az S100-as volt az első cseh autó, melynek eladási számai elérték a hét számjegyet, műszaki alapjai negyed évszázadig kitartottak.

A Skoda 1000 MB sikert hozott a cégnek, több mint 440 ezer darab kelt el a gyártás öt éve alatt. A párt a típust az ötvenes évek közepére ígérte, ám az csak 1964-ben került piacra, így a megjelenésekor már az utódjának is megvoltak a tervei. A szokatlanul rövid modellciklusnak megvoltak a maga előnyei: öt év alatt az 1000 MB technikája nem avult el annyira, hogy ne lehetett volna rá építeni az utódját. Az 1969-ben megjelenő S100-as típus az 1000 MB műszaki megoldásait örökölte, jelentős előrelépés csak a fékrendszerben történt: búcsút intettek az első dobféknek, helyét korszerűbb Dunlop-liszensz alapján gyártott tárcsafék váltotta fel, illetve az egykörös fékrendszer helyett kétkörös szolgált az S100-as alatt. A külső letisztszultabb lett, kevesebb dísz került rá, a farmotoros kialakítás miatt megmaradt a hűtőrács nélküli maszk és a hátsó sárvédőre tett hűtőnyílás. Hátra egy egyliteres, 42 lóerős motor került, ami négyfokozatú sebességváltón keresztül hajtotta a hátsó kerekeket. A súlyelosztás közel sem volt ideálisnak nevezhető, a jobb úttartás érdekében célszerű volt plusz súlyt helyezni az elöl lévő 370 literes csomagtartóba.
Kezdetben kétféle felszereltséggel volt megvásárolható: a jelzés nélküli alapváltozatot 72 ezer forintért lehetett hazavinni. Felette állt a kínálatban az S100 L, mely több krómmal és négyfokozatú ablaktörlővel is kényeztetett. Aki erősebb farosra vágyott, annak az S110 lehetett a befutó, az 1,1 literes blokkból 52 lóerőt hoztak ki, és csak az L felszereltséggel volt kapható az erősebbik változat. Egy évvel később érkezett a legdrágább változat Skoda 110R néven (ami a Skoda 1100 MBX utódjaként is tekinthető), amire a csehszlovák Porsche becenév ragadt. Formájában valamelyest hasonlított is a Porsche 911-re (meg persze a farmotor, hátsókerékhajtás elv is azonos), ám teljesítményben nem vehette fel a versenyt az 1,1 literes 62 lóerős 110R a német sportkocsival. Ugyan olcsóbban lehetett hozzájutni mint a 911-eshez, de a valahai 97 ezer forintos ára miatt sokak számára csak vágyálom maradt. A 110R blokkja átkerült a négyajtósba is, melyet 110 LS néven kellett keresni, itt már nem dinamó, hanem generátor termelte az áramot, 1973-tól már négy fényszóró került a homlokfalra, belül pedig faminta dobta fel az utasteret.
Hirdetés
A 7 éves modellciklus alatt számos apróbb módosítást hajtottak végre a típuson: 1971-től a C oszlopon is volt szellőző, majd átkerült a kupé változat áramvonalasabb süllyesztett kilincse is a négyajtósókra, illetve az izzasztó műbőr is kiköltözött az utastérből, helyére szövetkárpit került. A műszaki fejlesztések sem maradtak abba: a dinamót generátor váltotta immár az összes típusban és akár visszalépésének is tűnhet, hogy az automata szívatót manuális váltotta fel, de a kézi vezérlés akkor megbízhatóbb megoldásnak tűnt. Egy kevéssé ismert változat is készült ebből a szériából 120 S néven, melybe 1,2 literes motor került. A nagyobb teljesítmény miatt hűtésproblémák léptek fel, így a hűtő előre költözött. Ez a verzió kereskedelmi forgalomba nem került, kizárólag a csehszlovák belügyminisztérium kapott belőle 50 példányt, a megmaradt példányok vélhetően gyűjtők féltve őrzött kincsei. A belügyminisztériumi példányok viszont remek alapot nyújtottak gyári versenyautóhoz, a 120 S szolgált a 120 S Rally alapjához. Az egymilliomodik példányra nem kellett sokat várni, mindössze négy év kellett a jubileumhoz, összesen 1,135 millió darab keszült Kvasinyban a S100-as változataiból 1969 és 1976 között. Az 1000 MB-vel megkezdett út az S100-as leváltása után is tovább folytatódott, ugyanis az utolsó faros Skoda család, a 105-120-130 is erre az alapra épült egészen a rendszerváltásig, mely új irányt hozott a Skoda történelmében is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?