Az egyik gyári tesztautót építették át, 2JZ motort kapott a BMW sorhatos helyére, az első versenyen kigyulladt
Az utóbbi idők egyik legjobban várt modellje volt az ötödik generációs Toyota Supra, melyre már előre rengetegen nehezteltek amiatt, hogy BMW technikával készül. Szívük szerint még a fejlesztők is a klasszikus 2JZ motort használták volna, ám a klasszikus sorhatos finoman szólva sem túl modern technika, ugyanakkor még ma is az egyik legnépszerűbb motor a tunerek és a versenyzők között. Daigo Saito, a híres japán driftversenyző - ő indult korábban például Lamborghini Murciélago driftautóval is - idén már egy új Suprával kezdte a szezont, ám egy elég erőset csavartak a technikán, úgy, ahogy azt mindenki elképzelte.
Nagyon korán kaptak autót, amiből építkezhettek, méghozzá az egyik gyári tesztautóról van szó. A karosszériát szétfaragták, egyedi futóművet építettek hozzá, kibelezték és kikapták a BMW motort. Helyére egy épített 2JZ került, pár hete pedig meg is volt az első versenye, ami nem sikerült túl fényesen. Az alábbi videóban mindent részletesen elmesélnek, de japánul, a lényeg viszont nagyjából annyi, hogy az épített motor új szervó pumpája nem bírta a kiképzést, szétrobbant és a szervó olaj meggyulladt. Visszaszerelték az eredeti szervópumpát, azt viszont nem tudták életre kelteni, így a versenyt már nem fejezték be.