X6 olcsón? Kína kupésított Skoda Kodiaqot is kap

Skoda Kodiaq: az RS után itt a GT is, de csak Kínának

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Skoda számára is Kína jelenti a legnagyobb piacot, így nem kell meglepődni azon, hogy a márka új csúcsmodelljét olyannyira rájuk szabták, hogy máshol nem is fogják kínálni.


Nem tévedés, hogy csakis Kínában lesz kapható az új csúcs Skoda, a Kodiaq GT. Ennek oka nem más, mint az, hogy olyannyira a Skoda legjelentősebb piaca a kínai (már 2010 óta, pedig csak 2007-ben tért rá vissza), hogy tavaly már a Skoda eladásainak negyede (325 ezer autó) Kínába ment. Jövő évtől ott összesen 4 SUV-t fog kínálni, ugyanis a Karoq és a Kodiaq mellett eddig is szerepelt ott a kínálat belépőjének számító Kamiq, jövőre pedig felfelé kacsintanak, de továbbra is szigorúan a ma best-seller SUV kategóriában maradva.

A Kodiaq GT 6 centivel rövidebb az eredetinél, az opciós harmadik üléssor itt viszont elmarad. Van persze LED fényszóró és LED hátsó lámpa, meg sportosan lecsapott tető, a márka pedig biztos abban, hogy a stílusosabb SUV-val új vevőkört tudnak megszólítani Kínában. A lökhárítók és az ordító SKODA feliratot hordó csomagtérajtó egyaránt a szélességet hangsúlyozó, a vállasított sárvédők még jobban hangsúlyozzák az egyenesített kerékjárati íveket. A beltérbe sportüléseket, alapáron digitális műszerblokkot és igényes kárpitokat ígérnek a gyáriak. Fedélzeti wifivel, MirrorLink funkciós, Apple CarPlay kapcsolatos hifivel és az internet-kapcsolaton keresztül állandó online elérhetőséggel.
Hirdetés

Motorból kétféle 2,0 literes benzines szerepel, mindkettő TSI, a belépő 186 lóerős és csupán az első kerekeket hajtja, az izmosabbik 220 pacis, állandó összkerékhajtással és 7 fokozatú DSG váltóval. A sofőrsegédek között ráfutásgátló és araszolófunkciós távolságtartós tempomat, valamint holttérfigyelő egyaránt szerepel. A Kodiaq GT a nagyközönség számára a november 16-25. között látogatható Kantoni Autószalonon debütál. Mint azt Dr. Ralf Hanschen, a Skoda Kína elnöke elmondta, a modell fontos mérföldkő, hiszen ez a márka első kifejezetten Kínának tervezett kupé SUV-ja. És tegyük hozzá: egyben első kupé SUV-ja.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?