Jobb, mint egy M5? – BMW M850i xDrive

Ne nézd a számát, csak fogadd el - BMW M850i xDrive teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lehet támadni a BMW-t az elnevezések miatt, de nincs túl sok értelme. Igen, a 8-astól nem egészen azt kapjuk, amit várnánk tőle, legalábbis a neve miatt, más tekintetben viszont az egyik legjobb ma kapható BMW.

Furcsa mentőötletnek tűnik az, ahogyan az új, vagy inkább újjáélesztett 8-as sorozatot bevezették. Sokszor nem fontos rugózni az elnevezésen, ám most alaposan átalakult a BMW modellpalettájának sportosabb szegmense, úgy, hogy ez elsőre nem feltétlenül tűnne fel. Eltűnt az 5 GT elnevezés, helyére a 6 GT került, merthogy ugye kupé, és azok kapják a páros számokat a BMW-nél. Sunyiban eltűnt a hagyományos 6-os sorozat, pontosabban befejezték a harmadik generációs kupé, kabrió és Gran Coupé gyártását és negyedik generációnak már az 5 GT helyett szereplő 6 GT-t nevezik.

Nem tűnt el nyomtalanul a 6-os, csak máshol kell keresni, magasabb szinten, méghozzá 8-as számozással.

Ebből a tekintetből érthető a csalódás sokaknál, ugyanis az új 8-assal messze nem azt kaptuk, amire vártunk. De tudják mit? Teljesen jól van ez így, ugyanis az új 8-asnak nem kellett ennél nagyobbnak, vagy fényűzőbbnek lennie.
Annyira más élőben, mint a fotókon. Messze nem akkora, mint amilyennek képen tűnik, sőt, csak szélességében terebélyesebb a leköszönt hatosnál, minden más irányban viszont kisebb. Az arányai ezzel jobbak is, sokkal laposabbnak és szélesebbnek tűnik, optikailag nagyít rajta a márka valaha használt legkeskenyebb első fényszórópárja, amik itt már maguktól értetődően lézer technológiásak, akárcsak az új 3-ason. A farát is szélesre húzták, kicsik az ablakok, és viccen kívül pingpongasztalnyi az alumínium géptető. Csenevész 19 colos téli kerekeivel nem mutat olyan jól, mint kellene, de nekem így is feláll a szőr a karomon, ha csak ránézek.

Bánthatjuk, de élőben tök jó ez a hűtőrács.

Nagyon passzol az autóhoz, az M Performance jóvoltából pedig nem króm, hanem matt szürke a kerete és a pálcák is. Joggal várhattunk volna 8-as néven valami nagyobb, technológiailag is többet mutató modellt. Nekem személy szerint a lehúzható hátsó ablakok hiánya fáj, messze nem a praktikum és a hátsó utasok miatt, ez dizájn kérdése, a régi 8-asnak volt, ennek nincs. Hogy mennyivel is kisebb ez annál, amit vártunk volna, csak bent tűnik fel igazán. Szűk, nyilván nem széltében, hanem fejtérben és hosszában. A hátsó üléssor, pláne a lábtér csak egy vicc, használhatatlan, a 6-osban sem volt ez másként. Éppen ezért is teljesen egyértelmű, hogy a 8-as egy 5-ös kupé, és még véletlenül sem egy 7-es, ezzel tehát továbbra sincs a BMW-nek S-osztály kupé konkurense. A belső méretek tökéletesen passzolnak ahhoz, amire két főnek szüksége van, 420 literes a csomagtartó, vagyis

egy rendes kétüléses túrakupéról beszélhetünk, már ha nem az 50i-ről, hanem a 40d-ről lenne szó.

Az M Performance ugyanis tisztességes sportkupét faragott egy 1,9 tonnás autóból, amihez csak egy nagyon kis százalékban van köze a motornak.
Hirdetés
Már majdnem M, a 4,4 literes N63 kódjelű V8-as blokk ugyanaz, amire az M5 S63-as V8-asa is épül. Több mint 10 éve debütált a BMW-nél az autóipar első olyan sorozatgyártású V8-asaként, aminek két turbóját a hengersorok közé építették. Az M5-höz, és majd később az M8-hoz persze az összes perifériát és a motor belső alkatrészeit is kicserélik nagyobb teljesítményűre, épp ezért lehet az 600, Competition csomaggal 625 lóerő, az M850i pedig „csak” 530. Ezen a szinten utcai autóban már annyira mindegy, hogy 500, vagy 600 lóerő, amennyire az M5-öt, vagy majd az M8-at lehet kihasználni közúton, annyira ezt is.

3,7 másodperc alatt érhetjük el vele a 100 km/h-t, tudom, nem 3,4, de nekem azért elég lenne ez is.

