Új korszak köszönt be a Volkswagennél 2020-ban!

Digitalizálja értékesítését a Volkswagen!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2020-ban debütál az új értékesítései rendszer Európában, alapjaiban változik meg a német márka értékesítési modellje.

A fő hajtóerő a napjainkban egyre gyorsabban terjedő digitalizáció és konnektivitás, aminek a szintén 2020-ban érkező, és már tisztán elektromos hajtásrendszerű és teljesen hálózatba kapcsolt új ID modellcsalád érkezése ad még nagyobb lendületet. A Volkswagen ügyfelei számára ekkor már elérhetőek lesznek az egyedi ügyfélazonosító számok, amellyel már az autóvásárlástól kezdődően teljes egészében a hálózatba kapcsolt mobilitási világ középpontjában állhatnak.
A jövőben az ügyfelek olyan testreszabott ajánlatok között válogathatnak majd, mint pl. az Over the Air (az autó rendszerei mobilhálózaton keresztül, vezeték nélküli szoftverfrissítéssel lesznek aktualizálhatók), a Predictive Maintenance App (előretekintő alkalmazás, amivel a jármű előre jelezheti a márkakereskedő felé a következő szervizlátogatás esedékességét) és számos funkció a Volkswagen We digitális ökoszisztémájából.
Hirdetés

A digitális partneri kapcsolat fejlesztése érdekében a Volkswagen közös internet platformot fejleszt, amely a szerződéskötésig bezárólag a teljes értékesítési folyamat lebonyolítását lehetővé teszi, magába foglalva a finanszírozást, a fizetést és a használt jármű beszámítását is úgy, hogy az ügyfelek a teljes modellpalettáról válogathatnak majd, de a márkakereskedőt is kiválaszthatják.
Azok számára pedig, akik továbbra is a személyes kapcsolatot részesítik előnyben, többféle formátum közül válogathatnak majd: City Showroom, Pop Up Store, Service Factory, használtautó-centrum – ezek közül márkakereskedőnként egy formátum alkalmazása lesz kötelező.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Új korszak köszönt be a Volkswagennél 2020-ban!

  • 2018.10.24. at 19:54
    Permalink

    …és ez a vásárlónak miért is lesz jó? A digitalizációnak olcsóbbá, s nem drágábbá kéne tenni az autóvásárlást – nem sokra megyek a jó nevű marketing címszavakkal, ha a Hyundainál raktárról adnak 20%-al olcsóbb autót, s ezt az árelőnyt megőrzi vagy még növeli is az eladásig – ráadásul kémkedni sem akarnak rajtam különféle ügyfél azonosítókkal.

Vélemény, hozzászólás?