Nekem ő az unikornis – Nissan Skyline R34

Kevés helyzetben érzi magát az ember nagyon feleslegesnek, kicsit éreztem ezt az Evo IV-nél is, de most, ha erről az autóról videót kellett volna csinálnom, alig tudtam volna megszólalni. Ez egy Skyline. A Skyline, amit mindenki ismer, mert látta a Halálos Iramban filmek vállalható epizódjait és játszott a Need for Speed tulajdonképpen bármelyikével, mert ez a legtöbben benne volt.

R34, az utolsó Nissan sportautó, amin még szerepelt a Skyline név,

ugyanis az R35-nél már csak GT-R-nek nevezik, mert nincs belőle más, míg korábban ez a csúcsmodell neve volt. Ez pedig itt nem az, egy olyan példányhoz volt szerencsém, amire nagyon sokan vágnák rá, hogy ja, persze, egy GT-R, pedig nagyon nem. 2002-ig készültek egyszerűbb modellek is, GTS, vagy GTS-T névvel, az R34-es szériánál pedig GT és GT-T névvel, a kötőjel utáni T jelöli a turbót.
A legtöbb esetben alig hallunk ezekről az egyszerűbb Skyline-okról, így nem feltétlenül hibáztatom azt, akinek az R34 egyet jelent a duplaturbós RB26-tal meg az összkerékhajtással. Kicsit olyan ez, mint nekünk, akik teljes mértékben kimaradtak a japán belpiacos modellekből, a BMW 3-as sorozata. Van a csúcs, az M3 és vannak az egyszerűbb modellek, akár nagyteljesítményű sorhatos motorokkal. Persze a Skyline ennél magasabb kategóriában játszik, csak példaként hoztam fel, a GT-T olyan, mint mondjuk egy E46 330i, hogy sorhatos, meg bivalyerős, de azért még nem M3.

A Skyline-ból csak soros hathengeres készült, a legkisebb kétliteres volt, a csúcs duplaturbós és 2,6 literes, alatta pedig ez, a 2,5 literes RB25 volt elérhető.

Temérdek generáció készült belőle, volt szívó RB25DE és turbós, RB25DET névvel és annak kicsit modernizált változata az RB25DET NEO, ami ebben a piros Skyline-ban is dolgozik. Ez tulajdonképpen egy erősen ráncfelvarrott hathengeres, lecserélték a szívósort, két új fejlesztésű vezérműtengelyt kapott, új szelepeket és az RB26DETT erősebb hajtókarjait.

Nem csak hivatalosan, de a valóságban is 276 lóerőt teljesít, ugye, ez volt a gentlemen’s agreement egyik sarokpontja. Vicces, hogy papíron a GT-R is ugyanennyit tudott, más kérdés, hogy csöppet erősebb volt a valóságban, 330 lóerő körüli teljesítményt mértek a sorozatgyártású autókon. Az ebben az autóban is dolgozó turbós RB25 így is pont elég erős, de némi programozással, egy új turbóval, hűtéssel, néhány apróság lecserélésével, anélkül, hogy a motort megbontanánk, könnyedén hozható ki belőle 400 lóerő körüli teljesítmény.

Ez itt gyári, de a turbónyomás érkezésekor így is akkorát tol, hogy ha nem lenne bekapcsolva a kipörgésgátló, minden kanyarban kitenné a fenekét.

Gyönyörűen szól a sorhatos, hatalmasakat szív mellé a turbó, csodásan selymesen jár és nagyon kiegyensúlyozottnak tűnik. Változtatható menetmód, hanggenerátor, hatvanezer színben változtatható beltérvilágítás? Ugyan már, a játékautók korát éljük…
Utasként is hatalmas élmény, de sofőrként itt is a jobb oldalon kell beszállnunk.

Hiába egy nyers, 20 éves technikáról van szó, a kuplung, a gáz és a fék nagyon finom mozdulatokkal kezelhető, olyan igazán precíz érzete van.