Brutális, ahogy a 750 Nm nyomaték kiteljesül, és tulajdonképpen folyton jelen van, mivel 1800-4600-as főtengelyfordulat között végig kihasználható. Gyilkos a gázreakció, alapjárat közeléből képes azonnal felpörögni a V8-as, és a 8-as automata váltó hibátlanul tolerálja a nyúzást. Mindeközben aktív szelepes kipufogórendszeren dörrent hátrafelé, amit szerencsére tisztán hallunk odabent is, még jó, hogy itt már csak nagyon szolidan használták a hanggenerátort. Egyenesben nagy király az M850i xDrive, összkerékhajtást mindenképpen kap, szóval a móka faktor kisebb mértékben van jelen, mint azt szeretnénk. Vagy mégsem?

Erősen a hátsó tengelyre súlyozott a hajtás és a BMW jó szokásához híven teljesen kikapcsolható az összes menetbiztonsági elektronika.

Ha van hely, simán farból irányítható, pont akkor küld előre pont jó mennyiségű nyomatékot, amikor azt kell, és hogy kihúzza egy kicsit azt a hatalmas orrát. Helyben nem lehet vele forogni, mint az M5-tel, de ha valakinek hiányzik, majd az M8 megkapja ugyanazt a hajtást. Aktív stabilizátorok támasztanak minden egyes pillanatban pont olyan mértékkel, hogy még kellően stabil legyen, de ne vállalhatatlanul kemény. Így is kevésbé kényelmes, mint azt hosszú távon el lehetne viselni, de ez a V8-ashoz passzol. Alap az összkerékkormányzás is, ami szerencsére nem annyira agresszív, mint egy Megane R.S.-ben, de itt is határozottan érezni gázelvételnél, hogy fordul a feneke, messze nem veszélyesen, nem tör ki, csak segít minden pillanatban, és ettől egy számmal kisebbnek érezni a 8-ast. Jó a kormányzás, se nem nehéz, se nem könnyű, pontos, az üléspozíció szintén patent, az élmény is kiváló, így minden adott ahhoz, hogy irdatlan nagyot autózzunk az M850i-vel. És autózhatunk is, ez a legjobb benne, hogy nem csak akarjuk, és nem csak ígéri, de le is pakolja az asztalra azt, amit kérünk tőle. 21 literes fogyasztást produkált a teszthét alatt tankolás szerint, amiben volt egy 100 km körüli eco kör is, ahol a saját mérése szerint hozta a 10 liter körüli vegyes értéket, szóval lehet ezzel vállalható fogyasztást is produkálni. Ha csak utazunk, és nem próbáljuk meg kifacsarni a V8-at, akkor ráérünk foglalkozni az utastérrel is. Jól mutat az újhullámos belső dizájn, ezeket az üléseket csak a 8-asban találjuk meg, ahogy a kétszínű Merino bőrkárpitot is. Az üveg váltókapcsoló egész jól passzol hozzá, szerencsére kevés a zongoralakk, aminek eléggé örülhetünk. Aki ismeri az előző iDrive-ot, annak először furcsa lesz az új 7.0-s rendszer, de pár perc után édes lesz a felismerés, hogy a menü felépítése nem változott. Kiváló az anyaghasználat, nem kevésbé az összeszerelés és a minőség, minden határozottan BMW-s, aminek így is kell lennie. A múltidézés odáig tart, hogy 8-asnak hívják, nem feltétlenül mondható utódnak, amit hibának még véletlenül sem rónék fel.

Eszünkbe jut róla az éppen 30 éves ős 8-as, és ennyi talán elég is.

Amit pedig kapunk, az egy pont jó méretű, annál jóval sportosabb és jobban vezethető vas, mint várnánk. Nem sokkal tud kevesebbet az M5-nél, és kupé, méghozzá nem is akármilyen formájú, ezzel nálam az M850i a nyerő.
Értékelés
Pozitív
Látványos formaterv, szép hangú és nagyon jó, sportos karakterű V8-as, biztos futómű, kiszámítható összkerékhajtás, remek anyaghasználat
Negatív
Nagy súly, csak összkerékhajtással kapható
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
4395 cm3
Teljesítmény:
390 kW (530 LE) 5500-600 1/min-nél
Nyomaték:
750 Nm 1800-4600 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
3.7 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
10,0-10,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4851 mm
Szélesség:
1902 mm
Magasság:
1345 mm
Saját tömeg:
1890 kg
Össztömeg:
2395 kg
Tengelytáv:
2822 mm
Karosszéria-kivitel:
kupé
Csomagtér:
280 l
Belső szélesség elöl:
1500 mm
Belső szélesség hátul:
1200 mm
Belmagasság elöl:
990 mm
Belmagasság hátul:
850 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
80 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
4395 cm3
Hengerek/szelepek száma:
8/32
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú tiptronic) sebesség
Nyomaték:
750 Nm 1800-4600 1/min-nél
Teljesítmény:
390 kW (530 LE) 5500-600 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
3.7 s
CO2-kibocsátás:
229 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
10,0-10,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
21,5 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Jobb, mint egy M5? – BMW M850i xDrive

Vélemény, hozzászólás?