Mostoha körülmények között zajlott a belgiumi 6 órás WEC verseny. Ennek ellenére Alonsóék a negyedik futamgyőzelmüket aratták a szuperszezonban, amit egy éve győzelemmel nyitottak szintén itt, Spa-ban
Sikert sikerre halmoz a Toyota a motorsport területén is, a legújabb trófeájuk például a WEC bajnoki címe, a konstruktőrök között. Habár sajnos a szuperszezonra szinte kihívó nélkül maradt a japán márka, a belgiumi versenyen mégis elég kemény ellenfelet kaptak: az időjárást. Spa-Francorchampsban még havazott is a 6 órás futam alatt, ám a drámai versenyen végül Toyota győzelem született. Méghozzá a 8-as rajtszámú TS050 HYBRID legénysége, köztük Fernando Alonso állhatott a dobogó legfelső fokára, így növelve a pilóták bajnokságában is az előnyüket.
Sébastien Buemi, Kazuki Nakajima és Fernando Alonso 31 pontra növelték az előnyüket és már csak egy futam van hátra, ahol 39 pontot lehet szerezni
A 7-es rajtszámú TS050 HYBRID legénysége – Mike Conway, Kamui Kobayashi és José María López – ezúttal kénytelen volt megelégedni a hatodik hellyel. A verseny egyébként már az első körökben meghozta a drámát a már említett havazással, ami még soha nem fordult elő a WEC történetében. Azonban 25 perc elteltével már szikrázó napsütésben folytatták a viadalt a versenyzők. Ám a hózápor később is visszatért, majd intenzív esőzésbe váltott, amely miatt végül néhány perccel korábban intették le a futamot. A szuperszezon azonban tartogat még meglepetéseket, hiszen a Le Mans-i 24 órással zárul, amit a Toyota tavaly megnyert és sporttörténelmi pillanat lehetne, ha idén – egy szezonon belül kétszer – is megnyerik.
A 7-es rajtszámú Toyota TS050 HYBRID a hatodik helyen végzett a belgiumi versenyen
Egyedüli gyári indulóként ez már az elején is eléggé valószínű volt. 🙂