És a kormányzás sem az a vaskos, amit a német autókból ismerünk, ez egy műszer, minden rezdülésén érezni. Nagyon merev a karosszéria, igaz, az utazási komfort keménységét az utólagosan hat centi ültetést adó sportfutómű is fokozza, de a masszív érzet kikezdhetetlen. ahhoz képest, mekkora kívülről, bent nem olyan hatalmas, mint gondolnánk. Vastag a középkonzol, alacsony a tető, de furcsa módon hátra egész könnyen be lehet ülni, mondjuk, mint egy E36-os kupéba. Az anyagok odabent nem viselték jól az időt, látszatra nagyon sokat tölthetett napon Japánban, de a szövet ülések rendben vannak és a tartásuk is egész jó, csak olyan kicsik, de tudjuk, hogy ezt maguknak tervezték. Az utastér érdekessége a három gyári körműszer a középkonzol tetején, ott a turbónyomás visszajelzője is, itt minden gyári, és egyszerű, és éppen ezért szép, annak, aki kapható rá.
A technikai csemegék sora azért nem kevés így sem, hogy nincs összkerékhajtás, ugyanis a HICAS nevű összkerékkormányzást a GT-T is megkapta. Alacsony sebességnél az elsőkkel ellentétesen, magasabb tempónál azonos irányba fordítja a hátsó kerekeket az elsőkhöz képest. Ezt sokan egyébként nem annyira szeretik, főleg pályán, hátsókerékhajtás mellé túl izgága tőle az R34 feneke, de erre van olyan szett a piacon, amivel fixálható a hátsó tengely.

Ez az autó is járt már pályán, a Hungaroring és az Euroring is megvolt már vele,

de csak óvatosan, azok a Yokohama gumik vannak még rajta, amik Angliában kerültek rá, mikor megérkezett Japánból, az pedig a sofőrt jellemzi, hogy még ezek után is újszerűek. Került alá egy sportos kipufogórendszer, de az ültetésen kívül minden még Japánban, bár az a minden is nagyon kevés, ugyanis amit látunk, az gyári alkatrész, ezt a Skyline-t valaki így rendelte.
Amit látunk, az nagyon szokatlan ahhoz képest, amit ismerünk, vagy inkább, ahogy az sokak fejében él. A body kit a Nismo terméke, minden eredeti, a hátsó szárny furcsa, elég karakteres, ahogy a többi toldat is, ezekkel és az ültetéssel nagyon laposnak tűnik. Sokan felkapják rá a fejüket, amit okozhat a messziről észrevehető élénkpiros fényezés is, de talán egykét járókelőnek azért feltűnik, hogy mi is ez valójában. Alig van itthon belőle egy maroknyi, macerás és hosszadalmas hozzájutni, nagyon akarni kell, hogy egy ilyen Skyline a magyar utakat róhassa.

Ebben a formájában nagyon sportautónak tűnik, pedig ez a verzió épp azért GT-T, mert utazóautónak készült.

A motor sem mondható túlságosan éhesnek, ha utaznánk, vagy használnánk, 10 literes fogyasztás vele a tapasztalat 130-as utazótempó mellett, a csomagtartó meg elég nagy 3, vagy akár 4 fő poggyászához is.
Ezek a formák, a dupla kerek hátsó lámpák, a hatalmas hátsó sárvédőelemek és a rajtuk lévő finom domborítás annyira jellegzetesek. Japán kupésan rövid a tengelytáv, ezzel nagyon mozgékony az R34, pedig súlya sem csekély, így is, hogy nincs összkerékhajtás, 1,5 tonna körül mozog. A sorhatos motor legendásan strapabíró, úgy is, hogy az olaj hűtésére csak egy nagyon egyszerű szerkezet szolgál.

A fő egységekkel egyébként nem szokott gond lenni a használói tapasztalatok alapján, persze ha nem kezd el hozzányúlni a tulaj.

Ezt itt nem bántották és nem is fogják, éppen ezért egyelőre teljesen hibamentesen teszi a dolgát és nem csak simogatásra van, ez a szamuráj bizony még kirántja a katanát, ha arról van szó.
Persze, mint a legtöbb japán autó, itt is nehézkes az alkatrészbeszerzés, mivel pár apróságon kívül szinte minden csak japánból rendelhető, ha egyáltalán van, éppen ezért áldás, hogy a klíma például még hibátlanul működik. Műszakilag tökéletes, a kicsit napszítta fényezés és fényszóróburák alatt ragyogóan tiszta padlólemezt és rozsdamentes futóműalkatrészeket láthatunk, ez volt az egyik legfontosabb kitétel a megrendelésénél. Óriási élmény egy Skyline R34-gyel itthon találkozni, Amerikában egyelőre főbelőnek, ha ilyennel utcára gurulsz, az R33 már éppen elérte azt a kort, de ennek még várnia kell. Végtelenül precíznek és nagyon gyorsnak tűnik és az is, ha az ember nem félti, márpedig itt ez azért indokolt.

Számomra ez az autó olyan, mint a Tolvajtempó Eleanorja, ha értitek, mire gondolok.