A Toyota nem aprózza el: durva hibrid limuzin érkezik!

A Toyota a Gazoo Racingre bízta a Century-t!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A japán gyártó hivatalos sportrészlege, a Gazoo Racing vette kezelésbe az újgenerációs Toyota Centuryt, és kémfotók tanúsága szerint már a GRMN verzió prototípusát tesztelik.

Arról egyelőre még nincsenek pontos információk, hogy a Gazoo Racing mérnökei pontosan milyen változtatásokat hajtottak végre az autón, bár a GRMN típusjelzés miatt az szinte biztosra vehető, hogy nem csak az optikai- és futóműtuningra fektettek hangsúlyt.
Mindenesetre a nyár elején bemutatott harmadik generációs Toyota Century 5 literes V8-as szívómotorja, a maga 431 lóerejével és 7,4 literes átlagfogyasztásával jó alap lehetett a Gazoo Racingnek. Ennek megfelelően a teljesítménytuningért sem kell túl sokat tenniük: át kell hangolni a hibrid hajtáslánc vezérlését, mivel a belső égésű motor 381 lóerőre, míg a villanymotor 241 lóerőre képes. Így a két egység összehangolásával – névlegesen persze – akár 600 lóerőt is ki lehetne hozni a limuzinból.

Az viszont már biztosra vehető, hogy a megfelelő hozzáértéssel végzett átalakítások után olyan luxuslimuzinokkal veheti majd fel a versenyt a Toyota Century GRMN, mint pl. a Mercedes-Maybach S (630 LE), a Bentley Mulsanne Speed (537 LE), vagy épp a Rolls-Royce V12 (563 LE) – méghozzá bármelyiküknél kisebb környezeti terhelés mellett.
Hirdetés

Jellegéből adódóan a dizájn is visszafogott, elegáns: méhsejt mintázatú hűtőrács, az első lökhárítót kiegészítő apró kötény, a küszöbtoldat, valamint a csomagtérfedélre helyezett spoiler diszkréten jelzi a tuning markáns jellegét.

Bár a japán szaksajtó szerint a Toyota nem készül tömeggyártásra ebből a modellből, a Car Geek folyóirat már a Toyota Century GRMN árát is tudni véli! Az újság információi szerint mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia annak, aki szeretne egy ilyen csodajárgányt a garázsába – állítólag 74 millió forintnál kezdődik majd az ára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “A Toyota nem aprózza el: durva hibrid limuzin érkezik!

Vélemény, hozzászólás?