Megmutatták a villany Honda műszerfalát

Szinte mozivászon méretű digitális kijelzővel érkezik a villany Honda

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kompakt villanyautójáról már mutatott egy rajzot a Honda, most újabb kedvcsinálóként megmutattaa a műszerfalát is.


Apránként csepegteti az információkat és a képkockákat a Honda a Genfi Autószalonon debütáló villanyautójáról. A cél egyértelmű: a titokzatosság leplébe burkolva próbálják felcsigázni a közönséget, és úgy tűnik, sikerrel is járnak. A korábbi Urban EV koncepcióautóhoz nagyon hasonló járműről mutattak nemrég egy rajzot, ahol szemből látható a gép, a következő kép viszont már egy valódi fotó a műszerfalról, bár szintén kicsit titkolózva, hiszen sötét homályba vesznek a kép szélei.
Hirdetés

Viszont kiderül a képről, hogy a dizájn végtelenül egyszerű. Vízszintes tagolással fent helyezkedik el a „mozi”, középen egy igényesnek tűnő fa vagy fautánzatú betét fut végig, alatta pedig szellőzőnyílás és a klímaberendezés kezelőszervei helyezkednek el. A vezető előtt hatalmas digitális kijelző mutatja az infókat, ám a képernyő folytatódik és egészen az utas szeme elé nyúlik. Érdekes még a kétküllős kormánykerék is, de ennél több sajnos nem derül ki az autóról. Egészen március 5-ig, amikor is a hivatalos bemutatón végre mindent megtudhatunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Megmutatták a villany Honda műszerfalát

Vélemény, hozzászólás?